MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Kiraboltak egy füredi vállalkozót

2011.08.03. 15:35 • Rendőrségi akciót szimulálva raboltak ki ismeretlenek egy balatonfüredi vállalkozót még hétfőn éjfél körül. Az álkommandósok jelentős mennyiségű készpénzt vittek el. A megyei főkapitányság fegyveres rablás bűncselekmény alapos gyanúja miatt indított az ügyben nyomozást.

A megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán elmondta: a tettesek kommandós ruhához megtévesztésig hasonlító felszerelésben várták a Balaton étterem vezetőjét. Közölték vele, hogy bűncselekmény gyanúja miatt házkutatást tartanak nála. Futtató Norbert szólt arról is, hogy a "házkutatás" során az ismeretlen személyek a velük együttműködő férfinél és a házában lévő készpénzt elvették, lefoglalásra hivatkozva. A férfit megbilincselve beültették kocsijába, majd a házától néhány száz méterre leállították a járművet és kiszálltak a tettesek az autóból arra hivatkozva, hogy átadják őt kollégáiknak. Ezt követően távoztak a helyszínről. A sértett néhány perc múlva kiszabadult és a rendőrségen feljelentést tett a bűncselekmény miatt. A tanúkihallgatások adatai alapján a rendőrség két 170-175 centiméter magas, valamint egy 185 centiméter magas, kisportolt, erős testalkatú személyt keres, akik rendkívül határozott fellépésűek. A bűncselekmény tényét a sértett is megerősítette érdeklődésünkre, aki elmondta, hogy úgy tudja, a környéken történt már hasonló eset. A férfi több évtizede dolgozik a vendéglátóiparban, de nem érte még ehhez fogható atrocitás. Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket a férfi elhárította arra hivatkozva, hogy dolgozni szeretne. Forrás: naplo-online, MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1530

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.04.18 13:01:46

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT