MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Új szórakozóhely a Sundance helyén

2012.05.10. 11:37 • Új néven és új programokkal várja vendégeit a május utolsó hétvégéjén nyitó népszerű szórakoztató központ, a SunCity. Az új koncepcióra és a korábbi Sundance Park helyén megvalósított fejlesztésekre építve az üzemeltetők az idei szezonban kétszázezer látogatóra számítanak.

Megújult szolgáltatásokkal, kellemes környezetben, állandó programokkal várja a látogatókat a SunCity, ahol a szezon kezdetétől az éjszakai rendezvények mellett immár tartalmas programokat kínálnak a napközben szórakozni vágyóknak is. Kulturális műsorok, színházi előadások, stand-up comedy, illetve számtalan sportolási és kikapcsolódási lehetőség színesíti majd a nappali kínálatot. Esténként koncertek, majd 11 órától hajnalig tartó bulik határozzák meg a hangulatot. Tematikus hetek, országos rendezvények, kiemelkedő minőségű kiegészítő szolgáltatások emelik majd az élvonalba az egész nyáron át nyitva tartó szórakoztató komplexumot. A tervek szerint a legnagyobb hazai bandák adnak majd koncertet a SunCityben, mint a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel vagy az Irie Maffia. Minden stílus képviselteti majd magát a retrótól a funky-n át az elektronikus zenékig. Idén is lesznek nemzetközi sztárvendégek, például: Mark Knight, David Tort, Dave Seaman, Nils Noa, vagy Oliver Ingrosso. Ide költözik a népszerű Dumavölgy is, így például fellép majd Fábry Sándor, Badár Sándor, Szőke András, Kiss Ádám vagy Hadházi László. - A turisztikai vonzerőn kívül nem elhanyagolható, hogy több mint száz embernek ad munkát a komplexum, és egyre több helyi kisvállalkozó is megrendelésekhez jut - vélekedik Zámbó Attila, a SunCity egyik tulajdonosa, aki szerint Balatonfüred és környéke vendéglátóira, kisvállalkozóira is kedvező hatással lehet a szórakoztató központ várható fellendülése. A szórakozóhely szoros együttműködést alakított ki a szomszédos kemping területén található wakeboard pályával, így több viadal és bajnokság partnereként jelenik majd meg. A füredi önkormányzatával együttműködve számos sporteseménynek is otthont ad majd a terület. A 8 hektáros területen elhelyezkedő, 900 férőhelyes parkolóhellyel rendelkező SunCity-ben, bulihotel, bárok és teraszok gondoskodnak az éjszakai élet pezsgéséről, sofőrszolgálat és partyjárat pedig a biztonságos hazaérkezésről.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#3 - Füredi III. - 2012.05.15. - 13:45:59

Épp most szól arról egy hír arról itt a Füred TV-ben, hogy az éjszakai koncertek a közelben lévő kemping lakóit zavarják. "Tavaly egy ilyen eset után 900 felháborodott vendég távozott" - hangzik el. Ami ebben a baj, hogy valóban ezek a vendégek nem fizetnek tovább idegenforgalmi adót. Ez nagy kiesés, amit a SunCity-ben szórakozó fiatalok nem tudnak pótolni. Mérlegelni kell mi a fontosabb? A bevétel vagy, hogy mindenki megtalálja a neki szóló programot, egymás zavarása nélkül.

#2 - füredi II. - 2012.05.14. - 19:39:54

Én is füredi vagyok, és úgy gondolom hogy ilyen szolgáltatás is kell kell a városunknak.
Fiatalok is vannak a településen, nem is kevés és nekik is ki kell kapcsolódniuk,mert nem ülhetnek otthon egész hétvégén.A Suncity szórakozóhely közelében egyetlen egy lakóház sincs...
Igazán nem tudom értékelni a füredi idősebb generáció hozzáállását a fiatalokhoz, akik nem mellesleg a jövő nemzedéket is biztosítják.
Egy füredi "állat" (16)

#1 - füredi - 2012.05.11. - 13:47:26

Mi szüksége van erre a városnak? A hajnalban randalírozó részeg, narkós fiatalokra, a pihenést lehetetlenné tévő dübörgő zenére (hol van ilyenkor a csendrendelet?)...stb. A rendőrség képtelen ezeket az "állatokat" kordában tartani, nincs rá kapacitása, vagy ha van, az a város biztonságának rovására megy.
Hogy illik ez bele Balatonfüred imázsába? Vagy megint a pénz beszélt?

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 2244

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.04.19 18:03:38

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT