MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Lichtneckert András helytörténész, levéltáros

Találatok száma: 12

 

2017.05.23   Új könyvek Lichtneckert Andrástól

Lichtneckert András történész három közelmúltban megjelent könyvét ismerhették meg az érdeklődők, a könyvtárban megtartott bemutatón. Az egyik kötet segítségével Balatonfüred és vidéke történetében indulhatunk felfedezőútra, könnyedebb stílusban, a másik könyv Orzovenyszky Károly balatonfüredi fürdőorvos tevékenységével ismerteti meg az olvasókat. A harmadik kiadvány egészen friss, a bemutató előtt került ki a nyomdából és benne Écs László fürdőigazgatóról tudhatunk meg eddig ismeretlen információkat.

 

2016.10.29   Helytörténészek konferenciája

Harmadik alkalommal rendezték meg a balatoni helytörténészek szakmai konferenciáját, a helyszín ezúttal Balatonfüred volt. A szakemberek megismerhették az egyes balatoni települések helytörténeti újdonságait. Valamint előadások hangzottak el Zákonyi Ferenc munkásságáról, vagy épp arról, hogy mi köze volt Edericshez Deák Ferencnek, illetve megtudtuk azt is, hogy újabb levéltári adatokat pontosították a Kisfaludy gőzős műszaki paramétereit.

 

2013.10.17   A savanyúvíz és a gyógyfürdő története Lichtneckert András új könyvében

Közel 250 év történetét foglalja össze a városi közalapítvány kiadásában megjelent új könyv. Lichtneckert András történész a füredi savanyúvíz és a gyógyfürdő történetét írja meg a tőle megszokott alapossággal.

 

2013.06.08   Megjelent a Füredi História 33. száma

Nagyobb terjedelemben talál az olvasó írást a füredi fürdőtelep kialakulásáról, a helytörténeti folyóirat legújabb számában. Lichtneckert András történész hét levéltárat keresett fel az anyag összegyűjtéséhez, ennyi helyen szétszórva lehet dokumentumokat találni a füredi gyógyfürdő fejlődéséről. A Füredi História ezen túlmenően számos érdekes olvasnivalót kínál.

 

2011.09.21   Könyv a Széchényiek és Füred kapcsolatáról

Széchenyi István születésének 220.évfordulójára mutatták be Lichneckert András és Ács Anna könyvét, amely a Széchényiek és Balatonfüred kapcsolatát írja le.Széchényi Ferenc gróf szinte elsőként kastélyt épített itt, hogy a savanyúvízzel gyógyuljon, legkisebb fia, Széchenyi István pedig nevét és pénzét adta a gőzhajózási társasághoz, amellyel elindult a hajózás a Balatonon.

 

2011.08.29   Új helytörténeti könyvek

Két új könyv jelent meg Balatonfüred történetéről. Mindkettő a város írásos említésének 800 éves évfordulójához köthető. Lichtneckert András történész teljesen új tényeket és összefüggéseket közöl a füredi kiserdőről és a benne álló színházakról. Füred életrajzi lexikona, amelyet Baán Beáta szerkesztett és 16 helytörténész írt, szintén érdekes olvasmány, hiszen az akár háromszáz éve, akár napjainkban is jól ismert már nem élő személyek életrajzát, füredi vonatkozását gyűjti össze.

 

2011.02.28   Fürdőélet a jegyzőkönyvek alapján - Lichtneckert András új könyve

Hogy mennyire izgalmas tud lenni egy jegyzőkönyv, nem gondolnánk, ha nem a füredi fürdőbizottság most könyvben feldolgozott jegyzőkönyveiről lenne szó. Lichtneckert András levéltáros történész az 1855 és 1917 közötti jegyzőkönyveket mutatja be most megjelent könyvében.

 

2010.05.30   Városi borverseny

Minden eddiginél több, közel 400 bort neveztek idén a városi borversenyre. Az ünnepélyes eredményhirdetést vasárnap délután tartották az Annabella Hotelben. Az "Év szőlősgazdája" címet Mészáros József érdemelte ki, négy aranyérmes olszrizlingjével. Új borkirálynőt is választott a Balatonvin Borlovagrend a 19 éves Péringer Imola személyében.Ebben az évben először a város képviselőtestületének tagjai megkóstolják majd a borversenyen aranyérmet nyert olaszrizlingeket és kiválasztják közülük Balatonfüred város borát.

 

2009.11.18   A Kiserdő története

Ha sikeres lesz a pályázat, az egykori füredi angolparkot, azaz a Kiserdőt 240 millió forintból újítják majd fel. A pályázathoz tartozó történeti rész írása kapcsán Lichtneckert András főlevéltáros, több kitűnő helytörténeti mű szerzője, új dokumentumokra bukkant.

 

2009.03.04   Negyedszázad a Balatonvin Bolrlovagrendnél

1984. március 4-én alakult meg a Balatonvin Borlovagrend. A negyed évszázadot most egy új könyv is összefoglalja és a jubileum kapcsán Balatonfüreden ülésezett a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége. Az ünnepségen Balatonfüred város Pro Vino Hungarico-díjat kapott.

 

2009.01.29   Új helytörténeti kiadvány, füredi napló a 19. századból

Kitűnő újabb könyvet jelentetett meg a Balatonfüred Városért Közalapítvány. Lichtneckert András levéltáros, helytörténész dolgozta fel és adta közre, Écsy László fürdőigazgató 19. századi naplóját. Az 1863 és 1892 között írt diárium, azaz napló megkerülhetetlen mindenkinek, aki meg szeretné ismerni Füred történelmét vagy csak arra kíváncsi, hogyan éltek a 19. század második felében az őseink.

 

0000.00.00   Ünnepi könyvhét: Lichtneckert András új könyve

A balatonfüredi maratoni könyvét 25 programjának nehéz lenne televíziós műfajokban tükröt tartani. A legfontosabbakat kiemelve foglaljuk most össze a könyvheti eseményeket.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT