MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Arács

Találatok száma: 33

 

2017.04.29   46 féle Jókai-bableves a Kolosa-völgyben

A Jókai nevéhez fűződő különleges, tejfölös bableves messze földön híres, csakúgy, mint az ételről elnevezett füredi főzőverseny, melyet évről-évre a Jókai napok keretében rendeznek meg a Koloska-völgyben. Idén 46 csapat mérte össze főzőtudományát. A gasztronómiai eseményre idén Győrből, Kecskemétről, Opatijából, Pécsről és Békéscsabáról is érkeztek csapatok. A zsűri dolga nem volt könnyű, ezt bizonyítja, hogy az első helyen ketten osztoztak.

 

2017.04.11   Mencshelyi csipkékből nyílt kiállítás

1999-ben alakult meg a Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti Kör Pécselyen, ahol azóta is termékeny munka folyik. A tagok családi tradícióból vették át a csipkeverés tudományát, az édesanyák őrizték meg a századeleji mintákat, melyek jellemzőek a mencshelyi alkotásokra. Ezt a hagyományt viszik tovább ma a baráti kör tagjai, sőt igyekeznek tovább adni azt, a mostani fiataloknak. A különleges, olykor igen bonyolult mintával készült csipkéket Arácson lehet megtekinteni.

 

2017.02.19   Elűzték a telet Arácson

Az Arácsért Alapítvány 15 éves fennállása óta a leglátogatottabb rendezvény a télűző farsang, azonban az idén minden rekord megdőlt, ami a résztvevők és beöltözők számát illeti. Közel százan húztak jelmezt szombaton és együtt vonultak fel a településrész központjában. Minden maskarába öltözött résztvevő tombolajegyet kapott, amivel értékes nyereményekhez juthattak. Hogy sikerült-e a télűzés, az a következő napokban, hetekben kiderül.

 

2017.01.31   Téli esték: az ételek és a bor

Kedden folytatódott a Téli esték sorozat, amelyet az Arácsi Seniorok Társasága és a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület közösen szervez. Ezúttal az előadó és a meghívott borász ugyanaz a személy volt, hiszen ki értene jobban a gasztronómiához, mint a tihanyi Ferenc Pince tulajdonosa Punk Ferenc. Az előadásból megtudhatták a jelenlévők, hogy a különböző ízvilágú ételekhez milyen bort kell választani. Meglepő, de a korábbi szigorú szabályok ma már nem léteznek.

 

2017.01.17   Téli esték: a klímaváltozás és a borászat

Kétségtelen tény, hogy bolygónk felszínének átlaghőmérséklete az elmúlt 50 évben mintegy 0,7 Celsius-fokkal emelkedett, ehhez nagy valószínűséggel hozzájárult az üvegházhatású gázok kibocsátásának a megnövekedése. Hogy napjainkban is zajlik a klímaváltozás ez nem kétséges, erre pedig az emberiségnek fel kellene készülnie. Térségünkben a borászati ágazatot sem fogja kímélni az éghajlatváltozás, új kártevők jelenhetnek meg az ültetvényeken, a ma még termőképes területek tönkremehetnek. A klímaváltozás hatásairól tartott előadást a Pannon Egyetem tanára Arácson, a Téli esték sorozat újabb rendezvényén.

 

2017.01.09   Új, 30-as tábla Arácson

Ha zebra nem is, de az év elején új közlekedési tábla került ki a Lóczy utcára, az Arácsi út és a Béke utca közötti száz méteres szakaszra, ez tulajdonképpen a népház előtti rész. A korábbi 50 km/h sebesség helyett, ezen az útszakaszon mostantól 30 km/h a legnagyobb megengedett a sebesség. A közlekedés biztonsága és a balesetek elkerülése volt a cél, amikor lakossági kérése kihelyezték a táblákat. Az autósokat arra kérik, ügyeljenek a változásra és tartsák be az új szabályt.

 

2016.10.01   Közös a szőlő, közös a bor

A hétvégén ismét megrendezték az Arácsi Szüreti Fesztviált, ahol kicsik és nagyok részt vettek az idei termés összegyűjtésében, ledarálásában és préselésében. Finom must készült a jég verte szőlőből, úgy tűnik az idén finom bort kóstolhatnak majd az arácsiak november közepén. A szombati programon a helyi óvodások is felléptek.

 

2016.04.30   Közel 50 csapat a bableves főzőversenyen

Kitünő időjárás fogadta szombaton a Jókai-bableves főzőverseny résztvevőit. A feladat az idén is az volt, hogy a csapatok minél ízletesebb, a korabeli recepthez hű ételt készítsenek. A helyszínen egész nap kulturális műsor szórakoztatta azokat, akik kilátogattak a völgybe. Nem csak fürediek neveztek a versenyre, még Borsodból és Esztergomból is érkeztek résztvevők.

 

2016.02.25   A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát, a kommunistákkal szemben álló törekvések következetes képviselőjét 1947. február 25-én tartóztatták le a magyarországi szovjet hatóságok az ellenük folytatott kémkedés és ellenkormány alakítására irányuló összeesküvés koholt vádjával. Magyarországon ez a nap 2000 óta a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést az Arácsi Népházban.

 

2015.06.27   Szent Iván éjszakája Arácson

Szent Iván éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik hazánkban. A történészek a legpogányabb ünnepnek tartják, pedig Keresztelő Szent János egyházi napjához és Szent Iván névnapjához kötődik. Szent Iván éjszakáját a nyári napfordulótól 3 nap választja el, mivel az június 21-re esik. Ez az este a régiek hiedelme szerint egy varázslatos éjszaka, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. Arácson ötödik alkalommal rendeztek zenés, táncos parádét.

 

2015.03.10   A szőlő, a bor és az egészség

Újabb érdekes előadással folytatódott a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület és az Arácsi Seniorok Társasága szervezésében a "Téli esték" programsorozat. A szőlőről és borról szóló előadások sorában ez már a negyedik volt a sorban, kedden dr. Tihanyi László, a szívkórház osztályvezető-főorvosa a szőlő és az egészség kapcsolatáról beszélt. A borfogyasztás jó és rossz oldala egyaránt szóba került.

 

2014.09.28   Arácsi közös szüret

Hagyományosan mindenki hoz szőlőt a közös borhoz Arácson. A helyi alapítvány évek óta szervezi a hangulatos szüretet, hogy majd Márton-napon együtt adjanak nevet az újbornak is. Az arácsiak bora, amelyet a korábbi években Arácsi vedresnek, Arácsi soksorosnak és Arácsi cimborának hívtak, remélhetően idén is jól sikerül majd, hiszen a must a vártnál édesebb lett Arácson.

 

2014.03.07   Nőnap a Múzsa egyesületnél

Meglepetéssel készültek Nőnap alkalmából a Múzsa Művészeti Egyesület férfi tagjai az Arácsi Népházban. Ízletes csokoládéval, és finom borokkal várták a hölgyeket és ez az alkalom kiváló lehetőséget kínált arra is, hogy átbeszéljék az egyesület idei feladatait. Ami biztos, hogy számos kiállítással örvendeztetik meg a közönséget 2014-ben is.

 

2014.02.21   Pálffy Károly kiállítása Arácson

Gondolatok a Balatonról-ecsettel címen mutatkozott be Pálffy Károly festőművész Arácson, ahol a Füreden jól ismert alkotó képeit még nem láthatta a közönség. A népházban tartott megnyitón barátok, alkotó társak, volt kollégák vettek részt.

 

2013.12.06   Arácsi Mikulás

December 6-án Arácsra is megérkezett a Mikulás. A gyerekek az Arácsi Népház előtt felállított karácsonyfánál találkozhattak az öreg, piros ruhás apóval. A kicsik verssel és dallal köszöntötték a jóságos Mikulást, aki cserébe ajándékokat osztott közöttük.

 

2013.11.15   Nagy Sándor kiállítása Arácson

Nagy Sándor középiskolás diákként ismerkedett meg a fotográfiával, autodidaktaként szakkörökben képezte magát. 1978-ban költözött a Balaton mellé, akkor került szorosabb kapcsolatba a művészettel. Képeit elsősorban a természet, az ember alkotta környezet minél többféle rögzítésének szenteli. Legújabb fotóit az Arácsi Népházban láthatja a közönség.

 

2013.11.09   Arácsi bornévadó

Arácsi Vödrös, Arácsi Soksoros. Eddig ezt a két nevet viselte az elmúlt két évben az arácsi újbor, melynek alapanyagát hagyományosan a helyiek adományozták a közös borhoz. Ebben az évben is nevet adtak az arácsiak saját boruknak, amelyet előtte természetesen mindenki meg is kóstolhatott. Az idei névadó pályázatot Császár Attila református lelkész nyerte, a videóból kiderül, milyen néven fut a 2013-as arácsi újbor.

 

2013.10.18   Arács, ahogy Gazsi József látja

Különböző évszakokban készültek azok a fotók, amelyekből pénteken nyílt kiállítás az Arácsi Népházban és amely az érintett településrészt mutatja be. Gazsi József képein megjelenik az építészet épp úgy, mint a természet, az arácsi hangulat. Ez a fotóművész 33. önálló tárlata, hiszen nem csak Balatonfüreden és hazánk különböző városaiban, de több európai helyszínen is láthatta már fotóit a közönség. Arácson azonban még sohasem.

 

2013.10.20   Honnan jöttünk? Kik vagyunk? -az élet eredete

Új sorozatot indít útjára az Arácsért Alapítvány, mondta vasárnap Fabacsovics Zoltán kuratóriumi elnök, az Arácsi Népházban. Havonta egyszer neves kutatókat, előadókat hívnak majd meg a Vasárnapi vizit címet viselő programsorozatra. Elsőként a veszprémi vegyészmérnök professzor, Baumann Miklós mutatta be könyvét, amely az élet eredetét, annak keletkezését kutatja. Semmi teológia, csak tények. Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Teremtés vagy keletkezés?

 

2013.09.13   Gyalogos zarándoklat a lelki békéért

Tizedik alkalommal indultak gyalogos zarándokok Balatonalmádiból Sümegre, hogy a 80km-es út megtétele után részt vegyenek a Mária búcsún. Pénteken a déli órákban haladtak át Balatonfüreden, ahol az arácsi és a Piros templomnál is megálltak egy-egy rövid pihenőre. A résztvevők szerint a fizikai kimerültség segíti a befelé figyelést, a lelki megnyugvást, ezért vágnak neki évről-évre a távnak.

 

2013.06.22   Szent Iván éjszakája Arácson

Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Június 21-e a régiek hiedelme szerint egy varázslatos éjszaka, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. A néphagyományokhoz illően világszerte örömtüzeket gyújtanak, melyeknek csodás erőt tulajdonítanak. Arácson harmadik alkalommal rendeztek Szent Iván éjjelén parádét.

 

2012.12.16   Arácsi karácsony könyvbemutatóval

Tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy ilyen sikeres lesz az Arácsért Közalapítvány, ezt mondta híradónknak Fabacsovics Zoltán, aki két éve vezeti a civil szervezetet. A számtalan hagyományos rendezvény közül az Arácsi Karácsonyt rendezték meg vasárnap a Népházban, ahol ünnepi műsorral, mesedélutánnal, ételkóstolóval és könyvbemutatóval várták az érdeklődőket. Az Ízes Arács című kiadvány -melyet Tarnai Katalin szerkesztett- az alapítvány eddigi működésének kicsúcsosodása, hangzott el a rendezvényen, ahol bejelentették azt is, hogy tavasszal jön a második kötet, amely a közalapítvány tíz éves történetét dolgozza majd fel.

 

2012.03.30   Héhn Zsuzsa kiállítása az Arácsi Népházban

Héhn Zsuzsa csopaki festőnő régi álma volt, hogy alakos képeket és portrékat készítsen, hiszen ezt tekinti a festészet csúcspontjának. Az elmúlt két évben folyamatosan tanult, képezte magát és most első ízben az Arácsi Népházban láthatók új képei. A tárlaton az alakos képek mellett természetesen helyet kapnak a tájképek és a csendéletek is.

 

2011.10.01   Arácsi szüret

Az arácsiak ebben az évben is elkészítik saját borukat. Szombaton tartották a hagyományos arácsi szüretet a Hősök terén, ahol a résztvevők közösen dolgozták fel a saját termésükből hozott szőlőt. A must a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképzőiskola hordóiba került, ahol várhatóan decemberre finom borrá érik.

 

2011.09.05   Memento: 225 éves az arácsi református templom

A Papsoka és a valamikori Margit templom után Füred legrégebbi temploma az arácsi református templom. 1786-ban építették II. József türelmi rendeletének köszönhetően az utcától távolabb, akkor torony nélkül, amolyan mellékbejárattal. A Balaton-felvidéken az egyik leghangulatosabb, legmeghittebb templom a 225 éves arácsi református templom.

 

2011.09.11   Ünnepi Istentisztelet a 225 éves arácsi református templomban

Az ifjúságnevelés az egyik legfontosabb feladata ma az egyházaknak, ha a jövőben akarunk még magyar szót hallani a templomokban, hiszen a fiatal generáció bevonása nélkül elvesznek az olyan, ma még élő helyi gyülekezetek, mint az arácsi. Ezt hallottuk a vasárnap megrendezett ünnepi Istentiszteleten, melyet az 1786-ban épül templom tiszteletére tartottak. A rendezvényen Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A város ajándékaként dr. Bóka István polgármester 100.000 Ft-ot adott át a helyi gyülekezetnek, melyet ifjúságnevelésre fordíthatnak Arácson.

 

2011.06.24   Szent Iván éjszakáját ünnepelték Arácson

Szent Iván éjszakáján rendkívüli tárlatvezetéssel és tűzgyújtással ünnepeltek az arácsiak. Ez az év legrövidebb éjszakája.

 

2011.04.10   Átadták a felújított arácsi városrészt

Április 10-én ünnepélyes keretek között adták át az arácsi városrész megújult központját. A két templom között a korhű külsőt és új funkciót kapott posta épületét, melyben működő postahivatal, postamúzeum valamint kőzet és trófeagyűjtemény kapott helyet. Mellette pedig a közösségi színtérként is funkcionáló Népházat.

 

2010.12.19   Karácsonyváró ünnepség Arácson

Évek óta hagyomány már Arácson, hogy a kis közösség karácsonyváró ünnepséget rendez advent utolsó vasárnapján. A programot még a tavasszal elhunyt Kutas Árpád képviselő indította el hét évvel ezelőtt és azóta szinte hozzánőtt az itt élőkhöz. Az értékeket nem hagyják veszni az arácsiak és Hári Lenke alpolgármester közreműködésével, valamint Tarnai Katalin lelkes szervezőmunkájával ismét sikerült megrendezni a családias eset. Megtudtuk azt is, hogy az Arácsért Alapítvány is tovább él.

 

2010.05.20   Hősök napi megemlékezés

Ugyan hivatalosan még nem adták át az arácsi Népházat, május 20.-án mégis csordultig telt a nagyterme, itt emlékeztek ugyanis a helyiek mindazokra a névtelen hősökre, akik életüket áldozták a hazáért.Az arácsi református gyülekezeti házban kiállítás is nyílt azokból a tárgyakból, amelyeket az I. és II. világháborúban odaveszett, vagy szerencsésen hazakerült füredi és arácsi katonák hozzátartozói bocsátottak a nyilvánosság elé. Így emlékeztek a "kisemberek a kisemberekre". Hiszen az élet értelmét nem a hossza, hanem a tartalma határozza meg,-fogalmazott Császár Attila református lelkész a megemlékezésen.

 

2010.05.12   Elkészült az Arácsi Népház

Várhatóan szeptember elején nyitja meg kapuit az Arácsi Népház, de már most május 20-án is rendeznek az épületben egy kiállítást a Magyar Hősök Emléknapja alkalmából. A Népház alsó szintjén konferenciák, hangversenyek rendezésére is alkalmas termet alakítottak ki, a felső szinten pedig a városhoz és a Balaton régióhoz kapcsolódó intézmények, civil szervezetek irodái kapnak helyet.

 

2008.12.01   Adventi pályázat

A Nők a Balatonért Egyesület arácsi és füredi csoportja második alkalommal hirdette meg a kirakatversenyt. A füredi vállalkozók mindegyike pályázhatott, amennyiben vállalta, hogy üzletét karácsonyi dekorációkkal teszi még szebbé. Az egyesület célja az, hogy a város minél jobban tükrözze az adventi hangulatot.

 

2008.07.23   200 millió forintot nyert Balatonfüred az arácsi posta és népház rekonstrukciójára

Sikeres volt Balatonfüred, az európai örökség megőrzése témakörben benyújtott pályázata, a norvég alap támogatásával így megújulhat az arácsi kétszintes un. Népház és a mellett lévő régi postaépület. A 240 millió forintba kerülő beruházáshoz az önkormányzat 15%-os önrészt biztosít. 2010-re megújul a két épület, amelyek új funkciót is kapnak.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT