MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Bánó Veronika zongoratanár, Ferencsik János Zeneiskola

Találatok száma: 5

 

2014.07.05   Sikeres orgonatábor, zárókoncert a református templomban

Harmadik éve rendez az érdeklődőknek orgonatábort a Fiatal Balatonfüredi Muzsikusok Egyesülete. Céljuk a fiatalok zene iránti szeretetének erősítése, ezzel a különböző felekezetek összekapcsolása és a közös fejlődés. A tábor ideje alatt a résztvevők napi 5-6 órás gyakorlás mellett elméleti oktatás keretein belül is megismerkedhettek az orgonával.

 

2013.05.22   Bánó Veronika és Kiss András koncertje

A Ferencsik János Zeneiskola két tanára Bánó Veronika és Kiss András adott nagysikerű, közös zongorakoncertet május 22-én az intézmény dísztermében. Az est folyamán a zenetörténet nagy klasszikusainak művei csendültek fel két és négykezes variációkban. A műsort Kertész Lajos zongoraművész, Veronika egykori tanára ajánlotta a közönség figyelmébe.

 

2012.07.12   Orgonatábor zeneiskolás gyerekeknek

Kíváló elfoglaltságot jelentett az elmúlt két hétben a füredi orgonatábor. A gyerekek persze nem virágkötészetet tanultak, hanem megismerkedtek az orgonával, mint hangszerrel. A kántori utánpótlást szem előtt tartva Bánó Veronika zenetanár gondolta úgy, hogy a zeneiskolában zongorázni tanuló növendékekkel megismerteti ezt a különleges hangú hangszert. A későbbi zenei tanulmányok egyik fontos kitörési pontja épp az orgona.

 

2011.05.27   Bánó Veronika és Kiss András koncertje

A Ferencsik János Zeneiskola két fiatal tanára Bánó Veronika és Kiss András hét évvel ezelőtt adott először ilyenkor a tanév vége táján közös koncertet, azóta hagyománnyá vált a hangverseny. Idén a Kisfaludy Galériában várták a közönséget, melynek soraiban sok-sok ifjú tanítvány is volt.

 

2010.05.27   Bánó Veronika és Kiss András koncertjén

Hat éve zenél együtt sikeresen Bánó Veronika és Kiss András, akik az elmúlt héten tartották hagyományos zongorakoncertjüket a Kisfaludy galériában.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT