MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Újjáépülhet a Jókai-kilátó

2008.10.21. 10:25 • Áprilisban számolt be arról a Füred TV, hogy bár meg van a szándék az egy éve leégett füredi kilátó újjáépítéséhez, azóta mégsem sikerült a megvalósítás. A szerkezetileg erősen megrongálódott kilátó ügye most új fordulatot vett, a téma szerepelt az október 16-ai testületi ülésen.

A Jókai-kilátó a Molyhos Erdőbirtokosság területén van, ezen belül az adott terület egy magánember tulajdona és ez a tény is bonyolította, lassította a felújítást. Az előzetes tervek szerint 3 millió forintba került volna az újjáépítés de kiderült, a régi faszerkezetből semmi sem hasznosítható, ezért a költségek majdnem megduplázódtak. Mivel a szándékon kívül pénzt senki nem tudott erre fordítani, tavasszal az önkormányzat vette kézbe az ügyet. A város felismerve a Jókai-kilátó turisztikai fontosságát, megterveztette az új kilátó. A tervek el is készültek, ami egy a korábbihoz nagyon hasonlító építményt tartalmaz annyi különbséggel, hogy az új kilátó tetőt és villámhárítót is kap. A testület rábólintott az 5 milliós beruházásra, amit a jövő évi költségvetés terhére finanszíroz az önkormányzat. A szezon elejére elkészülő kilátó egyetlen hátulütője, hogy elődjéhez hasonlóan "létraszerű" feljárót kap, ami megnehezíti a feljutást, főleg a legkisebbek és az idősebbek számára. Tény, hogy a Fürednél jóval kisebb Ábrahámhegy, Révfülöp és Alsóörs is korszerűbb, az évek múlásának és az időjárás viszontagságainak jobban ellenálló kilátót valósított meg.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#2 - Sanyi - 2008.10.29. - 22:04:30

Nagyon fontos lenne a kilátó átadására,az odavezető ut pontos megjelölése térképeinken. Kérem nézzék meg alaposan a Tamáshegyi utca és a Kilátó utca a válóságban NEM találkozik, térképen pedig össze van húzva! Emiatt sok turista mérgelődik, mert becsapottnak érzi magát JOGOSAN.

#1 - Helga - 2008.10.21. - 15:35:18

Valóban elég nevetséges, hogy Fürednek nincs pénze egy normális kilátóra. Vagy csak ez nem szívügye a vezetésnek?

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1672

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2020.09.26 15:03:09

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2020 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT