MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Széchenyi szobor

Találatok száma: 14

 

2016.03.15   Így ünnepelte Füred március 15-ét

Az 1848-49-es szabadságharc a magyar történelem egyik legszebb, de egyik legtragikusabb eseménye is egyben. A polgári forradalom és szabadságharc célja a függetlenség kivívása és az alkotmányos berendezkedés megteremtése volt. Balatonfüreden kedden délelőtt a Széchenyi szobornál rendezték meg a városi ünnepséget, majd néptáncműsorral, verbunkos koncerttel várták a közönséget. A nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetést vehetett át Pósfai Mihály geológus és Bóka István polgármester. A Balatonfüreden élő Pósfai Mihály geológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Széchenyi-díjat vehetett át, dr. Bóka István polgármester pedig a köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át a Belügyminisztériumban.

 

2015.09.21   A legnagyobb magyarra emlékeztek

Széchenyi István Sárvár-felsővidéki gróf, közlekedési miniszter, politikus, író, polihisztor, közgazdász a modern, az "Új Magyarország" egyik megteremtője. Talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik nevéhez. Rá emlékeztek a héten Balatonfüreden, születésének 224 évfordulóján.

 

2015.04.08   Széchenyi Istvánra emlékeztek

Széchenyi István halálának 155. évfordulóján több programot is rendeztek Balatonfüreden. A Városi Könyvárban kamarakiállítás nyílt olyan tárgyakból, melyek valamilyen formában köthetők a legnagyobb magyarhoz. Megemlékezést tartottak a Tagore sétányon lévő Széchenyi-szobornál is.

 

2014.09.21   Alázat és hazaszeretet jellemezte Széchenyit

Vasárnap a Tagore-sétányon lévő Széchenyi-szobornál emlékeztek a fürediek a legnagyobb magyarra. A hazai politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik 223 éve született. Az ünnepségen Hári Lenke alpolgármester úgy fogalmazott, Széchenyi rakta le a modern Magyarország alapjait, a jövő építése azonban a mostani generáció feladata.

 

2014.03.15   Példa a márciusi ifjak összetartása

Sokan ünnepeltek együtt pénteken és szombaton az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulóján. A Széchenyi István szobránál megtartott ünnepi beszédében Kontrát Károly parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: a márciusi ifjak példát mutattak, miként kell, és miként lehet cselekedni a hazáért, tevékenykedjen az ember bármilyen területen is.

 

2013.09.21   A legnagyobb magyarra emlékeztek

Széchenyi István életműve a mai napig értelmezhető, követhető, igazi iránymutató, ezt mondta Molnár Judit képviselő, az önkormányzat humán erőforrásának elnöke a gróf tiszteletére rendezett emlékünnepségen. Azt is hozzátette, hogy eszményekre minden korban szükség van, hiszen legfőbb értékeink ma is ugyan azok mint 200 évvel ezelőtt.

 

2013.03.15   Március 15. Balatonfüreden

Az ünnepi programok nagy részét elfújta a szél március 15-én, a Balatonfüredi Tavaszi Fesztivál programjait teljesen lemondták a szervezők. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepséget megtartották, de a szónok szintén a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudott megjelenni. Üzenetét, beszédét végül a Kisfaludy Színház művészeti vezetője olvasta fel. Az ünneplők megkoszorúzták pénteken Széchenyi István szobrát.

 

2012.09.21   A legnagyobb magyarra emlékeztek

"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn." idézte a legnagyobb magyart Kepli Lajos a Széchenyi emlékünnepségen tartott beszédében. Az országgyűlési képviselő szerint a haza ma új Széchenyikért kiállt, hiszen éppúgy, mint a gróf korában ma is megújulásra, haladásra van szükség.

 

2012.03.15   Teltházas nemzeti ünnep Balatonfüreden

Három napon át tartó színes programsorozat várta az érdeklődőket Balatonfüreden a hosszú hétvégén. Március 15-én több helyszínen emlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra. Délelőtt a város a megye közös ünnepi műsorát láthatta a közönség, napközben a tábori színpadon tánc, zene várta az érdeklődőket. Este a Széchenyi szobornál koszorúzási ünnepséget tartottak. Sokan töltötték a négynapos hétvégét a városban.

 

2011.09.21   Megemlékezés Széchenyi István szobránál

Születésnapján minden évben megemlékeznek Balatonfüreden szeptember 21-én Széchenyi István tetteiről és eszmeiségéről. Idén Széchenyi születésének 220. évfordulója alkalmából több a jubileumhoz kapcsolódó pályázat díját is itt adták át.

 

2010.09.21   Széchenyi emlékünnepség

A hagyományoknak megfelelően Széchenyi István születésnapján szeptember 21-én, a gróf Tagore sétányon álló szobránál tartottak emlékünnepséget. Az ünnepi beszédet dr. Bóka István polgármester mondta, aki a nemzet géniuszának nevezte a legnagyobb magyart.

 

2010.03.15   Március 15-i programok Balatonfüreden

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kapcsán, változatos programokat kínált Balatonfüred a helyieknek és azoknak, akik itt töltötték az ünnepet. Itt volt a városban a népszerű Csík Zenekar és Debrecenből a Filharmonikus zenekar, valamint a Kodály kórus. Most nézzék meg a négynapos programsorozat összefoglalóját.

 

2009.09.21   Széchenyi emlékünnepség

A legnagyobb magyarra emlékeztek hétfőn Széchenyi István szobránál a Tagore-sétányon. A gróf 218 éve született Bécsben, tettei meghatározták a magyarság történetét. A balatonfüredi Széchényi Társaság 1989-óta tart megemlékezést a politikus szobránál.

 

2008.09.21   Széchenyi megemlékezés

Balatonfüred város önkormányzata és a Balatonfüredi Széchenyi Társaság idén is megtartotta a hagyományos Széchenyi koszorúzási ünnepséget. A legnagyobb magyarra születésének évfordulóján szeptember 21-én emlékeztek a Tagore sétányon.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT