MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Veszélybe kerülhet a turizmusból élő települések gazdálkodása

2009.09.03. 13:01 • Működési problémái lehetnek jövőre a turizmusból élő településeknek Magyarországon, ha a parlament változtatás nélkül elfogadja a 2010-es költségvetést, ezt mondta dr. Bóka István országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Az eddigi gyakorlat szerint a települések által beszedett idegenforgalmi adó minden egyes forintja mellé, az állam 2 forintot tett hozzá, ezzel biztosítva a városok, falvak megfelelő gazdálkodását. A mostani kormányzati elképzelés szerint, ezt a 2 forintot egy forintra csökkentenék, ami a városvezető szerint "brutális" lépés lenne.

Dr. Bóka István véleménye szerint ez azt jelenti, hogy pl. Balatonfüred 2010-ben 300 millió forintos, Siófok kb. 500 millió forintos bevételtől esne el, ami egyszerűen kigazdálkodhatatlan, tette hozzá. A politikus kifejtette, egy turizmusból élő település létszáma a szezonban akár meg is duplázódhat, az infrastruktúra pedig négyszeres kapacitású, amit működtetni kell. Ha a kormány valóban elvonja ezt az összeget, akkor nem tudnak majd olyan minőségi szolgáltatást biztosítani, amit eddig megszoktak a vendégek és ez a turizmus hanyatlását is magával hozhatja. Kevesebb jut majd utak és közterületek karbantartásra, ami szintén visszaüthet az idegenforgalomban. A politikus szerint a turizmusból élő településeket kétszer bünteti a kormány, hiszen el kell szenvedniük az általános megszorításokat, ehhez jön még az idegenforgalmi adóval kapcsolatos elvonás. Dr. Bóka István a napokban tárgyalásokat kezdeményez a kormányzat illetékeseivel, hogy közösen az önkormányzati érdekvédelmi szervezetekkel, megakadályozzák a kormány tervezett lépését. Nemzetgazdasági érdek a turizmus fejlesztése, ezért aki ez ellen tesz, az az ország ellen tesz, érvelt a polgármester.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#3 - Matematika - 2009.09.10. - 21:01:28

Ebből az évi több száz millió forintból eddig naponta összesen kétszer két órát (!) tudták működtetni az új szökőkutat. Kérdés: Még hány száz milliót kellene pluszba kapni évente ahhoz,hogy naponta legalább 8 órát működhessen a 34.000.000 forintból megépített szökőkút a Vitorlás téren?

#2 - Mikulás - 2009.09.09. - 18:01:52

Valamit kell mondani, hogy megfeleljenek az elvárásoknak!

#1 - Vigasztaló - 2009.09.03. - 18:30:12

Nem szabad majd a sok rendezvényt olyan költségesen megrendezni, és egyéb reprezentációs kiadásokra költeni. A város novembertől áprilisig úgyis mellőzöttebb település, mint nyáron. Ezt tudomásul kell venni. Különben meg: Bf. rengeteget fejlődött/fejlődik a támogatásokból. Miért vagyunk telhetetlenek?

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1102

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.03.28 23:07:58

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT