MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Elindult a fizetős parkolás a felső városrészben

2012.09.27. 09:59 • Szeptember 24-től, hétfőtől megváltozik a polgármesteri hivatal környékén a parkolási rend. A megnyíló mélygarázsban, a házasságkötő teremmel szembeni területen valamint a hivatal melletti, jelenleg sorompóval lezárt területen ezentúl egész évben fizetni kell majd az autók parkolásáért.

A 76 férőhelyes mélygarázsban illetve a másik két említett területen 140 Ft/óra lesz a parkolási díj. A parkolók minden nap reggel 8 és délután 17 óra között üzemelnek a városban már megszokott parkoló automaták segítségével. A hétvégéken, ünnepnapokon illetve a jelzett időn kívül díjtalan lesz a parkolás. A zónabérletek érvényesek a két felszíni parkolóba, a mélygarázs használatához viszont külön bérletet kell majd váltani. (12 ezer forint lesz a havi bérlet, de éves bérletek is kérhetők.) - Az automaták már kint vannak, szeptember 24-én, reggel nyolc órától fizetni kell a parkolásért. Az elején nyilván csak figyelmeztetjük az autósokat, később azonban rendszeres ellenőrzés és a megszokott pótdíjazás mellett működnek majd a parkolók - fogalmazott Szeles Ákos.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1751

Mai megtekintés: 6

Utolsó: 2024.03.28 17:51:50

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT