MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

45 ezres közönség előtt vonultak fel a füredi sportolók

2010.04.26. 19:43 • Vasárnap este érkezett vissza Törökországból az az autóbusz, amelyen az Eötvös Lóránd Általános Iskola kézilabdásai, a Balatonfüred Néptánc Együttes tagjai, valamint a hivatalos önkormányzati delegáció utazott. A fiatal sportolók immár második alkalommal vettek részt Bursában a sportfesztiválon, amelyen összecsaptak a helyi nilüferi csapattal és megmérkőztek a román kézilabdásokkal is.

Mindeközben a néptáncegyüttes majd minden este fellépett a török közönség előtt, természetesen a vendéglátók színes programokról is gondoskodtak. Az idei programban is szerepelt az Uludag-hegy, Gölyazi és az ott található tó és a híres bursai bazár. A sportfesztivál egybeesett a törökök nemzeti ünnepével, így a hatalmas rendezvény során a füredi delegáció, a 45 ezer férőhelyes és zsúfolásig megtelt Atatürk Stadionban is felvonult, ahol a magyarok vastapsot kaptak. A közel 2000 kilométeres útra a Füred Tv is elkísérte a csoportot, szerdai műsorunkban már láthatnak egy rövid összefoglalót az élményekről, a hosszabb úti filmet terveink szerint május 19-én sugározzuk.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#2 - vcgdftz - 2010.05.17. - 17:35:08

nagyon jjjjjjjóóóóóóóóóóóóóóóó JÓ

#1 - veress nikolett adrienn - 2010.05.17. - 17:28:46

ez nekem nagyon tetszik mikor jelenik meg a következő

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1088

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.05.05 23:59:27

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT