MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Városi Rendelőintézet

Találatok száma: 19

 

2017.06.08   Gyorsabban lehet a laborba jutni

Jelentős átalakítást hajtottak végre a füredi rendelőintézetben, a betegirányítási rendszerben. Erre azért volt szükség, mert az utóbbi időben áldatlan állapotok alakultak ki a laborvizsgálat körül. A betegek arra panaszkodtak, hogy hiába kaptak időpontot, azt képtelenek voltak tartani a szakemberek, kígyózó sor fogadta a vizsgálatra érkezőket. A rendelőintézet igazgatója azt ígéri, hogy mostantól jelentősen rövidül a várólista, illetve kevesebbet kell várni a rendelőben is, ezzel kapcsolatban azonban van feladatuk a betegeknek is.

 

2015.07.13   Semmelweis-napi kitüntetések

Megemlékezésekkel, ünnepségekkel emlékeztek országszerte július elején a 197 éve született kiváló magyar orvosra, a gyermekágyi láz okának felfedezőjére Semmelweis Ignácra. Balatonfüreden az egészségügyi dolgozók ünnepén kitüntetést vehetett át a szívkórház intenzív osztályának főnővére és a város közismert védőnője.

 

2015.02.02   Érezhető a szezonális influenzajárvány Balatonfüreden is

A változékony időjárásnak köszönhetően Balatonfüreden is nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ összegzése szerint az elmúlt héten 47 600 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Dr. Ács Károlyt, a balatonfüredi rendelőintézet igazgatóját kérdeztük, hogy mi a teendő ebben az influenzás időszakban.

 

2014.11.26   Téli intézkedések az egészségünk érdekében

Még nem kezdődött meg ugyan az influenzaszezon, de már most érdemes felkészíteni a szervezetünket a téli időszak megpróbáltatásaira. Többen jogosultak ingyenes influenza elleni védőoltásra, egyeseknek fokozottan ajánlott a vakcina beadása. Az orvosok javasolják mindenkinek az oltást, de ajánlják az egyéb nem vény köteles készítmények szedését is, az immunrendszerünk erősítése érdekében.

 

2014.02.21   Tüdőbeteg gyógyászati szakrendelés indul

Március 14-étől dr. Strausz János professzor megkezdi pulmonológiai szakrendelését a balatonfüredi rendelőintézetben. Háziorvosi vagy szakrendelői beutalóval a rendelőintézet recepcióján lehet időpontot kérni a tüdőgyógyász szakrendelésre.

 

2014.01.29   Kevesebben oltatták be magukat influenza ellen

Portugáliában, Angliában már kiterjedt influenzajárvány tombol, de egyre több beteget regisztrálnak Szlovéniában és Bulgáriában is. Hazánkban heteken belül várható influenza járvány, a füredi háziorvosok szerint eddig kevesebben oltatták be magukat a betegség ellen, mint egy évvel ezelőtt. Még mindig nem késő beadatni a vakcinát, a védettség 10-14 nap alatt alakul ki.

 

2013.09.14   Sokan voltak az egészségszűrésen

A rendelőintézetben tartott egészségszűrésnek nem csak az volt a lényege, hogy hétvégén és ingyen lehetett felkeresni az orvosokat, hanem az is, hogy adott esetben konzíliumot tarthattak egy-egy esetről, pl. az egyik beteg arcán közösen vizsgálta meg az elváltozást a bőrgyógyász, a plasztikai sebész és a fül-orr-gégész szakorvos.

 

2013.07.29   Országossá válik a védőnői méhnyakszűrés

A Városi Rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatót július 29-én Selmeczi Gabriella a Fidesz szóvivője és Bábiné Szottfried Gabriella miniszteri biztos a védőnői hálózat megújításáról és a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztéséről. Országszerte eddig 200 védőnő kapcsolódott be a programba és több mint 4000 vizsgálatot végeztek el.

 

2013.05.23   Hallásszűrés térítésmentesen

Ahogy öregszünk, szinte elkerülhetetlen, hogy ne romoljon a hallásunk. Persze nem mindegy, hogy milyen mértékben és mennyire egészséges módon.Halláskárosodást okozhat, ha megbetegszik a fülünk, ugyanakkor az is, ha erős vagy tartósan hangos zajnak vagyunk kitéve. Dr. Bánki Magdolna fül-orr-gégész és audiológus szakorvos térítésmentes hallásvizsgálatot tart a városi rendelőintézetben, ahova a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt várja.

 

2013.02.26   HPV elleni védőoltás önkormányzati támogatással

A humán papilloma vírus évente több száz nőnél vezet méhnyakrák kialakulásához, pedig már létezik ellene védőoltás. A meglehetősen drága vakcina beadatását a társadalombiztosítás egyelőre nem támogatja, Balatonfüred Város Önkormányzata ezért úgy határozott, hogy a szükséges három oltásból -melynek darabja 15900Ft-ba kerül- kettő költségeit átvállalja, a szociálisan rászorulóknak pedig további kedvezményt biztosít.

 

2012.11.19   Már kérhető az influenza elleni védőoltás

Balatonfüreden november elejétől kérhető a háziorvosoktól a szezonális influenza elleni védőoltás. A vakcina, -amely három vírustörzs ellen véd- idén is ingyenes a 65 év felettieknek és a krónikus betegeknek. Az orvosok mindenkinek ajánlják az oltás beadatását, hiszen az egyéb felső légúti betegségekkel ellentétben az influenzát nem lehet megelőzni vitaminok szedésével, vagy az immunrendszer erősítésével.

 

2012.03.02   Megkezdődött a tüdőgyógyász szakrendelés

A hazai tüdőgyógyászat egyik legjelesebb képviselője, az Országos Pulmonológiai Intézet vezetője, dr. Strausz János professzor kezdte meg rendelését február 17-én a füredi rendelőintézetben. A betegeknek ezután nem kell Veszprémbe utazniuk, hiszen a légzésfunkció vizsgálattól kezdeve, a röntgenen keresztül az allergia vizsgálatokig minden ellátást megkapnak helyben. Srrausz professzor tervei között szerepel az is, hogy dohányzásról leszoktató programot indít.

 

2011.12.08   Lezárult a rendelőintézet korszerűsítése

Nemcsak a geotermikus fűtés, az új beléptető rendszer, de három rendelő fejlesztése is része a kis ünnepség keretében lezárt rendelőintézeti fejlesztésnek. Az országos szinten is kitűnő szakrendelő teljes komforttal, szakmailag is magas színvonallal várja a betegeket.

 

2011.10.19   Geotermikus fűtés és betegirányítási rendszer a rendelőintézetben

Több mint 100 millió forintos beruházással tovább fejlesztették a füredi rendelőintézetet. A korábbi években kivül és belül is megújult épületben már geotermikus fűtésrendszer működik, korszerűsítik az informatikai hálózatot és hamarosan elindul a betegiránytási rendszer is. Ez utóbbi például lehetővé teszi majd, hogy a hasonló technikával felszerelt egészségügyi intézményekben is nyomon lehessen követni egy beteg ellátási vagy rehabilitációs útvonalát.

 

2010.08.03   Védőnők is szűrik a méhnyakrákot

Évente 1200-1600 méhnyakrák megbetegedést regisztrálnak az országban. Az idejében felfedezett betegségnél jó esély van a gyógyulásra, ezért is üdvözlendő az a népegészségügyi program, hogy védőnőket képeztek ki a szűrésre. Balatonfüreden öten kezdték meg ezt a munkát.

 

2009.03.25   Átadták a rendelőintézetet

Már többször bemutattuk Önöknek, hogy miként akadálymentesítették a füredi rendelőintézetet 20 millió forintért. Múlthéten szerdán a pályázati pénzt folyósító szervezet, a város képviselői és persze a páciensek hivatalosan is átvehették a megújult épületet.

 

2009.02.11   Befejeződött a rendelőintézet akadálymentesítése

Befejeződött a füredi rendelőintézet teljes rekonstrukciója azzal, hogy az utolsó munkafázisban elkészült az épület akadálymentesítése. A rendelő most már a mozgáskorlátozottak számára is könnyebben megközelíthető, rámpák épültek, van új lift. A részleteket dr. Ács Károly igazgató-főorvostól hallják.

 

2008.12.09   Akadálymentesítik a rendelőintézetet

20 millió forintért akadálymentesítik a füredi rendelőintézetet. A munkálatokat a napokban kezdték meg, emiatt újra kissé zajos a betegfogadás. Törvény írja elő, hogy 2010. december végéig minden középületet akadálymentesíteni kell, hogy a mozgáskorlátozottak könnyebben tudják ügyeiket intézni.

 

2008.11.24   Az influenza elleni védőoltásról

Soha ennyien nem kérték még az influenza elleni védőoltást hazánkban mint az elmúlt hónapokban, pedig a járvány még messze van. Az ingyenes oltóanyag Balatonfüreden már elfogyott, térítés ellenében azonban bárki beadathatja. Az orvosok viszont arra is figyelmeztetnek: a vakcina nem véd valamennyi vírustörzs ellen ezért inkább a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2019 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT