MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Paloznak, Polgármesteri Hivatal

Találatok száma: 7

 

2012.09.29   Paloznaki Falunapok

Folklórprogramokkal, kiállításokkal, koncertekkel és gulyásfőző versennyel várta az érdeklődőket szeptember utolsó hétvégéjén a Paloznaki Falunapok rendezvénysorozat. Hagyományosan ilyenkor tartják a faluban a szüreti felvonulást is, melynek során a kisbíró, vagyis a polgármester és kísérete ellátogat a szomszédos településekre is.

 

2012.07.14   4. Paloznaki Jógahétvége

Negyedik alkalommal rendeztek Paloznakon jógahétvégét. A test és lélek számára egyaránt hasznos jóga, több ezer éves keleti hagyomány. Magyarországon is egyre több követője van, hiszen felgyorsult világunkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy szánjunk magukra naponta 1 órát, amikor nyugalom vesz körül bennünket. Kiállítás, táncbemutató, ételkóstoló várt az érdeklődőkre.

 

2012.01.28   Palisca Mária kiállítása Paloznakon

A Paloznak Jövőjéért Közalapítvány és a Paloznaki Civil Egyesület szervezésében idén is megrendezték a településen a hagyományos falusi disznóvágást. A programmal egy időben a Polgármesteri Hivatal tetőterében "Mesekerámia" címmel nyílt kiállítás a balatonfüredi Palisca Mária alkotásaiból.

 

2011.09.23   Paloznaki falunapok

Szeptember utolsó hétvégéjén tartották a "Paloznaki falunapok szüreti mulatságokkal" elnevezésű, nagy hagyományokkal rendelkező programsorozatot, melynek keretében folklórprogramok, gulyásfőzőverseny, kirakodóvásár, utcabál, szüreti felvonulás várta a falubelieket és a turistákat. A rendezvényhez kapcsolódóan a faluházban egy különleges kiállítás is nyílt.

 

2009.07.04   Pege Aladár kiállítás és koncert

A világhírű nagybőgősre, a zseniálisan improvizáló zeneművészre, Pege Aladárra emlékeztek Paloznakon szombaton. Saját hangszere egy régi Johannes Rubner nagybőgő volt, ezzel járta be szinte az egész világot. Paloznakon is többször koncertezett a zeneszerző.

 

2009.04.19   Mandulavirág-ünnep

A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület idén is megrendezte a már hagyományosnak mondható mandulaünnepet. A kulturális programok mellett a sport és a gasztronómia is fontos szerepet kapott. A rendezvény egyik fénypontja a paloznaki faluházban tartott mandulás sütik versenye volt.

 

2008.09.12   Falumegújítás Paloznakon

Ha egy falu dinamikusan fejlődik, környezete szépül, joggal pályázhat a falumegújítási díjra. Paloznak pályázott és nyert. Az idén tavasszal vehették át azt a díjat, amely elsősorban erkölcsi sikert jelent a településeknek. A hétvégén azok a polgármesterek találkoztak Paloznakon, akik szintén megkapták az elismerést. Egymás tapasztalatait osztották meg, hogy a jövőben még sikeresebbek legyenek.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT