MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Dr. Kiszely Pál tanácsnok, Önkormányzati képviselő

Találatok száma: 9

 

2016.04.06   A legnagyobb székely utazóra emlékeztek

A tibeti-angol szótár megalkotójára, Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek Balatonfüreden, a Tagore-sétányon lévő szobránál. A Balatonfüred-Kovászna Testvérvárosi Egyesület nevében Pálffy Károlyné köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd Kiszely Pál önkormányzati képviselő, tanácsnok mondott beszédet. A jelenlévők megkoszorúzták a tibetológus szobrát.

 

2016.01.29   Klímastratégia készül Balatonfüreden

Ma már nem kérdés, hogy a bolygó felmelegedése komoly klímaváltozással jár. A meteorológusok szerint az északi félteke melegedése itt a Kárpát-medencében még erősebben jelentkezik majd. Forró nyarak, enyhülő telek várhatók a következő évtizedekben, igaz a szélsőségek gyakorisága miatt nagy nyári viharok, hirtelen beköszönő havas telek is előfordulhatnak majd. Ezekre a változásokra kellene választ találniuk a települések vezetőinek, hogy felkészüljenek az extrém időjárásra, illetve az emiatt bekövetkező károkra. Egy hatnapos előadás sorozatot szervezett az Energiaklub Egyesület, hogy segítséget nyújtson az önkormányzatoknak abban, milyen lépéseket tehetnek a klímaváltozás ellen. A programsorozat egyik helyszíne Balatonfüred volt, amely jó példával áll elő, pl. az egyre növekvő és folyamatosan megújuló zöldterületek kialakításával.

 

2014.09.22   Füredi delegáció utazhat Kínába

A kínai Taizhou városból már többször érkezett magas szintű delegáció Balatonfüredre. Néhány éve tőlük kapott elektromos kerékpárokat a város, de tárgyaltak a turisztikai és oktatási területen lehetséges együttműködésről is. Ezúttal konkrét meghívást kaptak a fürediek Kínába, hogy kézzel fogható megállapodásokat kössenek, olyanokat, amelyek mindkét félnek előnyösek.

 

2013.10.11   Világjárók sorozat: Takács Miklós és Kiszely Pál

A Városi Könyvtár évekkel ezelőtt indította útjára a Világjárók sorozatát, ahol ismert füredi emberek számolnak be különleges utazásaikról, az ott szerzett élményekről. Legutóbb dr. Kiszely Pál tanácsnok és Takács Miklós képviselő kapott meghívást, hogy beszéljenek a számukra kedves tájakról. A közönség ezúttal Opatija és két északi ország Norvégia és Finnország érdekességeivel ismerkedhetett meg.

 

2013.01.25   Kínai művészek Balatonfüreden

A Ferencsik János Zeneiskola és a Renda Fuzhong School közreműködésével rendeztek zenés, táncos estet pénteken. A kínai iskola Peking egyik leghíresebb intézménye, ahol a leg különbözöbb művészeti ágakat sajátíthatják el a diákok. Januárban európai turnén vesznek részt, ennek egyik állomása Balatonfüred. A nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok szerint mindenképpen válaszolni kell a kínaiak közeledésére, akik már nem először látogatnak a városba.

 

2012.09.15   Süllő Kupa 2012

Pénteken este hajóztak ki a Süllő Kupa résztvevői a füredi mólóról. Szombat hajnalban aztán az elmúlt húsz év versenyeinek leggyengébb fogásával tértek vissza a horgászok. A legnagyobb halat Major Imre, a legnagyobb süllőt Klement László fogta.

 

2011.11.30   Lakossági fórumon a város rehabilitációja

Lassan lezárul az az uniós projekt melynek keretében megújult a felső városrész központja. November 30.-án a fürediek lakossági fórum keretében járták be a felújított épületeket, tereket és megnézték a vásárcsarnok geotermikus fűtési rendszerét is. Szintén a városközpont rehabilitációjához kapcsolódik az a fotópályázat, melynek eredményhirdetését a fórum előtt tartották a polgármesteri hivatalban.

 

2011.09.17   Süllő Kupa 2011

39-en neveztek a Kutassy László Süllő Kupára Balatonfüreden. Közülük a szerencse Csönge Ferencnek kedvezett, ő fogta a legnagyobb süllőt. Az elejtett zsákmány összsúlya több mint 50 kg volt.

 

2011.03.09   Napelemes köztéri lámpa a Berzsenyi-forrásnál

Fél millió forintba kerül telepítéssel, beüzemeléssel együtt egy olyan lámpatest, amelyet a napokban állítottak fel Balatonfüreden a Berzsenyi-forrásnál. A nap- és részben szélenergiát felhasználó berendezés teljesen önállóan tölti fel magát és az esti, éjszakai órákban -akár szabályozható teljesítménnyel- világítja meg a környezetét. Ha ilyen lámpák világítanának mindenhol a városban, a közterületi világítás villanyszámlája nulla forint lenne. Az önkormányzat tesztelésre kapta meg a korszerű lámpatestet, ha beválik megjelenhetnek más utcákban, tereken is.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT