MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Paloznak, Szent József Ház

Találatok száma: 5

 

2016.07.22   Tükröződések Gaál Ágnes festményein

Gaál Ágnes új festményeit Paloznakon a Szent József Házban láthatja a nagyközönség. Az augusztus 10-ig kiállított képek akril festmények és Gaál Ágnes kedvencével, a kollázs technikával is találkozhatunk a Tükröződések című kiállításon. A festményeknek nincsenek egyébként címei, hiszen hangulatokat, érzéseket fejeznek ki, amire mindenki másképpen rezonál - mondta a festőművész a megnyitón.

 

2014.06.06   Új kiállítótermet avattak Paloznakon

A mai kor követelményeinek megfelelő, tágas kiállítóteremmel gazdagodott Paloznak. A településen már közel húsz éves hagyománya van kiállítások rendezésének, de eddig az erre kevésbé alkalmas faluházi tetőtérben tartották meg ezeket. Most egy pályázatnak köszönhetően a régi iskolát építették át. Elsőként a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából nyílt kiállítás, Csók István - Cserepes István, mester és tanítványa címmel.

 

2012.09.29   Paloznaki Falunapok

Folklórprogramokkal, kiállításokkal, koncertekkel és gulyásfőző versennyel várta az érdeklődőket szeptember utolsó hétvégéjén a Paloznaki Falunapok rendezvénysorozat. Hagyományosan ilyenkor tartják a faluban a szüreti felvonulást is, melynek során a kisbíró, vagyis a polgármester és kísérete ellátogat a szomszédos településekre is.

 

2009.07.04   Jóga hétvége Paloznakon

Első alkalommal rendeztek Paloznakon jógahétvégét. A test és lélek számára egyaránt hasznos jóga, több ezer éves keleti hagyomány. Magyarországon is egyre több követője van, hiszen felgyorsult világunkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy szánjunk magukra naponta 1 órát, amikor nyugalom vesz körül minket.

 

2009.03.07   Teleház avatás Paloznakon

Teleházat avattak az elmúlt hétvégén Paloznakon. A község önkormányzata, Paloznaki Civil Egyesület és a Paloznak jövőjéért Közalapítvány összefogásával lépésről- lépésre újították fel a Szent József Házat, mely eddig is közösségi színtér volt. Mostantól azonban számos új lehetőség várja a az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT