Megtekintéshez kattintson a képre!
Pálffy Károly jubileumi tárlata
2009.03.26. 09:03 • Pállfy Károly hatvanadik születésnapját igazi nagy család ünnepelte a Kisfaludy Galériában. A 35 éve Füreden élő és tanító festőművész tárlatán alig fértek el a barátok, ismerősök, tisztelők és persze a művek, amelyek, mint cseppben a Balaton, Pálffy Károly egész eddigi életművét tükrözik.
A május 4-ig látható kiállítás megnyitóján Praznovszky Mihály irodalomtörténész így jellemezte a művészt: "Édes minékünk arról emlékeznünk, ahol legelőbbször láttuk meg a világosságot; ahol a nap kellemesebben költ fel, és nagyobb éltető erővel bírt az ég, hogysem egyebütt." Idézek egy 18. századi franciát, mert Pálffy Károly eredendő tájélményét innen származtatja, máshol nem is élt. Mert a tapolcai születés és iskolázás tizennégy éve a világ egyik tájvarázslatával, a Szent György heggyel, a szigligeti öböllel ajándékozta meg őt. Az ifjúkori kalandok, csavargások, az öntudatlanul magába ivódott tájélmény, a belé rögzült irodalmi hatás Batsányitól Kereszturyig. S az út innen egyenesen vezetett a veszprémi középiskolán, pécsi egyetemen át Füredre. Ugyan hová is máshova mehetne az az ember, aki mindennapjaiban az örök szépséget kívánja átélni? Csak néhány téma, ami láthatólag visszatérően megkísérti. Megtalálja az ember harmonikus lényét, a tájjal való összeolvadását egy női test istenek teremtette formáiban, amelynek vonalai éppúgy a teremtés misztériumáról szólnak, miként a kísérő Hamvas Béla szöveg az ember lét misztériumáról. Más helyütt a pincék rejtelmeihez visz el. De azokhoz a pincékhez, amelyek már nincsenek, de valaha voltak. A kőből rakott falú ez, amely évszázados hűvösét és titkát őrzi, nagy fa ajtajának nyikorgását messze viszi a balatoni szél, kinyitásához hatalmas vaskulcsot vesz kezébe a gazda, s amelyről Márai Sándor írja: "mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt a borospincék előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után." Keresi azt a pontot, ahonnan ő maga találhatja meg a táj és a lélek összekapcsolódásának legihletettebb pillanatát. Segítségül hív egy verset, egy sort csak, s annak segítségével a napnak különböző pillanataiban, az évszaknak különböző napjain s a füredi tájnak különböző magasain egyedül akar lenni a képpé teremthető örökkévalóság misztériumával. Keresi a színeket, amelyek ehhez az idő-élményhez köthetők. A négy évszak változásait egy sajátságos táblaképpé szerkesztve, vagy egy ablak imitáció mögé rejtve (dupla játékot kialakítva így). Jelezve, hogy ha itt kitekintünk az ablakon, a fények varázsa, a hajnal szín energiája, a viharfelhő szürkesége, vagy az alkonyat elkomorulása mindig más táj-változatot mutat, soha nem a tegnapit, vagy akár elmúlt perccel ezelőttit. Ezért reménytelen és hősies, amit ecsetjével tenni kíván, a goethei gondolat fájdalmas megvalósíthatatlanságát: - "oly szép vagy, ó, ne szállj tovább" - feloldani. És persze ez a festői létezés beolvad magába a füredi valóságba is. Hogy mennyire szeret itt élni, azt ezek a képei mutatják. Ezek nem másolásai annak, amit látunk, hanem a festő egyszerre lát bele térbe és időbe. Meglátja a tornyok harmóniáját, a színház oszlopainak antik rendjét, a klasszicista épületek szépséges szerkezetét, a táj és az emberi teremtés egyedülálló harmóniáját. Mondhatnánk, ezt Pálffy Károly képekbe varázsolt szerelmes vallomása kicsit visszaadja, vagy éppen megerősíti a fürediek büszke honérzetét. Születésnapi ajándékot kaptunk Pálffy Károlytól ezzel a tárlattal. Köszönje meg ki-ki a maga módján ezt s a korábbi évek művészi élményét."
