MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Nagy Jenő igazgató, Hotel Marina, Hotel Annabella

Találatok száma: 7

 

2011.04.26   Az előfoglalások alapján jó szezon ígérkezik

Már az ünnepi hétvégén is nagyon sokan kihasználták azt, hogy az Annabella Hotel április 21-én megnyitott. Az igazgató szerint szinte telt ház volt és az előszezoni foglalások ismeretében minden remény meg van arra, hogy az idei év sem lesz rosszabb mint a tavalyi. A cégcsoport másik hotelje, a felújításon is átesett Marina, április 28-tól várja a vendégeket all inclusive szolgáltatással.

 

2010.09.28   Bemutatta képviselő-jelöltjeit az MSZP

Balatonfüred nem egyszínű város, az MSZP-s képviselők ellensúlyt jelentenének a testületben. A nyolc önkormányzati képviselőjelöltből ötöt már ismernek a fürediek, hiszen eddig is a testület tagjai voltak- mutatta be a füredi képviselőjelölteket Nagy Jenő, az MSZP füredi elnöke.

 

2010.05.07   Idénykezdés a hotelekben

Folytatódik az elmúlt évek tendenciája, a 2010-es nyári szezonban is több lesz a magyar vendég a Balatonnál, ez derül ki az előfoglalásokból. Stábunk a Marina és az Annabella Hotelben járt múlt héten.

 

2010.04.09   Úszó EB Füreden

Újabb jelentős nemzetközi esemény helyszíne lesz augusztusban Balatonfüred. Az Európa Bajnokság nyílt vízi versenyeit a hajógyári öbölben rendezik majd meg.

 

2009.09.19   Könyv Theresia Trummetről

23 éve járnak szervezetten a bajorországi Germeringből Balatonfüredre. A családias testvérvárosi kapcsolat igazi motorja, mindenese a magyarul kitűnően beszélő Theresia Trummet. Róla szóló könyvvel kedveskedtek most a fürediek neki.

 

2009.05.05   Szezonkezdés Balatonfüreden

Az előszezon gyengébbre sikerült a füredi vendéglátósok és szállodák számára mint a tavalyi, mert a cégek által szervezett konferenciák lemaradtak. Ráadásul magánvendégből is jóval kevesebb érkezett a Balatonhoz. A nyári előrejelzések még pár hete azt mutatták, nem lesz gond a főszezonban, azonban az egyik füredi hotel vezetője szerint, a nyári foglalásokból is sokat visszamondanak. Ettől függetlenül, a hosszú hétvégéken már-már főszezoni tömeg látogatott Balatonfüredre.

 

2008.10.14   Bezárt az Annabella és a Marina Hotel, szezonértékelés Nagy Jenővel

1, 2 milliárd forintos forgalommal zártak a Danubius szállodák Balatonfüreden. A Hotel Annabellában és a Hotel Marinában is eredményes volt a nyár. Nagy Jenő szállodaigazgatót -aki nemrég kapta meg a Pro Turismo díjat- nem csak 2008-ról, de a következő évről is kérdeztük.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT