MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Benke Györgyné kuratóriumi elnök, Füredi Játékszín Alapítvány

Találatok száma: 3

 

2015.05.09   Mindenkinek nyíljék virág

Szombaton helyi és révkomáromi gyerekek részvételével rendezték meg Balatonfüreden, a Mindenkinek nyíljék virág elnevezésű gyermek- és ifjúsági művészeti fesztivált. A rendezvényt dr. Bóka István polgármester nyitotta meg, majd daljátékot, néptáncot, népdalt hallhattak, láthattak az érdeklődők. Fellépett a Tekergők Bábcsoport is, a nap sétahajózással zárult.

 

2014.05.27   A drámapedagógia összeköt

A drámapedagógiai eszközök hatékonyságára szerették volna felhívni a figyelmet a balatonfüredi színjátszó tábor szervezői. A Balatonfüredi Játékszín Alapítvány több mint harminc diákkal rendezte meg a tábort, ahol a gyerekek a színjátszás alapjaival ismerkedhettek meg. A Kárpát-medence különböző tájairól érkezett fiatalok pár nappal ezelőtt még idegenek voltak egymásnak, de a negyedik nap végére már egy komplett művet is elő tudtak adni közösen.

 

2012.11.12   10 éves a Füredi Játékszín Alapítvány

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte nemrég a Füredi Játékszín Alapítvány. Ebből az alkalomból november 12-én ünnepi közgyűlést tartottak a Városi Könyvtárban. A kuratóriumi elnöktől, Benke Györgynétől megtudtuk, hogy jövőre a Kisfaludy Színházzal közösen szeretnének színházi sorozatot rendezni "Európa színház Balatonfüreden" címmel.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT