MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Rézcsatorna lopás - füredi férfit gyanúsítanak

2012.04.11. 10:37 • Március elején a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon tett feljelentést egy helyi lakosú férfi és egy nő, hogy a nyaralója függőleges vörösréz csatorna darabját ismeretlen tettes ellopta. A két helyen okozott kár 190.000 Ft volt. A szálak Balatonfüredre vezettek.

A nyomozók adatgyűjtést végeztek a környék színesfém kereskedéssel foglalkozó telepein. Az egyik telepen kaptak információt egy hajmáskéri férfiről, aki többször is vitt oda eladásra vörösréz darabokat. Kihallgatása során elmondta, hogy ki a beszállítója, és hogy az illető Ausztriából hozta neki az árut. Így jutottak el a nyomozók egy balatonfüredi férfihez, aki a barátnője fekete Ford Focus gépkocsijával járta környéket. Balatonalmádin kívül ugyanis Tihanyban és Balatonfüreden is bontott le ereszcsatornát. A gyanúsított kihallgatásán a 38 éves férfi beismerő vallomásában elmondta, hogy hol (Balaton-parti településeken) és hogyan követte el a bűncselekményeket. A nála tartott házkutatás során lefoglalásra került az általa a bűncselekmények elkövetésénél használt szövet kesztyű, valamint a réz ereszcsatorna eltávolításához használt lemezvágó olló. Ellene több rendbeli nagyértékű lopások miatt indult büntető eljárás Balatonalmádiban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 2042

Mai megtekintés: 2

Utolsó: 2024.04.19 02:01:33

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT