MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Rendőrség

Találatok száma: 64

 

2017.02.27   Rendőr évértékelő Balatonfüreden

Elégedettek a közbiztonsággal a fürediek. A rendőrkapitánysághoz tartozó 22 településen kifejezetten jónak értékelték a rendőrség tavalyi munkáját. A statisztikák is kiemelkedőek, nem véletlen tehát, hogy a Veszprém megye rendőrkapitánysága címet a Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyerte el. 2017 viszont nagyobb kihívást jelent, térfigyelőkamerák telepítésével is készülnek a vizes világbajnokságra Balatonfüreden.

 

2016.08.31   "Becsengettek" Rendőrök segítik a közlekedést az iskolák környékén

Kezdődik az iskola, újra indul az iskola rendőre program is, amelyben 2900 oktatási intézményben mintegy 2200 rendőr vesz részt. Az akció célja, hogy a gyerekek biztonságos és balesetmentes közlekedését segítsék.

 

2016.07.01   Megérkeztek a készenléti rendőrök a Balatonhoz

Húsz készenléti rendőr kezdte meg a szolgálatot a Balaton északi partján. Balatonfüred mellett Balatonalmádiban és Tapolcán is vigyáznak majd a közbiztonságra, a nagyobb közlekedési csomópontoknál motoros szolgálatot is ellátnak. A népszerű turisztikai helyszíneken mindenütt meghatározó a biztonság, amelynek fenntartása továbbra is kemény feladat a rendőrség számára.

 

2016.06.07   A nyár veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

Legyen szó strandolásról, kirándulásról vagy épp szórakozóhely- és rendezvénylátogatásról a biztonság legyen az első, ezt kéri a lakosságtól a füredi rendőrség. A bűncselekmények többsége megelőzhető, ha a nyaralók és a helyi lakosság körültekintően indul a partra, miközben a nyaralóházat is megfelelően bezárta. Az értékek védelmére is felhívják a figyelmet, fürdőhelyre lehetőleg értéket nem vigyünk, vagy ha ez elkerülhetetlen, akkor használjuk a strand széfét. Egyéb jó tanácsok Szekeres Kornéltól, a kapitányság kiemelt megelőzési előadójától.

 

2016.03.03   Rendészeti tanulóknak tartott előadást a rendőrség

A Szent Benedek Gimnázium rendészeti tagozatos diákjai, az egész tanév során ismerkednek a rendőrség munkájával. Ez nem csak elméleti oktatást jelent, a szakma gyakorlati oldalát is elsajátíthatják. Legutóbb a rendőrségen fegyverbemutatóval, légpuskalövészettel várták őket és a közlekedési balesetek lehetséges következményeivel is megismerkedhettek. A cél, hogy diákok számára vonzóvá tegyék a rendőri pályát.

 

2015.11.24   Csalót fogtak a füredi rendőrök

Hosszas előkészítés után kedden reggel rendőrségi razzia helyszíne volt a Noszlopy utca környéke, ahol egy csalót fogtak el az egyenruhások. A városban jól ismert 38 éves K. K. ellen többrendbeli csalás a vád, amelyeket a feltételezés szerint magánszemélyek és vállalkozók sérelmére követett el. A házkutatás során eljárás indult egy másik személlyel szemben is, akinél gyanús növénymaradékot, vélhetően kábítószert találtak.

 

2015.11.04   Közeledik a tél, óvatosan közlekedjünk

A rendőrség fokozottan felhívja a figyelmet a téli időszakkal együtt járó, megváltozott közlekedési feltételek veszélyeire. Ilyen a reggeli köd, illetve a párától nedves útszakaszok, amelyekre jó ha figyelünk, a balesetek elkerülése érdekében. A "Látni és látszani" kampányt az idén is meghirdették, ennek keretében az autósok a kijelölt optikákban ingyenes szemvizsgálaton, a gépkocsik pedig a kijelölt szervizekben ingyenes világítástechnikai átvizsgáláson eshetnek át.

 

2015.11.06   Új lakások rendőröknek, béremeléssel is javítják az életkörülményeket

Kovács István országos rendőrfőkapitány­-helyettes, Kontrát Károly államtitkár, Regdon László füredi rendőrkapitány és dr. Bóka István polgármester szalagátvágással adta át azt a két, egyenként 44 négyzetméteres szolgálati lakást, amelybe már be is költözhettek a rendőrök. A 67 millió forintos beruházás részeként egy kondícionálótermet is kialakítottak, amelyet az egész helyi állomány használhat. Az avatóünnepségen köszönetet kaptak a déli határszakaszon szolgálatot teljesítő füredi egyenruhások.

 

2015.09.02   Rendőrségi hírek

Új tájékoztató eszközt szereltek fel a füredi rendőrkapitányság épületében, amely az ügyfelek informálódását segíti, kiemelve a megelőzés fontosságát. A kapitányság eközben nagy figyelmet fordít az iskolakezdéssel kapcsolatos feladatokra, minden reggel és délután egyenruhások vigyáznak a gyerekek biztonságára az iskolák környékén, főleg a gyalogosátkelőknél. Az autósoknak hozzá kell szokniuk újra, hogy sok a diák közlekedik.

 

2015.01.13   Diákokat csábítanak a rendőri pályára

Országos toborzóakciót szerveznek a rendőrkapitányságok, ezúttal a középiskolások és a mostani nyolcadikosok figyelmét szeretnék felhívni a rendőri pálya szépségeire. A füredi kapitányságon rendőrségi bemutatókkal, lövészettel várták a környékbeli iskolásokat, ahol bemutatták a fegyveres testület mindennapi életét, valamint az általuk használt eszközöket is. Az utánpótlás biztosítása miatt fontosak az ilyen nyílt napok.

 

2014.10.21   Kevesebb bűncselekmény, több baleset

Az idei nyár statisztikai számait is megismerhették az érdeklődök a Balatonfüredi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum ülésén. A füredi rendőrkapitányság eredményes szezont zárt, súlyos bűncselekmény nem történt a térségben, a nyomozási eredményesség is javult. A sérüléses balesetek száma azonban változatlanul emelkedik, ezért a rendőrség fokozott jelenlétet ígér az utakon.

 

2014.07.01   Több rendőr a városban

A készenléti rendőrségtől jelentős megerősítő erő érkezett a balatonfüredi rendőrkapitánysághoz, több mint tavaly. Augusztus 31-ig velük kiegészülve fokozott közterületi jelenlétet ígér Regdon László városi rendőrkapitány, hiszen a megnövekedett vendégforgalom ezt indokolja. A helyi lakosság által megszokott jó közbiztonsági színvonalat kell megtartani, a főszezonban akár négyszeresére duzzadó lakosságszám mellett. A nyári időszakban új technikai berendezések is segítik a rendőrség munkáját.

 

2014.04.30   Nyílt nap lesz a rendőrségen

Május 6-án nyílt napot szervez a balatonfüredi rendőrség. Ezúttal nem csak az óvodások és iskolások pillanthatnak be az egyenruhások munkájába, hanem bárki részese lehet a délelőtti programnak. Lesz fegyverbemutató, ki lehet próbálni a rendőrmotort és megmutatják az érdeklődőknek azt is, milyen egy előállító helyiség.

 

2013.12.05   Toborzó: újjászervezik a helyi polgárőrséget

Két hónapja gyakorlatilag megszűnt Balatonfüreden a polgárőrség, pedig segítségükre a továbbiakban is szükség lenne. Ezért is gondolta úgy a füredi rendőrkapitányság, hogy megpróbálják újjászervezni a testületet. Bárki jelentkezhet, aki szívesen részt venne a város közbiztonságának fenntartásában, nőket is várnak, a lényeg a bűntelen előélet.

 

2013.03.05   Évet értékelt a rendőrkapitány

Gyilkosság, kábítószerfogás, garázdaság, betörések, elfogások a tavalyi évben. Ezekről mind beszélt a Füred Tv-nek Regdon László, Balatonfüred rendőrkapitánya. 2012 eredményes időszak volt a rendőrségnél, ugyanakkor vannak területek, ahol javítani kell a lakosság biztonságérzetén. Az eredményekről és feladatokról kérdeztük Regdon László kapitányt.

 

2013.01.08   Sok riasztást kaptak a rendőrök az ünnepek alatt

A karácsony, a szilveszter és az újév sem telt nyugodtan a balatonfüredi rendőrkapitánysághoz tartozó területen. Volt betörés, lopás és tűzeset is. A rendőrök újév hajnalán a fagyhaláltól mentettek meg egy ittas férfit, egy másik ittast garázdaság miatt állítottak elő.

 

2012.09.03   A rendőrség is készült az új tanévre

Fokozott rendőri jelenlét az iskolák környékén, iskola rendőre és számos felvilágosító program év közben. Ezzel készült a füredi rendőrség a 2012/2013-as tanévre. Szekeres Kornél őrnagy a Füred Tv-nek elmondta, ebben a tanévben is folytatódnak a korábban elindított megelőző programok, a napokban ingyenesen bevizsgálják a diákok kerékpárjait is. Rendőrségi híreinkből az is kiderül, mi okozta a legtöbb gondot a nyári szezonban.

 

2012.07.17   Sok az ittas vezető

Balatonfüreden az elmúlt időszakban három óra alatt, 12 ittas sofőrt találtak a rendőrök, akik ellen feljelentést tettek. A rendőrség közlekedésrendészeti alosztályvezetője szerint főleg az éjszakai szórakozóhelyekről hazaindulóknál jellemző az alkoholos befolyásoltság. Sokan azzal sem törődnek, hogy a közlekedés biztonságának veszélyeztetése mellett, a szigorodó jogszabály miatt, nagyon magas a pénzbüntetés is ezekben az esetekben. A rendőrség továbbra is fokozott ellenőrzésekre készül.

 

2012.04.23   Rendőrségi hírek

Április 15-től magasabb büntetési tarifákkal számolhatnak azok, akik szabálytalanul közlekednek. Egyes szabálysértéseknél bevezették a helyszíni bírság kötelező mértékét, ez annyit jelent, hogy a rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége. Aki nem fizet a helyszínen az a közigazgatási eljárásban már dupla összegű büntetésre számíthat. Az elmúlt hetekben a szigorítások ellenére is számos szabálysértés történt a környéken, ezekről hallhatnak rendőrségi híreinkben.

 

2012.03.13   Rendőrségi hírek

Az elmúlt időszakban több esethez is riasztották a rendőröket. Jellemző volt a verekedés, garázdaság és a lopás is. Sikeres felderítésekről is beszámolt a bűnmegelőzési előadó, aki fokozottan felhívta a figyelmet arra is, hogy ittasan ne vezessünk gépjárművet.

 

2012.02.07   Rendőrségi hírek

A téli időjárás a rendőrség munkáját is befolyásolja. Ezekben a zord napokban az egyenruhások külön feladatot is kaptak. Figyelniük kell a hajléktalanokra, illetve azokra akik egyedül, fűtetlen lakásokban élnek. A vasútállomásról már vittek el, a kihűlés szélére sodródott személyt.

 

2012.01.09   Rendőrségi hírek: ez történt az ünnepek alatt

December 24-e és 31-i között sem unatkoztak a rendőrök Balatonfüreden. Bár a lakosság nyugalmát megzavaró kiemelt esemény nem történt, számos esetben ittas vezetőt fogtak a rendőrök, kocsmai garázdasághoz is hívták őket. Balesetek is történtek, egy házhoz pedig azért vonultak ki, mert az ott élő ittas férfi verni kezdte élettársát, mindezt a kiskorú gyermekeik is végignézték.

 

2011.12.20   Mire kell ügyelni szilveszterkor? - rendőrségi hírek

Heti rendőrségi híreinkben annak jártunk utána, hogy milyen tűzijátékokat lehet legálisan megvásárolni és ezeket mikor lehet szabályosan használni. Az ünnepek alatt fokozott közúti ellenőrzésre is lehet számítani és beszámolunk arról, hogy már harmadszorra lopták el az izraeli zászlót a füredi Keresztény Kulturális Központ elöl.

 

2011.09.14   Jutalmat kaptak a diákjárőrök

Öt diákjárőr vehetett át elismerést Töreki Sándor megyei rendőr-főkapitánytól, a füredi rendőrségen megtartott ünnepségen. A diákok 67 társukkal együtt, a nyári főszezonban vettek részt a bűnmegelőzési munkában, ennek köszönhetően kimutathatóan csökkent a strandi lopások száma, járőrözésük alatt a gépkocsifeltörések száma nullára csökkent. A sikeres együttműködés után a Széchényi Ferenc Szakiskola rendészeti osztályának tanulóira, jövő nyáron is számít a rendőrség.

 

2011.09.07   Rendőrségi hírek: fokozott ellenőrzés az iskolák környékén

Az iskolakezdés számos feladatot ad a rendőrségnek is, az intézmények környékén a reggeli és délutáni fokozott rendőri jelenlét mellett, egész évben iskolarendőrök segítik a tanév sikeres és biztonságos lebonyolítását. Összefoglaltuk, hogy mire kell figyelniük a gyerekeknek, szüleiknek és a közlekedésben résztvevő valamennyi embernek, járjanak akár gyalog, autóval, vagy autóbusszal.

 

2011.05.18   Rendőrségi hírek

Napokon belül jelentős számú megerősítő erő érkezik a balatonfüredi rendőrkapitányságra. Az idegenforgalmi szezon alatt, a hivatásos rendőrök mellett a városban rendészetet tanuló diákok is járőröznek majd. A kapitányság célja, hogy a közterületi jelenlétet erősítsék. Rendőrségi híreinkből az is kiderül, hogy milyen bűnügyi esetek fordultak elő az elmúlt napokban.

 

2011.04.19   Rendőrségi hírek

Heti rendőrségi híreinkből kiderül, hogy mire számíthatnak az autósok húsvétkor, illetve megtudhatják azt is, milyen bűncselekmények történtek a térségben az elmúlt napokban.

 

2011.03.17   Rendőrségi hírek - álvillanyszerelők Füreden

Ismét trükkös tolvajok fosztottak ki egy idős embert Balatonfüreden. Az álvillanyszerelők ketten voltak és azzal az indokkal jutottak be a lakásba, hogy áramdíj visszatérítést hoztak. A pénzváltás közben közel 600 ezer forinttal károsították meg a férfit. A héten több körözött személy is rendőrkézre került, a részleteket Szekeres Kornél megelőzési eladótól tudtuk meg.

 

2010.12.17   Szép és harcias: füredi rendőrlány a "Miss Gun"-on

Novemberben rendezték meg Budapesten az első "Miss Gun"-t, vagyis a fegyveres lányok szépségversenyét. A megmérettetésre a Balatonfüredi Rendőrkapitányság fiatal őrmestere, Varga Nikoletta is jelentkezett, aki nem akármilyen eredménnyel tért haza, ő lett az első udvarhölgy.

 

2010.12.21   Átadták a felújított rendőrkapitányság épületét

Kedden ünnepélyes keretek között átadták a felújított füredi rendőrkapitányság épületét. Az összesen 65 millió forintból megújuló főépület után várhatóan hamarosan megkezdik a "B" épület átépítését is. A pénzt három fél biztosítja a munkálatokhoz, a rendőrség épp úgy kiveszi részét mint a füredi önkormányzat. Az ünnepségen minden fél méltatta az évek óta kitűnően működő kapcsolatot.

 

2010.12.06   Rendőrségi hírek

Fokozott rendőri ellenőrzésekre lehet számítani a karácsony előtti hetekben és az ünnepek alatt is. A Közlekedésrendészeti, a Közrendvédelmi és a Bűnügyi Osztály munkatársai is a szokásosnál többször és több helyen bukkannak fel. Ellenőrzik a gépkocsik műszaki állapotát, a passzív biztonsági eszközök helyes használatát, de a karácsonyi vásárokban is találkozhatunk egyenruhásokkal.

 

2010.12.06   Új kapitány a füredi rendőrség élén

December 1-jei hatállyal az országos rendőrfőkapitány Anda Györgyöt bízta meg a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság Rendészeti Igazgatóságának vezetésével, ezért a füredi kapitányság élére is új vezető került. Dr. Töreki Sándor megyei főkapitány Regdon László alezredest - a rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztályának eddigi vezetőjét bízta meg a Balatonfüredi Rendőrkapitányság vezetésével.

 

2010.11.17   Miniszteri kitüntetést kapott Anda György rendőrkapitány

Október 23-án Szent György Érdemjelet vehetett át Pintér Sándor belügyminisztertől Anda György rendőr alezredes, Balatonfüred rendőrkapitánya. A kitüntetés minden kollégámnak, a kapitányság állományának is szól, mondta a Füred Tv híradójának az alezredes, akivel a magas szintű elismerés kapcsán beszélgettünk.

 

2010.09.28   A nagy testvér mindent lát - új térfigyelő rendszert adtak át Füreden

Magyarország egyik legkorszerűbb térfigyelő rendszerét adták át szeptember 28-án Balatonfüreden. A város 8 millió forintot költött a 14 kamerából álló rendszerre, amely a legforgalmasabb közterületeken, 24 órás megfigyelést tesz lehetővé. A kamerák képe közvetlenül a rendőrségre fut be, ettől a közbiztonság további javulását várják a városban. A kamerák később továbbfejleszthetők, de már ma is alkalmasak például forgalomszámlálásra.

 

2010.09.14   Rendőrségi hírek

Rablás, betöréses lopás is előfordult Balatonfüreden az elmúlt időszakban. Volt ahonnan készpénzt, műszaki cikkeket vittek el a tolvajok, de volt olyan eset is, amikor a szőlőre fájt a bűnelkövetők foga.

 

2010.08.03   Rendőrségi hírek

Az egyik közüzemi szolgáltató emberének adta ki magát két ismeretlen Balatonfüreden és így loptak meg egy idős férfit. Összesen 190 ezer forintot zsákmányoltak. Sok volt a strandi lopás is az elmúlt időszakban, főleg mobiltelefont, pénztárcát vettek magukhoz a tolvajok, de volt akitől az olvasószemüvegét vitték el. A rendőrség fokozott óvatosságra és körültekintésre int.

 

2010.06.20   Fokozott közúti ellenőrzések

A közbiztonság megszilárdításáért hirdetett átfogó programot az Országos Rendőrfőkapitányság, melynek keretében minden megyében fokozott rendőri ellenőrzésekre kell számítani a következő hetekben. A szokásosnál többször és több helyen fognak mérni is, érdemes tehát betartani a sebességkorlátozásokat.

 

2010.06.15   Rendőrségi hírek

Beindul a nyári nagyüzem a rendőrségnél. Egyelőre megerősítő erők nélkül kell megküzdeniük a többlet feladatokkal, pedig a bűncselekmények száma érezhetően emelkedett június első heteiben. Betörés, lopás, autófeltörés ezek mind előfordultak az elmúlt időszakban.

 

2010.05.11   Rendőrségi hírek

Mai rendőrségi híreinkben beszámolunk arról, hogy több mint tíz autót törtek fel Balatonfüreden az elmúlt két hétben, a tetteseket most is keresi a rendőrség. Szó lesz arról is, hogy Balatonudvariban találták meg azt az 50 éves férfit, aki öngyilkos akart lenni, miután Budapesten megölte feleségét, a kétszeres magyar golfbajnoknőt, Fodor Krisztinát.

 

2010.03.29   Rendőrségi hírek

Rendőrségi híreinkben Szekeres Kornél mondja el, milyen bűnesetek történtek az elmúlt időszakban.

 

2010.03.23   Rendőrségi hírek

Mai rendőrségi híreinkben beszámolunk arról, hogy újra elindult a ?Már tudok biztonságosan közlekedni? című játékos vetélkedő, amely az általános iskolák részvételével zajlik. Az előselejtezők már megkezdődtek, a döntőre május végén kerül majd sor.

 

2010.02.23   A rendészeti osztály látogatása a füredi kapitányságon

Tavaly szeptemberben indult el a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképzőiskolában a rendészeti fakultációs osztály. Az első félév tapasztalatai azt mutatják, hogy az ide járó diákok kedvelik a szigorúbb tornaórákat és szívesen ismerkednek a rendőrség munkájával. Erre az elmúlt héten is volt lehetőségük, hiszen Anda György városi rendőrkapitány meghívta őket egy előadásra.

 

2010.01.12   Változott a KRESZ

Rendőrségi híreinkből ma megtudhatják, milyen változások léptek életbe január 1-jétől a KRESZ-ben. Itt mondjuk el, hogy a győri rendőr-főkapitányság munkatársai elfogták M. Péter pécselyi lakost, akit a füredi rablássorozattal gyanúsítottak. M. Péter elfogása után beismerte, hogy Balatonfüreden egy élelmiszerboltot és egy benzinkutat rabolt ki késsel, utóbbiból kétszer is pénzt vitt el. Az ügyben a győri rendőrök folytatják a nyomozást.

 

2010.01.05   Rendőrségi hírek

Egyelőre nem találja a rendőrség annak a rablássorozatnak az elkövetőjét, aki az ünnepeket előtt, alatt és után is rabolt a városban. A rendőrség szerint mindhárom rablást ugyanazon személy követhette el. Az ünnepek idején sok volt a betöréses lopás is.

 

2009.10.27   Rendőrségi hírek

Hétfőn ismeretlen tettes kirabolt egy szentantalfai pénzintézetet. Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr főkapitányság nagy erőkkel nyomoz. A füredi kapitányság területén is több bűncselekmény történt az elmúlt időszakban.

 

2009.09.02   Rendőrségi hírek

Mai rendőrségi híreinkben a fő téma az iskolakezdés lesz, hiszen a gyermekek biztonsága nagyon fontos kérdés. A reggeli forgalmas közlekedésben könnyen történhet baleset.

 

2009.07.07   Rendőrségi hírek

Következő rendőrségi híreinkben elmondjuk milyen bűncselekmények történtek a térségben és levetítjük a Füred Tv közbiztonsági kisfilmjét, amely a strandi lopások megelőzéséhez ad hasznos tippeket.

 

2009.06.23   Rendőrségi hírek

A rendőrség három, a közelmúltban történt bűncselekményt derített fel sikeresen. A füredi kapitányságon több tolvajt is rács mögé tettek, többségüket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Jönnek a részletek.

 

2009.06.02   Rendőrségi hírek

Rendőrségi híreink következnek amelyből kiderül, hogy az alkohol mennyi gondot okozhat ha azt nem kulturáltan fogyasztják. De több lopásról is beszámolunk, amelyet a gondatlan sértettek elkerülhettek volna.

 

2009.04.15   Rendőrségi hírek

Országos közúti ellenőrzést tartott a rendőrség a húsvéti ünnepeket alatt. Elsősorban az ittas járművezetőket akarták kiszűrni a forgalomból, de a gyorshajtókat is keresték. Akad dolguk a füredi rendőröknek is, az azonban pozitívum, hogy itt csak egyetlen ittas vezetőt találtak.

 

2009.03.31   Megújulnak a füredi rendőrség épületei

Az önkormányzat és az Országos Rendőr-főkapitányság megállapodott abban, hogy 5 év alatt felújítják a füredi kapitányság két épületét. Az erről szóló megállapodást a felek már aláírták, jövőre megkezdődhet a főépület hőszigetelése.

 

2009.03.31   Rendőrségi hírek

Az elmúlt napokban két embert is előzetes letartóztatásba helyezett a megyei ügyészség, a füredi rendőrök ugyanis egy betöréssorozat elkövetőjét és egy csalót is elfogtak. Ez utóbbi ügynek több károsultja is lehet, mint amennyiről most tud a hatóság, jönnek a részletek.

 

2009.03.18   Rendőrségi hírek

Betörések, lopások jellemezték az elmúlt időszakot. A rendőröknek Tihanyban és Dörgicsén is akadt dolguk és lesz feladatuk a hétvégén is, hiszen most rendezik a Tihany-kupa országos kerékpárversenyt és a Balaton szupermaratont. Emiatt útlezárásokra kell felkészülni.

 

2009.03.03   Rendőrségi hírek

A személyautókat de még a Tagore sétányon lévő munkagépeket sem kímélték a tolvajok az elmúlt időszakban. Több helyszínről loptak el mobiltelefonokat, készpénzt. A következő hetekben fokozott rendőri jelenlétet ígér a füredi kapitányság. Mindezt azért, hogy megőrizzék a város nyugalmát, kézre kerítsék a körözött személyeket és ellenőrizzék a közlekedőket.

 

2009.02.03   Rendőrségi hírek

Mai rendőrségi híreinkben beszámolunk arról, hogy ismét az áramszolgáltató nevében eljáró csalók loptak meg egy tihanyi lakost, hallhatnak arról, hogy több évnyi kihagyás után ismét autót loptak Balatonfüredről és láthatják a vasárnap hajnali tragédia képeit is, ahol egy 37 éves füredi fiatalember égett benne saját autójában.

 

2009.01.07   Váradi Károly ezredes nyugdíjba vonul

46 évnyi szolgálati idő után, túl a rendes nyugdíjkorhatáron most nyugállományba vonult Váradi Károly ezredes, aki 10 évig vezette a füredi rendőrkapitányságot. Elbúcsúztak tőle a kollégák a megyén és a füredi rendőrségen is, az ezredes ma is kitűnő fizikai állapotnak örvend, a nyugdíj tehát számára nem a pihenést fogja jelenteni.

 

2008.12.10   Rendőrségi hírek

Egyre több fiatalkorú követ el bűncselekményt Magyarországon, így Veszprém Megyében is. A füredi rendőrkapitányság nyomozói a közelmúltban egy tihanyi fiatalokból álló bandát fogott el. Rendőrségi híreink következnek.

 

2008.11.25   Közlekedés télen

A téli útviszonyokról szó lesz még most következő rendőrségi híreinkben is. De előtte arról hallhatnak, hogy mennyire veszélyes az, ha valaki többet iszik a kelleténél és nekiindul a fagyos éjszakának.

 

2008.11.05   Rendőrségi hírek

A következő percekben rendőrségi híreinket láthatják. Bambek Gabriella kolléganőm annak járt utána, hogy ez elmúlt napokban milyen bűncselekmények, balesetek történtek a füredi térségben.

 

2008.10.14   Rendőrségi hírek

A ködös reggelek miatt több baleset is történt az elmúlt időszakban, és az autósok számára újra veszélyt jelentenek a vándorló, vadak is. A Balatonfüred Veszprém közötti útszakaszon fokozott a vadveszély. Erről is szó lesz a mostani rendőrségi hírekben.

 

2008.09.04   Fokozott közúti ellenőrzések

Fokozott közúti ellenőrzésekre kell felkészülniük a füredi autósoknak az ősszel is. A rendőrség szeretné elejét venni a sérüléses baleseteknek, ezt pedig ahogy mondják, csak rendszeres jelenléttel, sebességméréssel lehet elérni. A bírságok összege áprilistól jelentősen megemelkedett ezért sem érdemes kockáztatni. Ha sietünk inkább otthonról induljunk előbb.

 

2008.09.03   Rendőrségi hírek

Most következő rendőrségi híreinkben több témát is érintünk. Egyrészt beszámolunk a nyár utolsó két hetének bűnügyi krónikájáról, másrészt megtudhatják hány keresett bűnözőt fogtak el a füredi rendőrök. Emellett még az iskolakezdés is szóba kerül.

 

2008.07.30   Rendőrségi hírek

Az elmúlt időszakban megnőtt a balesetek száma a Balaton környékén, a napokban sajnos halálos kimenetelű szerencsétlenség is történt a 71-es főúton Tihany közelében. Rendőrségi híreink következnek.

 

2008.07.23   Rendőrségi hírek

Az elmúlt napokban több baleset is történt a térségben. A most következő rendőrségi híreinkből emellett arról is hallhatnak, hogy hány bűnözőt fogtak el a füredi rendőrök.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT