MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Füredi siker az országos judo bajnokságon

2008.10.20. 09:24 • Az alig egy éve megújult és átszerveződött balatonfüredi judo, az idei évben már bizonyította is, hogy remek munka folyik az edzéseken. A "Balatonfüredi Judoért Közhasznú Alapítvány" versenyzői, remekül szerepeltek az év folyamán és októberben a legrangosabb eredményt is sikerült begyűjteni.

Október 5-én, Szekszárdon rendezték meg a diák "B" korcsoport részére a 2008. évi Magyar Bajnokság, országos versenyt. Füredet egyetlen versenyző, Bartus Melinda képviselte, aki a 44 kg-os súlykategóriában indult, 42.8 kg-mal mérlegelt be. Két kemény küzdelem után, a harmadik összecsapás meghozta számára a győzelmet, így ebben a súlycsoportban ő lett a Magyar Bajnok. Melinda egyébként 5 éves kora óta foglakozik judoval és mint minden évben, ezen a nyáron is lejárt edzésre, nem hagyva ki egyet sem. Nyáron is minden nap magára öltötte judo ruháját és készült az őszi versenyekre. Rendszeresen feljár Budapestre a serdülő válogatott keret edzéseire, részt vesz a különböző kondicionáló edzéseken és a felkészítő versenyeken is.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#10 - - - 2008.12.03. - 22:23:41

Info az edzésekről: http://balatonfuredijudo.shp.hu

#9 - érdeklödő - 2008.11.25. - 20:23:00

edzések hol vannak? Lehet jelentkezni?

#8 - peti - 2008.11.04. - 20:07:01

Gratulálok az edzőnek, a partnereknek, és a Bajnoknak!

#7 - Szalay - 2008.11.01. - 12:11:41

Igaz! Ahogy az edző mondja: a gyerekek itt tényleg jól érzik magukat! Látszik is a felvételeken! Az is igaz, hogy jönnek is az eredmények! Örülök, hogy olyan sport is életképes Balatonfüreden amibe nem pumpálnak miliókat, hogy idegenlégiós játékosokkal feltöltsék a létszámot. Egy sport ami a fegyelemre, az egészséges életre, a tiszteletre nevel. További sok sikert kívánok! Szalay Péter

#6 - Fülöp Károly - 2008.10.29. - 08:21:58

Gratulálok Málna eredményéhez,láttam edzeni és biztos vagyok benne hogy sok szép siker vár még rá!A judosok megérdemlik hogy a város támogatását megkapják,remek munka folyik,a gyerekek keményen megdolgoznak a sikerért!!Megérdemlik az elismerést!

#5 - Horváth család - 2008.10.24. - 15:51:55

Nagyszerű, remek eredmény! Gratulálunk, biztosan rengeteg munka van mögötte! Elismerés a felkészítő edzőnek is! Kár, hogy fele annyi támogatást sem kap ez a sport mint a többi pl: foci. Pedig az eredmények alapján megérdemelnék! Hajrá judosok!

#4 - Éva néni - 2008.10.24. - 08:59:18

Nagyon ügyes vagy! gratulálok! Hajrá lányok!

#3 - Kati - 2008.10.23. - 14:14:41

Hajrá Málna!!! Gratulálunk, fantasztikus vagy!

#2 - drukker - 2008.10.23. - 13:41:09

szia! én is gratulálok a nagyszerű teljesítményhez!

#1 - Balázs Fecóék - 2008.10.23. - 07:51:46

Gratulálunk neked Melinda és további sport sikereket kívánunk!!! Ui: Apának is sok sikert!!! ( Van kockás aranyhalatok???) Csáááááááá!!!!!!!!!!!

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1352

Mai megtekintés: 2

Utolsó: 2024.03.28 05:57:03

KAPCSOLÓDÓ HÍREK (4)

2010.03.29. A Balatonfüredi JKA Diákolimpiai sikerei

2009.03.24. Országos diákolimpiát nyert Hoffmann Hanna

2008.11.20. Épülnek az új labdarúgó pályák

2008.09.07. Újra indul a judo tanfolyam

 

< Újabb 10  |  Régebbi 10 >

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT