MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Lakossági fórumot tartottak a füredi fejlesztésekről

2008.10.22. 08:20 • A Füred TV előző heti adásában alapos részletességgel számolt be, hogy milyen építkezések, fejlesztések kezdődtek a Gyógy téren, a Vitorlás téren és a Széchenyi parkban. Kedden délután a Blaha étteremben ugyanerről tartottak lakossági fórumot, ahová kb. 15-en jöttek el. A tervezők itt is bemutatták milyen lesz a megújult fürdőtelepi városrész.

A fórumon Molnár Judit, a terület önkormányzati képviselője a Füred TV-nek elmondta, a felújítás sok bontással és fakivágással is jár, ami bizonyára sokaknak okoz majd kellemetlenséget. A képviselő hozzátette, megéri a pár hónapos türelem, mert az eredmény mindenki megelégedésére fog szolgálni. A lakossági fórumon többen is felszólaltak, de általában nem a Balaton-part Ékköve 2. projekt kapcsán tettek fel kérdéseket, így azokra érdemben nem is tudtak válaszolni a tervezők. Így a fő téma mellett szóba került a "Kerek templom" alatti rendezetlen terület és a "Kiserdő" sorsa is, de volt aki a csapadékvíz elvezetés hibáira hívta fel a figyelmet. Kutas Árpád alpolgármester utóbbi kérdéssel kapcsolatban megnyugtató választ tudott adni, a felújított területeken kicserélik a csatornahálózat is. A lakossági fórum kevesebb mint egy óra alatt lezajlott.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1164

Mai megtekintés: 3

Utolsó: 2024.03.29 05:13:19

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT