MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Mini Morris világtalálkozó Balatonfüreden

2012.05.24. 09:51 • Közel kétezer Mini, látványos felvonulás és több ezer látogató Európa szinte valamennyi országából. A Mini Világtalálkozók történetében először rendezik meg Kelet-Európában a legendás autómárka rajongóinak éves összejövetelét. A találkozó május utolsó hétvégéjén lesz a füredi kempingben.

Az előzetes regisztrációk alapján összesen mintegy 2000 Mini várható a kontinens szinte valamennyi országából a május 24-28. között rendezendő fesztiválra, amelyhez a korábbi évek tapasztalatai alapján több tízezer látogató is csatlakozhat. A résztvevők közel 80 százaléka klasszikus Minivel érkezik majd. A legtávolabbi vendégek a Skandináv országokból illetve Írországból jönnek a Balatonhoz, de jelentkezett már japán és ausztrál vendég is, akik autó nélkül utaznak el a találkozóra. Az autómárka-legendák közül talán az egyik legnevesebb az ötven évre visszatekintő Mini Morris, világtalálkozóik évek óta rendkívül népszerűek. Egy 150 fős nemzetközi bizottság döntött arról, hogy idén Balatonfüred ad otthont a mindenütt nagy érdeklődés kísérte találkozónak. Bár a világtalálkozó alapvetően zártkörű, ahová Mini tulajdonosok jöhetnek be előzetes regisztrációval, mindig van egy nap, amikor bárki megtekintheti a veterán autókat. Ezúttal május 26-án, szombaton tartják a nyílt napot, a város több pontján lesznek programok és nem marad el a hagyományos autós menet sem, ez szombaton 17 órakor kezdődik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1758

Mai megtekintés: 3

Utolsó: 2024.03.28 11:42:20

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT