MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Jókai Anna író

Találatok száma: 4

 

2016.10.12   Könyv a hitről, szeretetről, reményről

A hit kapuja című könyv Jókai Anna író és Korzenszky Richárd tihanyi perjel által írt kötet, amely a hit, remény és szeretet kérdését körbejáró trilógia harmadik része. Az Éghajlat Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetről Jókai Anna a füredi könyvbemutatón elmondta: ez a segédkönyv a létük értelmét kereső embereket szólítja meg, a leírtakhoz mindenki hozzáteheti lelke gyümölcsét. Mint mondta, nem magát a könyvet, hanem szerzőtársa szavait ajánlja mindenki figyelmébe.

 

2015.06.28   Szobrot kapott a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője

Pethő Sándor először történelem- és földrajztanárként, majd újságíróként és irodalmárként dolgozott, korának jelentős publicistája volt. 1938-ban lett alapítója és főszerkesztője a Magyar Nemzetnek. A lap hasábjain többször is felszólalt a hitleri nemzetiszocialista és a magyar szélsőjobboldali mozgalmak ellen. Nyomásukra 1940 júliusában lemondott főszerkesztői állásáról. Ezután gyógyászati célból Balatonfüredre utazott, ahol nem sokkal később autóbalesetben vesztette életét.

 

2010.05.20   Hősök napi megemlékezés

Ugyan hivatalosan még nem adták át az arácsi Népházat, május 20.-án mégis csordultig telt a nagyterme, itt emlékeztek ugyanis a helyiek mindazokra a névtelen hősökre, akik életüket áldozták a hazáért.Az arácsi református gyülekezeti házban kiállítás is nyílt azokból a tárgyakból, amelyeket az I. és II. világháborúban odaveszett, vagy szerencsésen hazakerült füredi és arácsi katonák hozzátartozói bocsátottak a nyilvánosság elé. Így emlékeztek a "kisemberek a kisemberekre". Hiszen az élet értelmét nem a hossza, hanem a tartalma határozza meg,-fogalmazott Császár Attila református lelkész a megemlékezésen.

 

2009.08.01   10. Endrődi- Jókai Bableves Muri

Legendás a két irodalmár Endrődi Sándor és Jókai Mór barátsága. Míg Jókai Füreden töltötte napjait, sokszor látogatta meg Alsóörsön élő írótársát. A barátságnak aztán keresztelő lett a vége, hiszen az ifjú Endrődi utód keresztapja Jókai lett. Ehhez a történethez kapcsolódik szorosan a híres Jókai bableves legendája is, itt borult bele a tejföl Jókai bablevesébe, ettől kezdve csak így fogyasztották. A reformkori hagyományokat felelevenítendő, tizedik alkalommal rendeztek bableves murit Alsóörsön.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT