MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Újabb fejlesztés a füredi strandokon

2013.01.10. 09:38 • Közel százharminc millió forintot költenek idén az Esterházy illetve a Kisfaludy strand fejlesztésére. A részben uniós támogatásból homokkal töltik fel a két fürdő medrét, így akadályozva meg a hínárosodást és iszaposodást, lídó valamint játszótér épül és lesznek új napozó teraszok is.

A Kisfaludy strand medrét a teljes vízfelület szélességében újra töltik homokkal, mert itt az áramlások miatt nagyon elhínárosodott és iszaposodott a meder. Az Esterházy strandon jobb a helyzet, ott csak a két móló közötti területen végezik el a munkát. Uszályokról, több ezer köbméter homokot szivattyúznak majd a tóba még a tavasszal, így a szezonra már jó állapotban lesznek a medrek. A fejlesztések révén a Kisfaludy strand keleti részén új lídót alakítanak ki, parkosítanak, ősszel pedig a terület nyugati felén egy mini golf pályát létesítenek. Az Esterházy strandon a nyugati móló térköves burkolatot kap, fából készült, részben a víz fölé érő napozó teraszokat alakítanak ki, egy speciális vizes-homokos új játszótér létesül, a napkollektorokkal ellátott főépület legfelső szintjére pedig két távcsövet helyeznek ki. Mindkét strandon kivágták az elöregedett, beteg fákat és összesen mintegy 150 új fát ültettek a közelmúltban.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#1 - Enekes - 2013.01.26. - 13:05:03

...több ezer qm homokot a toba...." szuper! töltjük a tavat töltjük....majd csak eltünik egyszer......Egyebirant aki nem szeret uszni az atnezhetne Balatonberenybe.
Ott be leht gyalogolni a toközepig-enyhe tulzassal at lehet gyalogolni Keszthelyig. 'Par eve probaltuk es persze az ember közben egy süllyes a kb 10 meter mely iszapban.
De kar -de kar,..... szegeny Balaton.

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1638

Mai megtekintés: 2

Utolsó: 2024.04.19 18:06:15

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT