MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

874 középiskolás tanul Balatonfüreden

2009.09.10. 09:57 • Szeptember 1-jén a két füredi középszintű oktatási intézményben összesen 874 diák kezdte meg a 2009/2010-es tanévet. A Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskolában új rendészeti képzés indult, a Lóczy Lajos Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskolában már az orosz nyelv is tanulható.

463 tanulóval kezdte meg az új tanévet a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola, az intézményt a korábbi igazgató-helyettes, Szigethi Csaba vezeti. A megyei fenntartású iskola élére tavasszal -egy technikai ok miatt- nem sikerült végleges igazgatót kinevezni, annak ellenére, hogy Szigethi Csabát a szakma és a megye vezetősége is nagy többséggel támogatta. Azt mondja, ha jövő elején újra kiírják a pályázatot megint indul, mert hosszú távban gondolkodik. Az iskolában a megszokott szakmák mellett, 31 diákkal elindult az új rendészeti osztály, de két irányú technikusi képzés is folyik, parképítő-fenntartónak és növényvédelmi technikusnak tanulhatnak a fiatalok. Az iskola környezet megújulóban van, hamarosan egy új, modern épülettel gazdagodnak ahol számítástechnikai termet, ebédlőt és öltözőt is kialakítottak. A igazgató tervei között szerepel a zöldterület megújítása is. Szigethi Csaba a Füred Tv-nek elmondta, a jövőben jobban be szeretnének kapcsolódni a város kulturális életébe, saját programokkal illetve a meglévő városi rendezvények segítésével. A Lóczy Lajos Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskolákban 411-en kezdték meg a tanulást és itt is új intézményvezető, Hámoriné Duna Katalin koordinálja a munkát. Az igazgató a demokratikus iskolavezetés híve, minden kérdésben kikéri a tantestület és a diákok véleményét. Az iskola zászlóshajója továbbra is a nyelvoktatás, ami most kibővült az orosz nyelvvel. A diákok drága magántanárok helyett, ezentúl az iskola tanáraihoz járhatnak ingyenesen a nyelvvizsgák előtt, ennek főleg a második nyelvből vizsgát tenni készülők élvezhetik majd előnyét. Az igazgatónő elmondta, az iskola több irányban is nyitni szeretne. Nyitni a város felé, és nyitni a világ felé. Ennek egyik első mozzanata, hogy a napokban érkezik az iskola első indiai gyakornoka, akinek nem csak az lesz a feladata, hogy az angol nyelvet gyakorolja a gyerekekkel, de az indiai kultúra megismertetésében is számítanak rá.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#2 - 9-edikes - 2009.09.18. - 15:08:55

Jó suli a Lóczy, de nagy a szigorúság.

#1 - Exlóc - 2009.09.14. - 18:52:04

Én már leérettségiztem, de sajnálom,hogy nem most lehetek Lóczys. Az ismerőseim mondják,akik még oda járnak,hogy jó fej az indiai lány, a szünetben is beszél velük angolul a folyosón,és a német lektor nem is tud magyarul,muszály nekik németül beszélni. Nekünk szünetben a termek zárva voltak, és orosz se volt. Nyelvvizsgaelőkészítő se volt. Két hét alatt annyi változás történt a Lóczyban, mint azelőtt tíz évig se. Kati néni engem rövid ideig tanított, az nem kifejezés,mennyire imádtam. Pedig szigorú volt,és egy csomót kellett nála tanulni.

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1279

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.03.27 16:08:56

KAPCSOLÓDÓ HÍREK (1)

2010.09.01. Becsengettek

 

< Újabb 10  |  Régebbi 10 >

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT