MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Szabó József borász

Találatok száma: 2

 

2016.08.06   Megnyitották a borheteket, 40 milliárd jut az ágazat fejlesztésére

Aranyérmes borok, közel háromszáz féle szőlőnedű, köztük a hűsítő rozék, gyöngyöző borok, a megunhatatlan rizlingek. Szombaton megkezdődtek a borhetek Balatonfüreden a Tagore sétányon, egészen augusztus 28-ig várják a környékbeli gazdák a vendégeket. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára megnyitóbeszédében elmondta, a balatonfüredi térséget is érintő tavaszi fagykár, valamint a közelmúltban bekövetkezett jégverés kapcsán a mezőgazdasági termelők számíthatnak az agrár-kárenyhítési rendszer által nyújtott kárenyhítő juttatásra.

 

2012.05.06   Szabó József az Év Bortermelője

A XXI. Füredi Borversenyre az idén 328 bormintát neveztek a környékbeli gazdák és pincészetek. Amióta a borheteken való részvétel feltétele a borversenyen való részvétel, megugrott a jelentkezők száma. A borokat két napig, négy bizottság bírálta neves szakemberek bevonásával. A mustra alapján elmondható, hogy a 2011-es év a vörösborok évek volt. A verseny abszolút győztese a zánkai Horváth Borház lett, egy 2008-as Olaszrizlinggel. Az év bortermelője vándordíját is átadták, ezt a balatoncsicsói Szabó József vehette át.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT