MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Nagy Gábor kirendeltségvezető, Munkaügyi Központ

Találatok száma: 5

 

2012.03.27   90 munkahelyet kínáltak az állásbörzén

Kedden rendezte meg a munkaügyi központ füredi kirendeltsége a hagyományos állásbörzét, ahol 17 munkáltató közel 90 állást kínált az érdeklődőknek. A szezonális munkák mellett éves állásokat is be lehetett tölteni, igaz ezekből még arányaiban mindig kevesebb van. A statisztikák szerint februárban százas nagyságrenddel csökkent a regisztrált álláskeresők száma a térségben, de feltételezhetően ez annak is betudható, hogy sokan egyszerűen kiestek a munkaügyi központ látóköréből azzal, hogy fél év helyett, már csak 90 napig jár a segély. Ők tehát nem biztos, hogy munkát találtak, csak nem szerepelnek a nyilvántartásban.

 

2011.04.07   Átadták az új Munkaügyi Központot

62 millió forintból, jelentős uniós támogatással újították fel azt a 42 millió forintért megvásárolt épületrészt, melyben a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja működik ezentúl Balatonfüreden. A Kossuth utcai épület háromszor nagyobb mint a korábbi Közösségi Házban lévő hivatal, az ügyfeleket is számos újdonság várja.

 

2010.09.07   November elejétől új helyen várja az ügyfeleket a munkaügyi központ

November elejétől a volt Szolgáltató ház épületében várja az ügyfeleket a munkaügyi központ. Az új helyen a 21.század igényinek megfelelő körülmények között intézhetik ügyeiket az álláskeresők. A tájékozódást információs pult segíti majd, de lesz ügyfélhívó és egy tágas tárgyaló terem is.

 

2010.03.24   Állásbörze Füreden

Több mint kétszer annyian keresnek állást a térségben, mint tavaly nyáron, de az egész régióra jellemző, hogy ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliek száma. A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Balatonfüredi Kirendeltsége szerdán délelőtt tartotta hagyományos tavaszi állásbörzéjét, melyen elsősorban szezonális munkát találhattak az érdeklődők.

 

2009.03.24   Állásbörze

Hagyomány már, hogy ilyenkor március végén állásbörzét rendez a helyi munkaügyi kirendeltség. Ezúttal 20 munkáltató 122 álláshelyet kínált a Közösségi Házban megtartott rendezvényen. A munkaügyi helyzet egyébként hasonló az elmúlt évekhez képest, vagyis a válság eddig nem éreztette hatását a kistérségben.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2022 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT