MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Négy új játékos a BFC-nél

2010.03.10. 11:54 • Vigyinszki Zoltán Budapestről, Bognár Péter Veszprémből, Fésüs Lajos Peremartonból, Csejtei János pedig Békéscsabáról igazolt a BFC-hez, ők négyen erősítik a csapatot a tavaszi szezonban. Lantai Balázs vezetőedző egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, a csapat jelenleg a bajnokság III. helyén áll, de ezúttal reális esély van az osztályváltásra, ahogy fogalmazott a csapat most minőségi változáson megy keresztül.

A csapat szerdán este a Füred Kupa döntőjét játssza a Badacsonytomaj ellen, ezt főpróbának tekintik a csapatnál. A tavaszi bajnokság pedig szombaton kezdődik hazai pályán, a Csabrendek csapata elleni meccs fél háromkor kezdődik. Fülöp Zoltán szakosztályvezető vízválasztónak nevezte a II. fordulóban szereplő Úrkút elleni összecsapást, ahová egyébként szurkolói buszok indítását is tervezik, több állandó kézilabda szurkoló ugyanis jelezte, ezután síppal, dobbal a labdarúgókat is buzdítják majd. Fontos esemény lesz a július 9. és 11. közötti meghívásos torna ahová eljön egy holland csapat, de itt lesz az Újpest és a Videoton is. A BFC vezetése fontosnak tartja az utánpótlásnevelést, ezért együttműködést kezdeményeznek a BKLC-vel és a Felcsúti Labdarúgó Akadémiával is. Csákvári Tamás, a BFC elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a két új pálya beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket, sokat segített a téli felkészülésben az új világítás is. Ugyanakkor bejelentette, hogy a klubház felépítésére benyújtott pályázatuk műszaki okok miatt nem nyert támogatást, pedig a megcélzott 83 és fél millió forint nagy segítséget jelentene a beruházáshoz. Csákvári Tamás elnök közölte, a pályázatot és a terveket átdolgozzák és azt március 31-éig újra benyújtják. Ez a csúszás azonban akár százmilliós kárt is okozhat az egyesületnek, hiszen nem csak a pályázat átdolgozása de az időközben leállított kivitelezés is hatalmas költségekkel jár. A tervek szerint áprilisban folytatódik az klubház kivitelezése és ekkor kezdik el a 40x20 méteres, fedett füves-és lábteniszpálya építését is, mindkettővel őszre szeretnének elkészülni. Az elnök elmondta, hogy a megújulással a fenntartási költségek a háromszorosára emelkedtek, de ennek ellenére megérte a beruházás és a klub működése stabil. Hozzátette, az elmúlt 15 év gazdálkodásának hibáit nem lehet két év alatt helyrehozni.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#9 - szegő andrás - 2010.03.13. - 11:29:36

Tisztelt "beképzeltfüred"abban lehet igazad van,hogy a megye I nem nagy dolog de én tudom a fiuk rendesen készülnek a siker érdekében.Azt meg saját tapasztalatból tudom,hogy milyen nehéz bajnokságot nyerni ha egyébként nem vagy nszer jobb a többi csapatnál.DE ahogy Nyitrai mester mondta "mindig az a Füred amelyik vasárnap kifut a címeres mezben.Úgyhogy játszanak bármely osztályban is Ők mindig a mijeink maradnak,legalább is számomra. További jó Füred TV-zést.

#8 - szegő andrás - 2010.03.13. - 11:05:02

Kösz a komentet "éljenszegő " óriásit mulattunk rajta. Ami személy szerint engem illet,egy váratlan deréknyavalya ledöntött még az évi rendes betegszabadságomat is ki kellett vennem,ezért helyettesített a Bán kolléga köszönet neki érte. Hát ami a Laci "egóját" illeti....az kell mondanom,hogy bátran lottózzál közel a főnyeremény,de mi többek között ezért is szeretjük. Tényleg jó fej és jó kolléga. Kár ,hogy most tombol a világválság és a kommentedért nem tudunk bögrét küldeni,de érd be egy stílszerűen zöld alapon sport szelettel. További jó Füred TV-zést

#7 - füredi szurkoló - 2010.03.12. - 01:30:55

szerinted ki nyeri a bajnokságot

#6 - beképzeltfüred - 2010.03.11. - 21:00:00

De hogy voltam haggyuk már ezta hülyeséget a füredi foci 1 nagy nulla örüljenek majd h benn tudnak maradni nb 3 ba ha feljutnak ott van a ha mert ugye bár lehet van pénze de nem biztos őket kérik fel ha nem lesznek elsők gyengék még ők oda sztem megye 2 be valók

#5 - éljenszegő - 2010.03.11. - 16:46:38

Őszintén bízunk abban, hogy Szegő András marad, mert sokan tartunk attól, hogy Bán úr egója áttöri tévékészülékeink képernyőit...

#4 - füredi szurkoló - 2010.03.11. - 15:02:48

csak nem teis benne voltál a szerdai 4-0 ban

#3 - füredi szurkoló - 2010.03.11. - 14:59:44

téged érdekel ha irtál.

#2 - Klovas - 2010.03.11. - 09:50:24

Ki lesz Szegő András utódja a sporthírekben? Látom már van sok sporthír itt a weben is.

#1 - beképzeltfüred - 2010.03.11. - 09:41:12

kit érdekel a füredi foci? ha nb 1 be lenen okés lenne de 1 szaros megye 1 ben van ahol még nem is elsők tiszta vicc eza csapat

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1420

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.04.19 14:40:34

KAPCSOLÓDÓ HÍREK (2)

2009.04.24. A Puskás - film Balatonfüreden

2008.11.20. Épülnek az új labdarúgó pályák

 

< Újabb 10  |  Régebbi 10 >

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT