MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Punk Ferenc borász

Találatok száma: 12

 

2017.01.31   Téli esték: az ételek és a bor

Kedden folytatódott a Téli esték sorozat, amelyet az Arácsi Seniorok Társasága és a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület közösen szervez. Ezúttal az előadó és a meghívott borász ugyanaz a személy volt, hiszen ki értene jobban a gasztronómiához, mint a tihanyi Ferenc Pince tulajdonosa Punk Ferenc. Az előadásból megtudhatták a jelenlévők, hogy a különböző ízvilágú ételekhez milyen bort kell választani. Meglepő, de a korábbi szigorú szabályok ma már nem léteznek.

 

2016.09.18   Reformkori ételek versenye

Harmadik alkalommal rendeztek főzőversenyt a Romantikus Reformkor rendezvény keretében, a főszervezést ezúttal is a Nők a Balatonért Egyesület arácsi csoportja vállalta magára. Évről-évre egyre több és egyre változatosabb étel kerül az asztalra, értékelte röviden a zsűri az idei tapasztalatokat. Levelesek, főtételek és desszertek szálltak versenybe a fődíjért, egy borgátai wellness hétvégéért. Számos egyéb díjat is kiosztottak, a környékbeli éttermek ajánlottak fel utalványokat.

 

2015.09.19   Jubiláló fesztivál: Romantikus Reformkor

Minden évben megújul a Romantikus Reformkor fesztivál programja. Idén Mága Zoltán és zenekarának koncertjével nyitott a rendezvény és főúri magyar családok, a Batthyány és Teleki család leszármazottjai voltak a vendégek. Megrendezték a reformkori főzőversenyt is, ahol a különdíjat a hortobágyi húsos palacsinta nyerte el.

 

2014.09.27   Szüreti fesztivál: jó lesz a 2014-es évjárat

Optimisták a borászok az idei termést illetően, bár az időjárás nem kedvezett a szőlőnek. A sok csapadék és a kevés napsütés rányomja bélyegét a mennyiségre, a minőséggel azonban nem lesz gond. Mindezt a hagyományos szüreti fesztiválon hallottuk, amelyet ezúttal az "Itthon vagy - Magyarország szeretlek!" elnevezésű országos program keretében rendeztek meg Balatonfüreden.

 

2012.08.04   Mit kínálnak a gazdák? - borheti körkép a Tagore-sétányon

A korábbi években megszokott és kedvelt borokkal, de számos újdonsággal is találkozhat a közönség a Balatonfüredi Borheteken. A huszonnégy balatonfüredi és illetve Füred környéki borász mindent megtett annak érdekében, hogy csak kiváló minőségű italok kerüljenek a fogyasztók asztalára. Népszerű a rosé fröccs, az idősebbek azonban az olaszrizlinget kedvelik. Borheti körképünkben maguk a borászok ajánlják a különböző fajtájú és évjáratú italokat. Mit és hol érdemes megkóstolni? Nézze meg videónkat!

 

2012.04.03   Országos borásztanuló verseny Füreden

Akár a szakmunkásvizsgát is megúszhatta az a diák, aki kiválóan teljesített a Füreden megrendezett országos borásztanuló versenyen. Az ország három pontjáról érkezett tanulók elméleti és gyakorlati tudását is felmérték, szakmai zsűri értékelte a munkát. Aki minden feladatot jól megoldott, az mentesül a tanév végi szakmunkásvizsga alól, a bizonyítványt már Füreden átvehette. Balatonfüredről hatan szálltak versenybe.

 

2010.11.06   9. Gardafesztivál Tihanyban

9. alkalommal rendezték meg a hétvégén a Gardafesztivált Tihanyban. A háromnapos programsorozat részeként könyvbemutató, látványhalászat, gardasütés és kulturális műsorok várták az érdeklődőket.

 

2010.09.18   Szüreti fesztivál

Kétnapos szüreti fesztivált rendeztek Balatonfüreden a hétvégén. A Szőlő és Bor Nemzetközi Városa címmel 1987 óta büszkélkedő városban a hagyományos szüreti felvonulásra a rossz időjárás ellenére is nagyon sokan voltak kíváncsiak. A borászok aggódnak az idei termés miatt, hiszen a sok eső a szőlő 35-40%-át tönkretette és a minőség is elmaradhat a szokásostól

 

2009.11.13   Márton-napi újbor-mustra

A hagyományok szerint Márton napjához nemcsak a libaételek fogyasztása, hanem az új bor megkóstolása is kötődik. A Balatonvin Borlovagrend nyolcadik alkalommal rendezett újbormustrát és libatort. A borászok szerint az idei bor kimagaslóan jó minőségű, hiszen több helyen is 27 cukorfokos olaszrizlinget szüreteltek.

 

2009.08.08   Megnyílt a füredi borhetek

Augusztus 8-án szombaton Halász János Debrecen alpolgármestere nyitotta meg az ide borheteket. A 24 borosgazda egészen a hónap végéig, 31.-ig várja a vendégeket. Minden termelő igyekszik valami újdonsággal is előrukkolni. Jégbor, sőt biobor is található a kínálatban. A sátrak minden este éjfélig vannak nyitva a Tagore sétányon.

 

2008.09.20   Szüreti felvonulás

A hideg időjárás ellenére rengetegen vettek részt az elmúlt hétvégén a hagyományos füredi szüreti felvonuláson, melyet számos kísérőrendezvény tarkított. Volt néptánc, kirakodóvásár, utcabál. A Kisfaludy Galériában pedig a Közép-dunántúli régió borlovagrendjeinek ruháit bemutató kiállítás nyílt.

 

2008.08.09   Megkezdődött a borhét

Augusztus 9-én szombaton ünnepélyesen megnyitották a Balatonfüredi Borheteket. A hónap végéig minden este kulturális programok várják az érdeklődőket a Kisfaludy színpadon, miközben a Tagore sétányon naponta éjfélig 24 borosgazda kínálja borait. Stábunk közvetlenül a megnyitó ünnepség után járta végig a pavilonokat.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT