MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Trokán Anna színművész

Találatok száma: 8

 

2013.07.20   Darvalics Virág az Anna-bál szépe, összefoglaló a bálról

Ötszáz fős báli közönség mulatott idén a füredi Anna-bálon. Sok volt a szép lány, a helyieken kívül Kecskemétről, Debrecenből és Szolnokról, Balatonfüred kulturális testvérvárosaiból is érkeztek 18 éves elsőbálozók, hogy részesei lehessenek a nagyhagyományú társasági eseménynek. Elegánsak voltak a ruhák, és szépen szólt a zeneszó a kétszáz éves falak között.

 

2013.06.18   Évadzáró a Veszprémi Petőfi Színházban

A Veszprémi Petőfi Színház közönsége Trokán Annának ítélte a Petőfi-díjat, Tóth Loon pedig a társulat szavazatai alapján a Latinovits-díjat vehette át a teátrum évadzáró társulati ülésén. Trokán Anna három éve játszik Veszprémben, többek között a Pacsirta címszerepében, a Iphigeniában, a Monmartre-i ibolyában láthatta a közönség. Tóth Loon idén rendezőként is bemutatkozott a Tábori piknikkel, ő elsősorban ennek tulajdonítja az elismerést.

 

2013.04.10   A montmartre-i ibolya- operett a Petőfi Színházban

Kéri Kitty rendezésében láthatja a közönség a Veszprémi Petőfi Színházban Kálmán Imre népszerű operettjét, "A montmartre-i ibolyát. A rendező azt szerette volna, ha az előadás nyomán valami új születik a műfajon belül. Kéri Kitty szerint az operettet az elmúlt fél évszázadban túl sok felesleges "cukormáz" jellemezte, ugyanakkor hiányzott belőle az irónia.

 

2012.12.11   "Adáshiba"- bemutató a Veszprémi Petőfi Színházban

December 14-én mutatták be nagy sikerrel a Veszprémi Petőfi Színházban Szakonyi Károly: Adáshiba című színművét Tordy Géza rendezésében. A történet 1969-ben játszódik, főszereplője egy olyan család, melynek életét a televíziózás határozza meg. A családtagok kapcsolatai felszínesek, nem figyelnek egymás problémáira. A parádés szereposztásban látható többek között: Esztergályos Cecília, Reviczky Gábor, Eperjes Károly és a teátrum igazgatója Oberfrank Pál.

 

2012.10.11   Iphigeneia Auliszban - bemutató a Latinovits- Bujtor Játékszínben

Euripidész: Iphigeneia Auliszban című drámájával indult az új évad a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínben. A darabot Szinetár Miklós rendezte, akinek nagyon fontos, hogy a nézők akkor is megértsék a történetet, ha nem mozognak otthonosan a görög drámák világában, ezért az előadás közben többször is narrátor segít az eligazodásban. A főbb szerepekben Trokán Anna, Kéri Kitty és Szalma Tamás látható.

 

2011.10.20   Értelem és érzelem: ősbemutató a Veszprémi Petőfi Színházban

Jane Austen remekművét, az Értelem és érzelem című regényt állította színpadra Magyarországon elsőként a Kossuth-díjas rendező Valló Péter a Veszprémi Petőfi Színházban. A darab a történet bemutatásán túl egyfajta kultúrtörténeti utazásra is hívja a nézőt vizuális technika segítségével. A főszerepekben Kéri Kitty és Trokán Anna látható.

 

2011.09.14   A Koldusoperával indult a Petőfi Színház új évada

Hatalmas sikerrel mutatták be a Veszprémi Petőfi Színházban szeptember 16-án a Koldusopera című zenés darabot parádés szereposztásban, Szinetár Miklós rendezésében. A premieren megjelent az 1958-as előadás két szereplője Bodrogi Gyula és Király Levente is. A darab érdekessége, hogy a társulat tagja Trokán Anna együtt áll színpadra édesanyjával Papadimitriu Athinával.

 

2011.02.26   Jeanne d'Arc a Latinovits-Bujtor Játékszínben

Február 26-án mutatták be Veszprémben a Latinovits-Bujtor Játékszínben Anouilh: Jeanne d'Arc (A pacsirta) című művét. A darabot Kéri Kitty rendezte, a főszerepben Trokán Anna látható.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT