MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Anda György rendőrkapitány, Balatonfüredi Rendőrkapitányság

Találatok száma: 10

 

2010.12.21   Átadták a felújított rendőrkapitányság épületét

Kedden ünnepélyes keretek között átadták a felújított füredi rendőrkapitányság épületét. Az összesen 65 millió forintból megújuló főépület után várhatóan hamarosan megkezdik a "B" épület átépítését is. A pénzt három fél biztosítja a munkálatokhoz, a rendőrség épp úgy kiveszi részét mint a füredi önkormányzat. Az ünnepségen minden fél méltatta az évek óta kitűnően működő kapcsolatot.

 

2010.11.17   Miniszteri kitüntetést kapott Anda György rendőrkapitány

Október 23-án Szent György Érdemjelet vehetett át Pintér Sándor belügyminisztertől Anda György rendőr alezredes, Balatonfüred rendőrkapitánya. A kitüntetés minden kollégámnak, a kapitányság állományának is szól, mondta a Füred Tv híradójának az alezredes, akivel a magas szintű elismerés kapcsán beszélgettünk.

 

2010.09.28   A nagy testvér mindent lát - új térfigyelő rendszert adtak át Füreden

Magyarország egyik legkorszerűbb térfigyelő rendszerét adták át szeptember 28-án Balatonfüreden. A város 8 millió forintot költött a 14 kamerából álló rendszerre, amely a legforgalmasabb közterületeken, 24 órás megfigyelést tesz lehetővé. A kamerák képe közvetlenül a rendőrségre fut be, ettől a közbiztonság további javulását várják a városban. A kamerák később továbbfejleszthetők, de már ma is alkalmasak például forgalomszámlálásra.

 

2010.06.01   Rendőrségi szezonnyitó

Felkészült a füredi rendőrkapitányság a nyári idegenforgalmi szezonra, bár az ígért megerősítő erők még nem érkeztek meg. Anda György városi rendőrkapitány kedden tartott fórumot a szezonális felkészülésről, ahol elmondta, bár 25%-kal csökkent a bűnesetek száma, a rendőrség továbbra is fokozott közterületi jelenlétre készül.

 

2010.03.09   Évértékelés a rendőrségen

5%-kal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a füredi kistérségben és balesetből is kevesebb történt tavaly, mint 2008-ban. Mindezt a hagyományos évértékelőn hallottuk. Bolcsik Zoltán megyei főkapitány elmondta, a megyében a legnagyobb mértékben Füreden csökkent az esetek száma. Kérte, hogy a kiemelt rendezvények biztosítása ezután is prioritást élvezzen, ezzel kapcsolatban ígéretet tett arra, hogy nyáron ismét jönnek megerősítő erők a kapitányságra. Dr. Bóka István polgármester kitűnőnek nevezte a város és a rendőrség együttműködését és kérte, hogy a város fejlődését jelentő épített környezetet fokozottan óvják az egyenruhások.

 

2010.02.23   A rendészeti osztály látogatása a füredi kapitányságon

Tavaly szeptemberben indult el a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképzőiskolában a rendészeti fakultációs osztály. Az első félév tapasztalatai azt mutatják, hogy az ide járó diákok kedvelik a szigorúbb tornaórákat és szívesen ismerkednek a rendőrség munkájával. Erre az elmúlt héten is volt lehetőségük, hiszen Anda György városi rendőrkapitány meghívta őket egy előadásra.

 

2009.06.10   Készűl a szezonra a Balatonfüredi Rendőrkapitányság

A nyári hónapokban ugrásszerűen megnő a bűncselekmények száma. Az összbűnesetek csaknem felét ebben az időszakban követik el. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság ezért megerősített szolgálattal készül a szezonra.

 

2009.05.07   Közbiztonsági fórum Arácson

Április 17-én éjszaka ismeretlen tettesek több házba is megpróbáltak betörni Arácson. A helyieket megdöbbentette a hír, hiszen Arács mindig békés, nyugodt városrész volt. A lakók kérésére Kutas Árpád alpolgármester, a körzet képviselője közbiztonsági fórumot hívott össze, melyen jelen volt a városi rendőrkapitány és a nyomozást vezető hadnagy is.

 

2009.03.31   Megújulnak a füredi rendőrség épületei

Az önkormányzat és az Országos Rendőr-főkapitányság megállapodott abban, hogy 5 év alatt felújítják a füredi kapitányság két épületét. Az erről szóló megállapodást a felek már aláírták, jövőre megkezdődhet a főépület hőszigetelése.

 

2009.02.26   Új képzés a Széchenyi szakképző iskolában

Rendészeti fakultációs oktatás indul szeptembertől a Széchenyi Ferenc Szakképző Iskolában. A képzésben részt vevő diákok, érettségi vizsgát tehetnek belügyi rendészeti ismeretekből közép és emelt szinten is. Ezt követően pedig nagyobb eséllyel juthatnak be rendészeti szakközépiskolákba, illetve a Rendőrtiszti Főiskolára . Az általános iskolások március 19-ig jelentkezhetnek a képzésre.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT