MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Dr. Bóka István elnök, Balaton Fejlesztési Tanács

Találatok száma: 14

 

2016.02.26   Az első Balaton Üzleti Klub: dr. Bóka István a pályázatokról

A balatonalmádi Hotel Ramada szervezésében tartották meg az első üzleti klubot, amelyet a térség polgármestereinek, vállalkozóinak szerveztek. Az első előadó a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, dr. Bóka István volt, aki a várható pályázati lehetőségeket ismertette.

 

2016.02.12   Erősebb pozíció és több pénz a Balaton Fejlesztési Tanácsnak

A balatoni fejlesztésekre szánt, több mint 300 milliárd forintnyi uniós forrás biztosításáról még tavaly novemberben született kormányhatározat. Most pedig a konkrét fejlesztési projektet kidolgozása is folyamatban van, hiszen a támogatási pénzeket 2017. közepéig le kell kötni ahhoz, hogy a kormányhatározatban szereplő célok megvalósulhassanak. A Balaton Fejlesztési Tanács fontos szerepet kapott a források odaítélésénél, hiszen minden projektet előzetesen egyeztetni kell a szervezettel. A következő másfél évben komoly munka előtt áll a BFT, ehhez pedig plusz működési forrást is remélhet.

 

2015.12.11   Brüsszelben van a balatoni fejlesztési csomag

Már az Európai Bizottság asztalán van az a Balaton fejlesztési tervdokumentum, amelyben meghatározták a térség 2020-ig tartó fejlesztését. A bizottság már véleményezte is a tervet és kiderült, hogy nem támogatják pl. a Fonyód-Badacsony kompot és vita van a Fonyód-Kaposvár vasútvonal korszerűsítéséről is. Az észak-balatoni vasút villamosításával kapcsolatos előkészítés azonban megkezdődött a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél. Minderről a legutóbbi Balaton Fejlesztési Tanács ülésén volt szó.

 

2015.11.12   300 milliárd a Balatonnak

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet fejlesztésére 312 milliárd forintot különített el a kormány uniós és hazai pénzekből a következő fejlesztési ciklusban. A határozat szerint turisztikai, gazdasági és innovációs fejlesztésekre, egészséges Balaton termékekre, vízminőségre és biztonságra, közlekedés és területfejlesztésre valamint humánerőforrás fejlesztésre lesz lehetőség összehangoltan a Balatonnál. A kormány a Balaton Fejlesztési Tanács fejlesztési programját elfogadva döntött az elkülönített forrásokról, amelyhez sikeres pályázatokkal férnek hozzá a térségben élők-jelentették be a balatonfüredi sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Vitályos Eszter Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, dr. Bóka István a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Balatonfüred polgármestere, Kontrát Károly, Witzmann Mihály országgyűlési képviselők, Kovács Zoltán Veszprém, Manninger Jenő Zala, Móring József Somogy megye fejlesztési biztosa.

 

2015.02.19   A Balaton Fejlesztési Tanács ülésezett Siófokon

A tavalyinál kevesebb pénzből gazdálkodhat ebben az évben a Balaton Fejlesztési Tanács. A tagok összesen 70 millió forint felhasználásról döntöttek a legutóbbi siófoki ülésen. Ebből a pénzből tudnak rendezvényeket támogatni, valamint segíteni a balatoni közbiztonság fenntartását. Dr. Bóka István elnök szerint nehéz év lesz 2015, fegyelmezett gazdálkodásra van szükség.

 

2014.04.18   Mennyi pénz lesz fejlesztésre a Balatonnál?

Készülnek a Balatonnál a 2014-től 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusra. Jelenleg a kész fejlesztési koncepciót igazítják az elvárásokhoz, hangzott el Siófokon a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén.Nagyobb szerepet szánnak az aktív turizmusnak, azon belül is a kerékpárosoknak, a gasztronómiának és az egészségturizmusnak, és a koncepció készítőinek határozott szándéka az is, hogy a meglévő tudásbázisokra, egyetemekre építve a térségben tartsák a magasan képzetteket is.

 

2014.03.21   Összefogással az egész éves Balatonért

Megalakult a Balatoni Kör, amely friss és fiatalos lendülettel kívánja kezébe venni a balatoni turizmust. Az alapítók között neves borászok, vendéglátósok második generációja található, akik négyévszakos szezont álmodtak meg a tó körül. Kezdeményezésüket partnerként fogadta a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. is. Nem csak a gasztronómai és a vendéglátás magasabb szintre emelése a céljuk, de szeretnék növelni a balatoni életminőséget is, új balatoni arculat kialakításán is dolgoznak.

 

2014.03.09   Idén korábban indul a szezon

Sílécekre akasztott festményekkel demonstráltak a Balaton hosszabb nyitva tartásáért vasárnap a Vitorlás téren. A Balatoni Riviéra Turisztikai Egyesület programján bejelentették, hogy az idén korábban nyit a Balaton, május 1. és 11. között újszerű és nagyszabású programokat kínálnak a tó körül. A szervezők azt remélik, hogy sok vendéget vonz majd a tíz napos rendezvénysorozat, amelyhez eddig háromszáz szolgáltató csatlakozott. Korábban nyitnak a vendéglátóhelyek, lesznek kerékpártúrák, zenés esti utcák, sőt reggelente még strand aerobik is.

 

2014.02.28   Régi új elnök a BFT élén

Egyhangú döntéssel ismét dr. Bóka Istvánt választották meg a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének, a pénteken megtartott siófoki ülésen. Emellett elfogadták a tanács idei költségvetését is, valamint jóváhagyták a fejlesztési források felhasználásának irányait. Lesz pénz vízpartrehabilitációra és közbiztonságra, de rendezvényeket is támogatnak majd.

 

2013.09.26   Villamosítás előtt az észak-balatoni vasútvonal

A bizonytalan dízelüzem és az egyre fontosabb környezetvédelmi szempontok alapján is az a döntés született, hogy rövid időn belül villamosítják a 29-es számú, északi-balatoni vasútvonalat. Ez része annak a 100 milliárd forintos vasútfejlesztési programnak, melynek haszon élvezője a Balaton lesz, hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács siófoki ülésén. A déli parton 2015. nyaráig újul meg a pálya, a Székesfehérvár-Tapolca vonalon pedig 2020-ig elkészülhet a villamosítás.

 

2012.05.31   Területfejlesztési Szakmai Kollégium alakult

Megalakult a Veszprém Megyei Területfejlesztési Szakmai Kollégium, melynek az lesz a feladata, hogy a következő két évben kidolgozza a megye hosszú távú területfejlesztési koncepcióját. Az alakuló ülésen a tagok együttműködési megállapodást írtak alá és megállapodtak abban, hogy rendszeresen konzultálnak a térség fejlesztési céljainak összehangolásáról.

 

2012.02.24   Karcsúbb lett a Balaton Fejlesztési Tanács létszáma

Harmadára csökkentették a BFT taglétszámát a pénteken megtartott siófoki ülésen. A január 1-jétől érvényes törvényi változás értelmében a testületnek a kormány képviselőjén kívül tagja a három érintett megye közgyűlésének elnöke és a közgyűlés egy-egy delegáltja. A hét tagú tanács elnöke továbbra is dr. Bóka István, a korábban tagi jogokkal bíró kistérségi, kamarai és civil delegáltak a jövőben tanácskozási joggal vehetnek részt a testület ülésein. Siófokon átadták a Balaton Régió Közbiztonságért díjakat is.

 

2011.10.20   Körbeér a tónál - megalakult a Balatoni Regionális TDM Szövetség

A balatoni turisztikai egyesületek, régiósan szinte elsőként az országban, összefogtak és megalapították a Balatoni Regionális TDM Szövetséget. A tónál most már teljesen körbeérő szövetség elnökének a siófoki Hoffmann Henriket választották meg. Ahogy az alakuláskor a Szent Miklós hajón többen megfogalmazták, első lépésként siker már ez az összefogás is, de az igazi kérdés majd az érdembeni működtetés lesz.

 

2010.12.17   Dr. Bóka István a Balaton Fejlesztési Tanács élén

Nagy várakozás övezi dr. Bóka István újabb elnöki korszakát a Balaton Fejlesztési Tanács élén. A december 17-én megválasztott új elnök, korábban ugyanebben a tisztségben, 1999 és 2002 között sikeresen vitte a Balaton ügyét. Az itt élők a balatoni érdekek képviseletét, a fejlesztések támogatását várják a Balaton Fejlesztési Tanácstól.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT