MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

10% alatti visszaesés az turisztikában

2009.09.17. 10:09 • Válság ide vagy oda, a külföldi vendégek 21%-kal költöttek többet hazánkban az év első hét hónapjában, mint a tavalyi hasonló időszakban. De a magyarok is többet költöttek el külföldön, negyedével mint az előző évben. Ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal most nyilvánosságra hozott adataiból. Ami a Balatont illeti, a számítások szerint az első félévben a vendégforgalom 10% alatti visszaesést szenvedett el, ez jobb mint amire az év eleji várakozások alapján számítani lehetett.

Dr. Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke bizakodó, azt mondta örülni kell, hogy csak 10%-os a visszaesés, vannak tartalékaink amiből veszíthetünk, -tette hozzá. Az elnök lemondta, a jövő évi balatoni fejlesztések pénzügyi fedezete állami részről rendelkezésre áll, ebből a válság ellenére sem faragott a kormány. A Badacsonyban megtartott BFT ülésen ott volt Ujhelyi István, a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke is, akit az idegenforgalmi adó után járó állami támogatás csökkentéséről és az üdülési csekk megadóztatásáról kérdeztünk. Nézze meg a tudósítást!

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 2002

Mai megtekintés: 5

Utolsó: 2024.10.11 03:28:51

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT