MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Önálló Tisza-kutató osztály indult a tihanyi limnológián

2011.01.25. 07:42 • Tisza-kutató csoport alakult a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutató Intézetben, Tihanyban. A hat fős csoport létrehozásáról tavaly, a 180. jubileumi közgyűlésen döntött az akadémia vezetése, amellyel a szakemberek szerint több évtizedes hiányt pótolnak.

Az új munkatársakat az elmúlt napokban köszöntötték a limnológián, ők egyébként munkájukat tiszafüredi központtal látják majd el. Dr. Bíró Péter, az intézet igazgatója a Balatonfüredi Naplónak elmondta: - Tisza-kutató osztály eddig Magyarországon nem létezett, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a Duna legnagyobb mellékfolyójának nagyobb figyelmet szenteljen a szakma. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó csapat jött össze, egy nagyon jól képzett, nem kezdő társaság, már sok mindenben kipróbálták erejüket és tudásukat. A debreceni hidrobiológiai képzés eredményeként lettek ők ennek a területnek a szakemberei, az elkövetkező néhány évben nagyon komoly hazai és nemzetközi hírnevet szerezhetnek. A Magyar Tudományos Akadémia saját forrásából százmillió forintot biztosít a Tisza-kutató osztály felállításához, ezt korszerű műszerekre, számítástechnikai fejlesztésre és a terepjárásra alkalmas gépkocsi beszerzésére fordítják. A szakemberek a tihanyi intézetnek tartoznak beszámolóval és ezen keresztül jelentetik meg publicisztikáikat, kutatási eredményeiket is. Szakmailag sok izgalmat és újdonságot jelent az intézménynek, hogy a Balaton után, egy nagy folyóvíz hidrobiológiáját is kutathatják, mondta G.-Tóth László, a limnológia tudományos tanácsadója. - Ez egy nagy kihívás. Nagy folyókkal ténylegesen a limnológián eddig nem foglalkoztunk, viszont a Balaton befolyó vizeivel annál több tapasztalatra tettünk szert, elég ha csak a Zala-folyót említem. Egy tó nincs meg a befolyói nélkül, ilyen értelemben tehát azért mégiscsak foglalkozunk folyóvizekkel. A Tisza persze egy óriási folyó, Európa 13. leghosszabb folyója, azzal együtt, hogy az 1800-as években kb. 450 km-rel csökkent a hossza a szabályozásnak köszönhetően. Ha a Duna -stratégiát említjük, amit most az unió is preferál, akkor ebbe a Tisza is vastagon benne van, olyan értelemben is, hogy az Európai Unió Duna -stratégiáján belül, van egy saját Tisza-csoport, amely magába foglalja azoknak az államoknak a kutatóit, akik a Tisza vízgyűjtő területén működnek. Mi igyekeztünk világszínvonalú műszereket betervezni, azt a néhányat, amivel versenyképesek tudunk lenni a nemzetközi porondon. Szeretnénk a Magyarországon és tőlünk távolabb meglévő Tisza kutatást koordinálni és összefogni és eredményesebbé tenni. A Tisza-kutató csoport megalapítása csak az első lépés, hiszen a szakma tervei között szerepel, egy Duna-kutató csoport létrehozása is, amely később - mint most megszületett elődje- intézményi formában működik majd. Így a Balatonnal, valamint a két nagy folyóval foglalkozó intézetek összegyúrásával három-négy éven belül létrejöhet a Magyar Hidrobiológiai Centrum.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1314

Mai megtekintés: 2

Utolsó: 2024.03.29 00:35:04

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT