MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Július 14-én rajtol a 43. Kékszalag mezőnye Balatonfüredről

2011.07.05. 08:35 • Július 14-én, csütörtökön 9.00 órakor rajtolnak a legnagyobb magyar vitorlásverseny, a Kékszalag résztvevői a Balatonfüred előtti rajtvonalról. A hagyományos Balaton-kerülő regatta fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök. A versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség óvatos becsléssel több mint ötszáz résztvevőt vár a versenyre - hangzott el a verseny csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A 43. Kékszalag legnagyobb kérdése újra: megdőlhet-e az 1955-ben felállított Kékszalag-rekord, amelyet a Nemere II. 75-ös cirkáló tart, amely a légvonalban 145 kilométeres távot 10 óra 40 perc alatt teljesítette. A verseny legnagyobb esélyesei persze a modern hajók, közöttük is elsőként a Budapest Bank (Lisa), amelynek kormányosa, Litkey Farkas már kilencszer nyerte meg a regattát. "Legalább ilyen fontos azonban az a sportteljesítmény, amelyet a lassúbb hajók legénysége nyújt, akik sokszor másfél-két napot töltenek az időjárás viszontagságainak kitéve a vizen" - mondta Szoják Balázs, a Kékszalag főrendezője. A Kékszalagot immár negyedik alkalommal egy ifjúsági verseny, a Kékpántlika előzi meg. A Balatonfüred-Tihany-Balatonfüred távon a vitorlás utánpótlás fiatal reménységei küzdenek meg a leggyorsabb hajó címéért. A Kékszalag eseménysorozat július 13-án kezdődik a Kékpántlikával. A hagyományokkal szakítva, csütörtökön rajtol a Kékszalag mezőnye a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon. A szél függvényében a legjobbak befutására csütörtök este és éjjel számítanak az erre az alkalomra kivilágított célvonalon a balatonfüredi móló előtt. Ezután szombat reggel kilenc óráig lehet még érvényesen célba érni. A vitorlás verseny mellett az érdeklődőket parti programokkal is várja az eseményt szervezője. A balatonfüredi mólónál keddtől vasárnapig vitorlás falu és borfalu valamint kézműves kiállítás, csütörtökön műrepülő bemutató várja a látogatókat. A Kékszalag szervezői idén egy jótékony cél mellé is odaálltak. A verseny rendezői a Hospice Alapítvány gyermekhospice tevékenységét támogatják, és felhívták a résztvevő versenyzők figyelmét, hogy a nevezéskor maguk is járuljanak hozzá ehhez a nemes célhoz.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#2 - A szerk - 2011.07.14. - 12:22:24

Kékszalag Sajnos az idén a Füred Tv nem kapott megbízást a közvetítésre, de a www.balatonfured.hu honlapon a gps-es követésre megvan a lehetőség, és folyamatosan tudósítunk az eseményekről.
A rajtról és az eredményekről bővebben képes összefoglalót isn láthatnak majd. A szerk.

#1 - piroska restás - 2011.07.14. - 08:20:28

lessz közvetités a kék szalag versenyről

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1370

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.03.24 02:53:12

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT