MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Mégis kinyit a Sundance Park

2011.06.01. 09:13 • Június 3-án egy veteránautó találkozóval nyit a Sundance Park. Tavasszal még kétséges volt a sokat kritizált szórakoztató centrum sorsa, most úgy tűnik, megoldódtak az üzemeltetési problémák, egyelőre az idei szezonban biztosan működik majd a park. Három nagy zenés buli lesz a nyáron, az üzemeltetők "körültekintő" működést ígérnek.

Még júniusban a BikeFest rendezvényeinek is helyet ad a park. Várhatóan minden hónap végén lesz egy-egy nagy zenés buli is a szórakoztató centrumban, ezeket az Aquaparkot üzemeltető Maspeddel közösen rendezik majd meg. Hat bár, három diszkó, két étterem és egy 35 szobás bulihotel várja a vendégeket, az üzletek mintegy hetven százaléka már a hétvégén kinyit, a többiek néhány napos csúszással. A kifogásolt üzleteket megszüntették, hangmérnökök segítségével csökkentették a hangerőt és a helyi rendőrséggel egyeztetve megszervezték a szórakoztató centrum vendégeinek kulturált hazajutását. - Tízmillió forintot költöttünk az épületek felújítására, a külső munkálatok befejeződtek, néhány épületben még kisebb-nagyobb átalakítások zajlanak. Egyetlen egy üzlet van még, amely bérlőre vár, ezenkívül mindegyiket sikerült kiadni, több helyi vállalkozó is érdekelt - válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Zámbó Attila, az S.D. Park Üzemeltető Kft. társtulajdonosa, aki hozzá tette: a négyhektáros területen 46 épületben 136 különálló ingatlan működik 83 tulajdonossal társasházi formában. - Igyekeztünk körültekintően eljárni, minden, korábban gondot okozó problémára megoldást találni. Folyamatosan egyeztetünk a polgármesterrel illetve a füredi rendőrkapitánysággal, bízom benne, hogy a park működése a vendégek és a városlakók számára egyaránt elfogadható lesz - mondta Zámbó Attila. Forrás: balatonfured.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1299

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.03.27 13:20:08

KAPCSOLÓDÓ HÍREK (1)

2011.01.17. Bezár a Sundance Park?

 

< Újabb 10  |  Régebbi 10 >

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT