MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

A szabad sajtó napján

2010.03.13. 10:19 • 1861 júliusában jelent meg először a város hetilapja, a Balatonfüredi Napló. A Magyar Sajtó Napja alkalmából a lap szerkesztőjének, Györök Györgynek emléktáblájánál idézték fel a márciusi forradalom eszméit. Ezzel megkezdődtek a több napos ünnep rendezvényei a városban.

Hári Lenke önkormányzati képviselő ünnepi beszédében Petőfi naplójából többször is idézve felelevenítette az 1848-as forradalom történéseit, külön kiemelve, hogy ekkor nyomtatták ki a szabad magyar sajtó első két termékét, a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot, majd a mozgalom nyomán sorra alakultak az országban a szerkesztőségek. Ez Balatonfüreden 1861. július 15-én történt meg, amikor címlapján Füred látképével és a Kisfaludy gőzhajóval megjelent az első Balatonfüredi Napló. A hetilapot az akkor már bukott szabadságharc jeles alakja, a pápai származású hadbíróból lett szerkesztő, a Tihanyi Visszhang álnéven író Györök György adta ki. Eredeti foglalkozása köz- és váltóügyvéd, egy ideig dolgozott is jegyzőként Devecserben, majd innen költözött Füredre, ahol 1863 szeptemberéig volt szerkesztője a Balatonfüredi Naplónak. - Ma már bizonyára találna támogatókat az újság kiadásához, feltéve, ha azt írná le, amit a szponzor kíván. Akár féligazságokat, hihető hazugságokat - fogalmazott Hári Lenke, aki hangsúlyozta: a sajtónak a tájékoztatás mellett a közvélemény formálása, a nemzeti kultúra értékeinek széles körben való terjesztése és tovább hagyományozása is feladata. - Súlyos következményei lesznek, ha az információs zűrzavar korában nem tudjuk megőrizni szilárd értékrendünket. Ma már szabadok a sajtó képviselői, úgy érzem azonban, néha pazarlóan bánnak ezzel a szabadsággal, amiért annyit harcoltak elődeink - mondta beszédében a képviselő, aki végül Deák Ferencet idézte: Ha tőlem függne, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad. Györök György emléktábláját az önkormányzat, a helyi sajtó képviselői illetve diákok koszorúzták meg. balatonfured.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#3 - B. Kucu - 2015.01.20. - 13:53:50

Tisztelt HJ!
Van esetleg önnek példánya abból az újságból?

#2 - HJ - 2010.03.17. - 23:40:23

Az előbb: Kórházban - természetesen lapsus. Helyesen: Könyvtárban

#1 - HJ - 2010.03.17. - 23:06:39

A kitűnő tudosítást olvasva eszembe jut, hogy közel negyedszázada az Országos Széchenyi Kórházban szakirodalmi olvasmányaim után pihenés, kikapcsolódásképpen olvasgattam Györök György lapjait, a Balatonfüredi Napló számait. A Magyar Nemzetben egy cikkem is született erről. MN XLIX.évf.117.szám. 1986.május 20. 4.old.

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1369

Mai megtekintés: 3

Utolsó: 2024.04.18 12:51:05

KAPCSOLÓDÓ HÍREK (3)

2012.03.15. Napsütéses, teltházas ünnep Balatonfüreden

2010.03.16. Béke, szabadság és egyetértés

2009.03.16. Megelevenedett a forradalom

 

< Újabb 10  |  Régebbi 10 >

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT