MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Öt éves a Brillante Éneklő Egyesület

2009.11.20. 07:18 • Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli a Brillante Éneklő Egyesület. Az Anna Grand Hotel dísztermében tartott jubileumi koncertjükön vendégművészek is színpadra léptek. A koncerten az elmúlt öt év legkedveltebb, legtöbbet énekelt dalai csendültek fel, a klasszikusok éppúgy, mint népszerű musical részletek, népdalok vagy éppen örökzöld melódiák.

Az együttes 2002-ben alakult Zsár Éva előadóművész, magán énektanár kezdeményezésére. 2004 óta egyesületként jegyzik. Tagjai zenét, éneklést kedvelő lelkes amatőr hölgyek és urak. Előadásaikon azonban a kezdetektől fogva profikra jellemző színvonalas produkciókat hallhat a közönség. Az együttes számára rendkívül fontos, hogy a közönség ne csak hallgassa a zenét, hanem igazán jól szórakozzon, ezért az előadó művészet is jelentős szerepet kap a koncerteken. Világslágerek, musicalrészletek, örökzöld dallamok ugyanúgy megtalálhatók repertoárjukban, mint az operettek, operarészletek vagy a népdalok. A szólisták változatos lehetőséget nyújtanak mind műsorválasztásban, mind az éppen fellépő csapat létszámában. November 15-én vasárnap az Anna Grand Hotelben tartott jubileumi koncertjükön vendégművészek is színpadra léptek. A Brillante Gyermekkar, a Paloznaki Éneklő Egyesület, a Mendelssohn Kamarazenekar és Horváth Barbara. Az előadás első részében Brahms, Kodály, Bárdos, Petrovics művein kívül a West Side Story egy részletét hallhatta a közönség, a második részben Haydn és Liszt egy-egy műve után a könnyedebb műfaj vette át a főszerepet, népszerű olasz slágereket és a Wunderful Word-öt is előadta az öt éves Brillante.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1206

Mai megtekintés: 2

Utolsó: 2024.03.29 01:42:06

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT