MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Rendészeti pályára előkészítő képzés a Széchenyiben

2009.03.05. 08:59 • Országos, megyei és városi szinten is jelentős létszámhiánnyal küzd a rendőrség, nem kivétel ez alól a füredi kapitányság sem. A problémát toborzással és beiskolázásokkal próbálják orvosolni, tudtuk meg Füred rendőrkapitányától. Anda György városi kapitány már korábban felvette a kapcsolatot a Széchenyi Ferenc Szakképző Iskola igazgatójával és együttműködését kérte egy újfajta képzés beindításához, a rendészeti fakultációs oktatáshoz.

Ennek lényege, hogy a középiskolai képzés keretében felkészíti a 14-18 éves fiatalokat arra, hogy a későbbiekben akár rendészeti szakközépiskolában, akár a Rendőrtiszti Főiskolán tanulhassanak tovább. A fakultáció célja az, hogy az ide jelentkező tanulóknak a pályaválasztási motivációját segítse elő. Szalay Tibor a Széchenyi igazgatója elmondta: a képzés tanterve megemelt óraszámot biztosít az idegen nyelv, informatika és a testnevelés számára. Az oktatás érettségi vizsgával zárul, a kötelező tárgyak mellett 2009-től választható tárgyként közép és emelt szinten is vizsgázni lehet "belügyi rendészeti ismeretekből". Természetesen mind a rendészeti szakközépiskola, mind pedig a Rendőrtiszti Főiskola képzési rendszerében előnyt biztosít a fakultáción való részvétel. Az oktatást a Veszprém Megyei Közgyűlés és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság is támogatja. A jelentkezés feltétele: egészségügyi alkalmasság. A felvételnél figyelembe veszik a 7-8. félév tanulmányi eredményeit, valamint a rendészeti pálya iránti elkötelezettséget. A 2009/2010-es tanévre szóló középfokú felvételi eljárás lehetőséget ad a tanulók számára, hogy március 19-20-án az általános iskolákban módosítsák jelentkezési szándékukat. Az általános iskoláknak március 23-ig kell a módosított tanulói adatlapokat továbbítani a felvételi központba. A jelentkezéssel kapcsolatosan az iskola honlapja a www.szfkszi.sulinet.hu bővebb információkat is tartalmaz.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 2635

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.04.18 10:56:49

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT