MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Óvárosi Művészkávéház

Találatok száma: 31

 

2016.12.09   25 éve állít ki Kozma Imre a művészkávézóban

1991-ben egy ötletként indult a Miklós-napi kiállítás a balatonfüredi Óvárosi Művészkávézóban. A tulajdonos Nagy Miklós és Kozma Imre festőművész együtt találta ki, hogy a kávézó adjon helyet a művészek kiállításainak. Azóta minden decemberben Miklós-naphoz kötődően nyitják meg Kozma Imre tárlatát. Az idei bemutatkozás két külön részre osztható, akár formabontónak is nevezhető. Olyan képek is láthatóak újra, amelyeket egyszer már elajándékozott a művész, de természetesen az idei munkák is megtekinthetők.

 

2016.08.01   Grimm József balatoni hangulatai

Grimm József grafikus, festőművésszel a nyári hónapokban naponta találkozhat a közönség Balatonfüreden a Vitorlás téren, ahol a turisták felkérésére portrékat készít. De természetesen azt is tudjuk róla, hogy legtermékenyebb időszakában tavasszal, számos olaj- és akvarell festményen örökíti meg a Balatont. Korábban készült és legújabb képeiből az Óvárosi Művészkávézóban nyílt kiállítása, ahol azt is elárulta, bőven elég a nyüzsgés a parton munka közben, ha teheti a nyugalmat és csendet keresi.

 

2016.03.31   Minden képnek üzenete van - Nagy Sándor kiállítása

Nagy Sándor a fotográfiával középiskolás diákként ismerkedett meg, autodidaktaként szakkörökben képezte magát. A Balaton, a természet közelsége, szelídsége és romantikája, melyek hatással vannak képeire. Azt vallja szeretné a múltat a jelenbe, jövőbe átmenteni. Legújabb kiállításán a tavasz színei és emberi porték láthatók.

 

2015.12.03   Kozma Imre Mikulás-napi tárlata

Ritka, hogy egy kiállítást maga a kiállító művész nyisson meg, pedig épp ez történt legutóbb Kozma Imre festőművész tárlatán. Az Óvárosi Művészkávézóban január végig látható festmények javarészt idei termések, a tájképek dominálnak, de alakos alkotások is kikerültek a kávézó falára. Kozma Imre mindig talál inspirációt, járja a természetet és azt úgy festi le, hogy belőle, azaz az alkotó lelkéből is maradjon valami a képeken.

 

2015.10.29   Zsolnai Tímea kiállításán

Textilszobrokból és gyapjúképekből nyílt kiállítás a Művészkávézóban. Zsolnai Tímea kiállítását Rózsa Éva, a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.

 

2015.07.30   Géczy Olga és Aurell William David tárlata

Szeptember végig lehet megtekinteni az öt éve Amerikából hazatelepült házaspár, Géczy Olga és Aurell William David kiállítását az Óvárosi Művészkávéházban. A nemzetközileg is ismert és elismert művészek ezúttal egyik kedvenc városukban Balatonfüreden mutatkoznak be. Emberi érzelmek, emberi gondolatok a művészet nyelvén, ezt sugallja a tárlat.

 

2015.06.25   Szilárd Anikó festményei Balatonfüreden

Július 29-ig új kiállítás helyszíne az Óvárosi Művészkkávéház, ezúttal egy művészetet kedveló hivatásos katona képeit láthatja a nagyközönség. Szilárd Anikó számára örömet jelent, ha egy kis boldogságot csempészhet mások életébe, így megrendelésre folyamatosan készít festményeket, grafikákat. Számos kiállításon szerepelt már mind itthon, mind külföldön.

 

2015.05.28   Pék Tamás tárlatán

Pék Tamás 25 éve dolgozik porcelánfestőként Herenden, ebből indult ki aztán a festészet iránti szeretet. Ma már életképeket, tájképeket, portrét és aktot is fest. Számára ez a tevékenység a kikapcsolódást jelenti, hiszen míg a porcelán manufaktúrában királyok, sejkek, szultánok megrendelésére pontos mintázatot kell követnie, a festészetben szabadon szárnyalhat a fantáziája.

 

2015.01.29   Végh-Mozgai Heni kiállításán

Balatoni táj, csendélet, portré és erotika. Színes tematika mentén mutatkozik be idei első kiállításával Végh-Mozgai Heni, aki 10 éve kezdett festeni. A fiatal alkotó a MÚZSA egyesület tagjaként, Kádár Tibor tanítványaként alkot saját és a közönség örömére. Ősszel Arácson lesz kiállítása, most azonban az Óvárosi Művészkávézóban láthatók az elmúlt egy évtized képei.

 

2014.12.04   Hányszor képes egy művész újjászületni?

A nagy érdeklődés most sem maradt el Kozma Imre legújabb kiállításán. A festő legújabb tárlatát január 28-ig naponta 9-18 óráig, vasárnap 10-14 óráig lehet megtekinteni az Óvárosi Művészkávéházban.

 

2014.10.30   Mészárosné Németh Zsuzsa kiállítása

December elejéig látható Mészárosné Németh Zsuzsa kiállítása Balatonfüreden. Az impresszió akvarellben címet viselő tárlatot id. Navracsics Tibor, nyugdíjas iskolaigazgató nyitotta meg az Óvárosi Művészkávézóban. A festő ebben az évben már a Kisfaludy Galériában is bemutatkozott.

 

2014.01.30   Szigeti András kiállítása

A Tiszaörsön született és Székesfehérváron élő Szigeti András festményeit láthatja a közönség az Óvárosi Művészkávézóban. A főleg tájképeket festő, de a portéval is kísérletező művész elég későn, 51 éves korában kezdett el alkotni, autodidakta módon. Szereti a vizeket és a tanyavilágot megfesteni, a Balaton eddig azonban kimaradt.

 

2013.12.06   Kozma Imre kiállítása

22 évvel ezelőtt Kozma Imre ötlete alapján rendezték meg az első kiállítást az Óvárosi Kávézóban, amelyből aztán máig tartó hagyomány lett. A kedves helyet ma már művészkávéháznak hívják, így emlegetik városszerte Nagy Miklós vendéglátóhelyét. Itt találkozhatnak rendszeresen a művészeteket kedvelők és maguk az alkotók is. Január közepéig Kozma Imre festményei láthatók a falakon.

 

2013.10.31   Pető Piroska és Németh Miklós kiállítása

Balaton-felvidéki fotókat és festményeket láthat a közönség, ha mostanában ellátogat az Óvárosi Művészkávézóba. Pető Piroska és Németh Miklós is szorosan kötődik a tájhoz, művészetükben egyfajta értékmentést is felvállalnak. Az alkotásokon látható táj, a koros épületek és pincék sajnos eltűnőben vannak, szerencsésebb esetben azonban az eredeti arculatnak megfelelő felújítást kapnak.

 

2013.09.25   Három Tóth kiállítása

Az ismert fotós Tóth Attila és két gyermeke, Tóth Boglárka és Tóth Mátyás közös kiállítása látható október végéig az Óvárosi Művészkávézóban. A három fotós, három különböző élményvilágot jelenít meg képein. Az édesapa Tóth Attila azt mondja, már nem ad tanácsokat gyermekeinek, hiszen mindkettőjük érett és önálló szakember ezen a területen.

 

2013.09.10   Zsolnai Tímea kiállítása

Zsolnai Tímea számára az alkotás egyfajta kapcsolatkeresés, örömszerzési lehetőség. Nem ihletre várva dolgozik, hanem azt várja, hogy munka közben találja meg az ihlet. Ez amolyan titokkeresést jelent. Ahogy forgalmaz: minden anyag egy külön kis világot hordoz magában, s nekem az a feladatom, hogy ezt a világot mindenki számára láthatóvá tegyem. A művész kiállítása augusztusban nyílt meg Balatonfüreden.

 

2013.07.25   Ambrus Edit kiállítása

Ambrus Edit eredeti foglalkozását tekintve régészeti rajzoló, munkáját azonban egyéb technikákkal kiegészítve művészi szinten műveli. Az így született alkotásaiból, valamint üvegfestményeiből látható kiállítás az Óvárosi Művészkávézóban.

 

2013.03.28   Rajczi Zoltán festményeiből nyílt kiállítás

A szegedi Rajczi Zoltán festőművész képei láthatók május közepéig az Óvárosi Művészkávéházban. A művész festői világa megindító láttató erővel bír, más amit eddig megszoktunk Balatonfüreden. Képein az alföldi táj épp úgy megjelenik, mint a Balaton.

 

2012.12.07   Kozma Imre kiállítása

Zömében vadonatúj képeket hozott el év végi tárlatára Kozma Imre festőművész. A Balatonfüredi Művészklub tagja ezúttal engedett a közönség kérésének és elsősorban balatoni képeket festett az elmúlt időszakban. A nagyobb kvalitást igénylő alakos képet is láthatók február közepéig az Óvárosi Művészkávézóban.

 

2012.11.16   Új Múzsa tag bemutatkozása

F. Szabó János sokáig Herenden élt és alkotott, de mindig is szeretett volna Balatonfüredre költözni. Ez a közelmúltban sikerül is neki és hátrahagyva a herendi pocelánnal kapcsolatot múltat, most festészetét mutatja be a füredieknek. A Múzsa Egyesület új tagjaként most fedezi fel a balatoni tájat, elsődleges témája azonban a régi ablakok. Olyan ablakok, melyek sokat elárulnak azokról az emberekről, akik az adott házban élnek.

 

2012.10.17   "A lélek harmóniája"- Csordás Zsuzsanna kiállítása

Újabb kiállításnak adott otthont az Óvárosi Művészkávéház. A Budapesten élő Csordás Zsuzsanna "A lélek harmóniája" című tárlatának. A képeken a természet szépségét, az emberi érzelmeket és szakrális jeleneteket figyelhet meg a szemlélődő. Csordás Zsuzsanna a festésen kívül mesekönyveket is ír és illusztrál, a legkisebb korosztály számára.

 

2012.09.05   Németh Zsuzsa kiállítása az Óvárosi Művészkávéházban

A balatonfüredi festőművész Kozma Imre mindig szívesen segít amatőr alkotóknak, hogy minél többen megismerhessék őket. Meghívására most az Óvárosi Művészkávéházban a veszprémi Mészárosné Németh Zsuzsa képei láthatók, melyeken elsősorban a természet szépsége tükröződik vissza.

 

2012.08.01   Gazsi József kiállítása

A víz és a bor a főszereplője Gazsi József legújabb, "Impressziók" című fotókiállításának, amely egy hónapon keresztül tekinthető meg az Óvárosi Művészkávéházban. A képek többsége Balatonfüreden és környékén készült. A tárlat kapcsolódik a Magyar Fotográfia Napjához is, melyet 2003 óta augusztus 29-én ünneplünk.

 

2012.06.08   Mandalák az Óvárosi Művészkávéházban

A mandalák olyan motívumok, melyek segítenek fényt nyitni az emberek lelkében. A színek, minták rezgéseket adnak, mintha zenélnének. A mandala a jógához hasonlóan a jelenben tart, elősegíti a befelé figyelést. Németh Lívia kineziológus, reflexológus régóta foglalkozik mandala festészettel és tanfolyamokat is tart. Az Óvárosi Művészkávéházban most tanítványaival közös kiállítása látható.

 

2010.11.06   Jubileumi kiállítás az Óvárosi Kávézóban

1990-ben, tehát éppen 20 éve nyílt meg az első kiállítás az Óvárosi Művészkávézóban. Akkor is és most a jubileumi tárlaton szintén Kozma Imre festőművész képeit mutatják be. Nem véletlenül, hiszen Kozma Imre és Nagy Miklós, a kávézó tulajdonosa együtt találta ki, hogy a kávézó adjon helyet a művészek kiállításainak.

 

2009.10.03   Végh-Mozgai Heni kiállítása

Egy fiatal füredi festő, Végh-Mozgai Heni első önálló kiállítása látható az Óvárosi Művészkávéházban. A képek elsősorban a balatoni tájat, a szőlőt és a bort ábrázolják realista stílusban.

 

2009.09.15   Németh Árpád kiállításán

Németh Árpád jól ismert grafikus Balatonfüreden. A szakmához értők elismerik alkotásait, végül is tanult képzőművészről van szó, aki a Bem iskolában rajzot oktat. Grafikái, akvarelljei az Óvárosi Művészkávézóban láthatók.

 

2009.03.14   Kollektív tárlat

Csopaki festőművészek közös kiállítása látható az Óvárosi Művészkávézóban. Mind a 10 alkotó Kádár Tibor tanítványa, ő maga nyitotta meg a tárlatot is. A képeket április végéig lehet megnézni.

 

2008.10.18   Kiállítás az Óvárosi Művész Kávézóban

Jankovits Gusztáv munkáiból nyílt kiállítás szombaton az Óvárosi Művészkávéházban. A festőművész 3 éve hunyt el. Élete nagy részét Csopakon töltötte. A dunántúli tájak bűvöletében alkotott. November 17-ig látható tárlatának anyagát felesége válogatta.

 

2008.09.15   Németh Árpád legújabb grafikái

Németh Árpádot, a Bem iskola tanárát sokan ismerik Füreden, azt azonban kevesen tudják, hogy régóta készít grafikákat és festményeket. Alkotásai több díjat is nyertek már. Ezekben a napokban az Óvárosi Művészkávéházban látható kiállítása.

 

2008.07.12   Gazsi József fotókiállítása

Gazsi József füredi fotóművészt szinte minden nagyobb városi rendezvényen láthatjuk. Lelkesen kattogtat, hogy aztán a spontán képekből időről-időről kiállítást rendezzen. Most a fotózás egyik legnehezebb műfaját, a portréfotózást is kipróbálta. Legújabb munkáit az Óvárosi Művészkávézóban láthatja a közönség.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2019 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT