MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Együttműködési megállapodás Balatonfüred Város Önkormányzata a Duna Televízió és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. között

2009.04.20. 10:10 • Balatonfüred Város Önkormányzata, a Duna Televízió és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. tavaly januárban a kultúra napján kötött együttműködési megállapodást, melyet idén a Költészet Napja alkalmából rendezett ünnepségen megújítottak. A szándéknyilatkozatot dr. Bóka István polgármester, Cselényi László a Duna Televízió elnöke és dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója írta alá.

Dr. Bóka István beszédében kiemelte: a megállapodás aláírását hosszú évek egyeztető munkája előzte meg. Füred büszke arra, hogy ilyen patinás felekkel működhet együtt. Partnerei segítsége nélkül a város nem nyerhette volna el azt két igen rangos elismerést, melyre nagyon büszke: a Hild -díjat és a kultúra magyar városa címet. Füred 2009-ben is folytatni kívánja az együttműködést. Egyfelől megszervezi és megrendezi azokat a művészeti és kulturális eseményeket, amelyek már szinte hagyományosnak mondhatók, másrészt nyitott és fogadókész új elképzelések megvalósításában is. A rendezvény fővédnöke a Jászai és Kossuth-díjas rendező Szinetár Miklós volt. Az ünnepi műsort a tavalyi versünnep győztesei adták.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1005

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.04.18 12:36:05

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT