MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Mile Zoltán vállalkozási igazgató, Opifex Mérnök Szövetkezet

Találatok száma: 2

 

2009.09.16   30 milliárd panelfelújításokra

Folytatódik a panelprogram, az idén 10 milliárd forinttal többet lehet lehívni az állami forrásból, így összesen 30 milliárd forintra lehet pályázni. Balatonfüreden 3-4 olyan épület van már csak, amely megújulásra vár hiszen az elmúlt években a legtöbb tömb rekonstrukciója megtörtént. A még érdekelt közös képviselők számára tartottak fórumot a Közösségi Házban.

 

2009.02.26   Vita a panelprogram körül

Január végén, aztán február elején is foglalkoztunk adásainkban a panelprogrammal. Először Pálffy Károlyné önkormányzati képviselő, majd február 4-én Ruzsinszky Imréné közös képviselő beszélt, a két teljesen külön szálon futó füredi panelfelújításról. Ez utóbbi riportunk azonban újabb folyamatokat indított el. Az adás után az OPIFEX mérnökiroda vállalkozási igazgatója kereste meg televíziónkat, azzal,hogy számos csúsztatás és valótlan adat hangzott el a közös képviselőtől. Mile Zoltán per helyett úgy gondolta, szerencsésebb ha itt a Füred TV-ben mondja el véleményét a február 4-én elhangzottakkal kapcsolatban.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT