MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Imázs-díjat kapott Balatonfüred

2008.04.30. 12:00 • Minden település versenyhelyzetben van a turistákért, a fejlesztési pénzekét. Ezért sem mindegy, hogy milyen képet alakít ki magáról. A települések zöme jól azonosítható képpel, imázzsal jelenik meg a nyilvánosságban, az emberek fejében.

A városimázs toplistát, amelyen a kisváros kategóriában Balatonfüred az első helyen végzett, a kutatást végző Observer Médiafigyelő és az Image Factory Ügynökség állította össze. Balatonfüred, amely az előkelő 19. helyen végzett az összesítésben is, azzal alakított ki magáról jó imázst, hogy a város történelméhez igazodó rendkívül széles kulturális kínálatával, a nyugodt, békés, színvonalas pihenést nyújtó üdülőközpont képét sugározza magáról. Dr. Bóka István polgármester a budapesti díjátadón hangsúlyozta, hogy a politikai csapatmunkának, vállalkozói együttműködésnek és a szerencsésen alakuló látványos fejlesztéseknek is köszönhető, hogy fejlődik Balatonfüred. A városvezetés felismerte, hogy a legjobb befektetés a rendezvények szervezése, mert Fürednek az egész évi költségvetése is kevés lenne, hogy hirdesse magát az országos sajtóban, de a színvonalas kulturális rendezvényekre és sporteseményekre kíváncsi az országos média is. A 2007-es városimázs toplistán Balatonfüredet a kisváros kategóriában Fót és Kőszeg követi. A nagyvárosok között az első helyezett Siófok után Esztergom és Hajdúszoboszló következik. A megyei jogú városok sorában Miskolc után Szeged és Debrecen végzett a kutatásban résztvevő városok között.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 877

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.03.27 03:01:59

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT