MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek Balatonfüreden

2010.03.02. 11:36 • A kommunizmus nagyon szép eszme, békét, szabadságot, egyenlőséget, szolidaritást hirdet. A baj az, hogy megvalósulásának első pillanatától kezdve ennek ellenkezőjét valósítja meg a politikai gyakorlatban, - kezdte beszédét Gereben Ágnes történész, a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából rendezett esten. Arról vitatkozni, hogy pontosan hányan estek áldozatul a kommunista bosszúgépezetnek, felesleges számháború lenne, fogalmazott a történész. Sokkal fontosabb, hogy beszéljünk róla és nézzünk szembe a történtekkel, ne higgyünk a tényeket felhígító propagandának, mert ez máig működik -fűzte hozzá Gereben Ágnes.

A történész szerint a lelkekben még nem zajlott le a rendszerváltás, erre még legalább húsz évet várni kell, előtte azonban a bűnösöknek szembe kell nézniük tetteikkel. Az Anna Grand Hotel dísztermében megtartott rendezvényen a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképzőiskola diákjai adtak műsort, amelyen a Ferencsik János Zeneiskola tanárai és növendékei is részt vettek. Másnap az emlékezők koszorúkat helyeztek el a a Bata Ferenc Emlékligetben, Bata Ferenc sírjánál az arácsi temetőben és Vaszary Gábor emléktáblájánál. Gyűrű Géza pápai prelátus és Riczinger József evangélikus lelkész ökumenikus imát mondott a köztemetőben található Kósa Pál emléktáblánál, amit az emlékezők szintén megkoszorúztak.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1075

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.04.18 12:02:35

KAPCSOLÓDÓ HÍREK (1)

2009.02.26. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján

 

< Újabb 10  |  Régebbi 10 >

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT