MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Szabó Kalliopé igazgató, Szent Benedek Gimnázium

Találatok száma: 7

 

2016.02.05   A Szent Benedek iskola szalagavatóján

Február 5-én pénteken a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban rendezték meg a Szent Benedek iskola szalagavató bálját. Az ünnepségen három osztály, több mint 90 tanulójára került fel a kék színű szalag, ami a középiskolai évek végét jelzi. A diákokra persze a következő hónapokban még fontos feladat vár, sikeres szakmai és érettségi vizsgát kell tenniük. Sokan továbbtanulnak, de a többség azonnal munkába szeretne állni.

 

2016.01.20   A Magyar Kultúra Napja Balatonfüreden

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc 1823 januárjában írta költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től e napon ünnepeljük A Magyar Kultúra Napját. Balatonfüreden már 20-án megkezdődtek a rendezvények, ahol együttműködési megállapodást kötött a város és a Balassi Intézet.

 

2016.01.21   Kultúra napi kiállítás a Szent Benedek iskolában

A művészet szinte egyidős az emberiséggel, a különböző fennmaradt tárgyak, festmények, könyvek jelentős lenyomatai az egyes történelmi korszakoknak. A művészetek tanulása, megismerése fontos a mai fiatalság számára is, hiszen amit szavakban az ember nem tud kifejezni, azt megrajzolja, megfesti vagy megzenésíti. Ezekkel a gondolatokkal ajánlotta a Szent Benedek iskola igazgatónője a tanulók figyelmébe azt a kiállítást, amelyen hét alkotó mutatkozik be, köztük orvosok, tanárok és diákok.

 

2015.11.10   Jubileumi ünnepség a Szent Benedek középiskolában

1935-ben, tehát 80 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a diákok előtt a mai Szent Benedek középiskola elődje Arácson. A nyolc évtizedre, az elvégezett munkára, egykori kollégákra emlékeztek kedden az iskola születésnapján. A kulturális műsorral színesített gálán, az iskola igazgatója átvehette a város és a társintézmények ajándékát.

 

2015.10.09   Nyílt napot tartott a Szent Benedek iskola

A bencések fenntartásában lévő füredi Szent Benedek iskolában is készülnek a beiskolázásra. A leendő diákok a napokban ismerkedhettek meg az iskola által kínált szolgáltatásokkal. Jövőre változások kísérik majd a működést, de a jól megszokott és népszerű szakmák képzése folytatódik. Sőt jövőre új, sportgimnázium is létesül az intézményben.

 

2015.09.01   Tanévkezdés a füredi középiskolákban

Népszerű a Lóczy gimnázium, idén is sokan kezdhették meg tanulmányaikat, az intézményben indult három tematikus osztály valamelyikében. A Szent Benedek iskolában új szakma képzése indult, itt is fel tudták tölteni az osztályokat. Különösebb nehézség nélkül indulhatott az új tanév, mindkét intézményben előtérbe került a sport támogatása.

 

2015.08.31   Tovább bővíti profilját a Szent Benedek iskola

A 2015/2016-os tanévben új szakma képzése indul el a balatonfüredi Szent Benedek iskolában. Az évek óta folyó hegesztőképzés mellett, már az épület- és szerkezetlakatos szakmát is elsajátíthatják a diákok. A profilbővítés annak köszönthető, hogy a városban működő TLC Kft. jelezte igényét, szükség van a jó szakemberekre, az utánpótlás biztosítására. Az első ilyen osztályba 22 tanulót vettek fel.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT