MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Informatika a társadalomért, döntéshozók, vállalkozók, civilek párbeszéde

2011.11.22. 11:11 • Az információs társadalom szereplőinek részvételével tartanak kétnapos konferenciát Balatonfüreden az Anna Grand Hotelben. November 22-23-án az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szervezésében rendezik meg az INFOTÉR konferenciát, amelynek fővédnöke és főelőadója dr. Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter.

Az Informatika a Társadalomért konferenciát azzal a céllal hívták életre 2010-ben, hogy lehetőséget biztosítsanak az információs társadalom építéséért felelős szervezetek, cégek számára a párbeszédre. A konferencián a közigazgatás vezetői, az oktatás, a civil szféra képviselői és az IKT(info-kommunikációs technológia) szektor cégei arról folytatnak eszmecserét, miként lehet minél szélesebb körben kihasználni az informatika, a legújabb technológiák adta lehetőségeket a közigazgatásban és a digitális írástudás további elterjedésében. A konferencia hiánypótlónak bizonyult, amit a tavalyi év hétszáz résztvevője igazolt. A közigazgatás fejlesztését célzó Magyary-program, amelyet Magyary Zoltánról, a két világháború között élő közigazgatás-tudósról neveztek el, fontos szerepet szán az informatikának, melyet az idei INFOTÉR konferencián is megvitatnak a résztvevők. A konferencián elhangzó előadások, kerekasztal-beszélgetések tárgyalják a jelenleg zajló törvényalkotási folyamat informatikai területeket is érintő részleteit, így egyebek mellett az elektronikus ügyintézés és az információbiztonság témaköreit is. Az INFOTÉR idei programjában kiemelt helyet kapnak az egyes ágazatokat érintő, azok hatékony működését biztosító informatikai fejlesztések. Külön szekciók szólnak az IKT-megoldások fontosságáról az egészségügyi és szociális ágazatban, az oktatásban, a közlekedésben, az energetikában és a vidékfejlesztésben. A közigazgatás felelős szakemberei beszámolnak az EKOP és ÁROP projektek megvalósításáról, valamint a közbeszerzés, pályáztatás és elszámolás legfontosabb kérdéseiről. Az idei INFOTÉR konferencián is többszáz, közigazgatásban dolgozó szakember részvételére számítanak a szervezők.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 825

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2019.10.20 06:07:50

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2019 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT