MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Rádóczy Andrea elnök, Balatonfüredi Turisztikai Egyesület

Találatok száma: 16

 

2011.09.24   Romantikus Reformkor -teltház Füreden

Több ezren voltak kíváncsiak az öt napon át tartó Romantikus Reformkor - Séta a századok között című programsorozatra. Mintha egy nyári nap lett volna, mindenhol emberek és érdeklődők, a színpadon koncertek, a Vitorlás téren kirakodóvásár. Szombaton rendezték meg a hagyományos jelmezes felvonulást, este pedig reformkori bálnak adott otthont az Anna Grand Hotel. A szezonhosszabbító rendezvényt hatodik alkalommal tartották meg Balatonfüreden.

 

2011.09.12   Időutazás - újra Romantikus Reformkor

Szeptember 19-e és 25-e között újra az 1800-as évek hangulata elevenedik meg Balatonfüreden. Ekkor rendezi meg immár 6. alkalommal a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület a Romantikus Reformkor elnevezésű programsorozatot. Újdonság ebben az évben, hogy látássérült és vak művészek is fellépnek.

 

2011.03.03   Utazás kiállítás 2011.

A Balatonhoz látogató vendégek 74 százaléka belföldi. Az idelátogatók háromnegyede jól érzi itt magát, és legközelebb is vissza akar jönni, fogalmazta meg a Magyar Turizmus Zrt. hálózati igazgatója az Utazás kiállításon a tapasztalatokat. Ebben az évben a természetes vizek és az egészségturizmus nyújtotta lehetőségeken van a hangsúly, ezt hirdették turisztikai szakemberek. Az Utazás kiállításon mindenesetre érződött a válság, kevesebb kiállító és talán szürkébb kínálattal várta a vendéget Budapesten.

 

2011.02.17   Turisztikai látogatóközpont nyilt

Méltó helyet találtak a turisztikai egyesület irodáinak Füreden. Az információs iroda, ahol három nyelvű prospektusokkal, térlépekkel és más tájékoztató anyagokkal várják a turistákat, a Blaha utca 5., a valamikori Balatontourist iroda helyére költözött. A kétszintes épületben más üzemeltetővel mint korábban, de újra működik a Balatoni Borok Háza is.

 

2010.12.15   Évzáró közgyűlés a Turisztikai Egyesületnél

A rengeteg beruházásnak, a pozitív városimázsnak köszönhetően Balatonfüreden tavaly az országos átlagnál kisebb volt a visszaesés az idegenforgalmi bevételek tekintetében. A turizmussal, vendéglátással foglalkozó szakemberek azonban itt is jelentős forgalomcsökkenést tapasztaltak. A Balatonfüredi Turisztika Egyesület évzáró közgyűlésén az elmúlt év értékelése mellett a 2011-es év stratégiai terveiről és a pályázati lehetőségekről is szó esett.

 

2010.10.21   TDM konferencia

Lesz pénz a turisztikai egyesületekre - hallottuk a füredi TDM konferencián. A négy éve alakult füredi egyesület jó helyzetben van, pályázhat legalább 50 millióra a következő évben is, ugyanakkor régiósan szövetkezve és mint gyógyüdülő városi egyesület is elnyerhet ugyanennyit. Jó helyzetben van Balatonfüred is, hiszen a vizekben gazdag város arculata jól illik az új országos turisztikai arculathoz, azaz a rejtett vizek országa imázshoz.

 

2010.09.16   Romantikus reformkor

Három napon át minden korosztályt szórakoztató programot ígér a Romantikus Reformkor rendezvény. Szeptember utolsó hétvégéjén lesz látványos felvonulás, több koncert, gyermekprogramok, reformkori bál, kirakodóvásár és akár a kor divatját modernizáló divatbemutató is. A 6,8 millió forintba kerülő programot a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület rendezi meg.

 

2010.04.16   A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitója

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitó tájékoztatót és bemutatkozót tartott a Vaszary villában. Az egyesület, az önkormányzat támogatásával, bevonva a helyi vállalkozókat 52 millió forintot nyert turisztikai pályázaton. Hogy mire költik ezt az elkövetkező két évben, erről számolt be Rádóczy Andrea elnök.

 

2010.03.07   Utazás kiállítás

Március 4.-7. között rendezték Budapesten az év legnagyobb turisztikai vásárát a 33. Utazás Kiállítást. A külföldi díszvendég ezúttal Törökország, a belföldi pedig a 2010-ben az "Európa kulturális fővárosa" címet is viselő Pécs volt. Balatonfüred 80 négyzetméteren önálló standdal, tizenkét helyi szolgáltatóval, már a megújult városimázzsal mutatkozott be. A vásárra rengetegen látogattak ki, csak a vasárnap délutáni bombariadó hiúsította meg, hogy új látogatói csúcs szülessen.

 

2010.03.01   Utazás kiállítás - előzetes

Közel hatvanezer embert várnak a hétvégi Hungexpo vásárra. Az Utazás kiállítás füredi pavilonjában vasárnap találkozhatnak a látogatók az Anna-bál szépével is.

 

2010.01.26   Tisztújítás a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületben

Új lendületet nyert a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület a működéshez. Egyrészt új elnökséget alakítottak ki, másrészt 52 millió Ft-ot nyertek az úgynevezett turisztikai desztinációs menedzsment pályázaton. Rövidítve a TDM-nek, azaz desztinációs menedzsmentnek a turisztikában érdekeltek összefogása és együttműködése a feladata. A desztináció szó utazási célterületet jelent.

 

2009.09.26   Romantikus reformkor

Nyári forgatag a Balaton-parton. Így lehetne jellemezni szeptember utolsó hétvégéjét, amikor a Romantikus Reformkor című rendezvény zajlott. A három napos fesztivál rengeteg kulturális programot kínált az érdeklődőknek, amikből nem is volt hiány. Bővebb összefoglalónk következik, jöjjenek velünk egy sétára a századok közt.

 

2009.05.05   Szezonkezdés Balatonfüreden

Az előszezon gyengébbre sikerült a füredi vendéglátósok és szállodák számára mint a tavalyi, mert a cégek által szervezett konferenciák lemaradtak. Ráadásul magánvendégből is jóval kevesebb érkezett a Balatonhoz. A nyári előrejelzések még pár hete azt mutatták, nem lesz gond a főszezonban, azonban az egyik füredi hotel vezetője szerint, a nyári foglalásokból is sokat visszamondanak. Ettől függetlenül, a hosszú hétvégéken már-már főszezoni tömeg látogatott Balatonfüredre.

 

2009.02.25   Visszaesés várható az elő és utószezonban

Júliusban és augusztusban ugyanannyi, de előtte és utána jóval kevesebb vendég érkezésére számítanak a szakemberek a Balatonnál. A gazdasági válság hatásai biztosan nem kerülik ki az idegenforgalmat, emiatt nagy kihívás előtt áll az egész régió. Mindezt egy budapesti sajtótájékoztatón hallottuk.

 

2009.01.09   Díjat nyert a Hotel Silver Resort

Első helyezést ért el a balatonfüredi Hotel Silver Resort Wellness és konferenciaszálloda a X. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjpályázaton. A nemzetközi megmérettetésnek Peking ad majd otthont, ahová a füredi hotel automatikus meghívást kapott.

 

2008.12.09   Új reklámkampány: a téli Balatonfüred

A téli Balatonfüredet népszerűsítő reklámkampányt indított a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület. A kezdeményezés célja, hogy a novembertől-márciusig terjedő holt időszakban is minél több turista látogasson Füredre, hiszen ehhez már minden feltétel adott a városban.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT