MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Vaszary Villa

Találatok száma: 199

 

2017.06.16   Városi polgármesterek randevúztak Füreden

Mint ahogy arról előzetesen híradónkban is beszámoltunk, ebben az évben Balatonfüreden találkoztak a hazai városok polgármesterei, alpolgármesterei és jegyzői. A szakmai találkozó lehetőséget biztosít arra, hogy a településvezetők tapasztalatot cseréljenek egymással. Emellett egy fontos mozzanata is van a rendezvénynek, hiszen itt adják át a Szféra által alapított az "Év polgármestere", az "Év alpolgármestere", az "Év jegyzője" díjakat is. A jelöltekre bárki szavazhatott, ebben az évben Kispest, Bicske és Velence vezetői kapták az elismeréseket.

 

2017.06.09   A kémia, a fizika és az irodalom

A Wilkinson penge című új kötettel jelentkezik Tóbiás Krisztián költő, a verses könyvet a hétvégén ismerhették meg az olvasók, a Könyv-Bor-Jazz fesztiválon. A könnyen forgatható, kisméretű kiadványban a szerző visszatér eredeti szakmájához és Einstein relativitás elméletét vegyíti vallási témákkal. Kedveséhez is írt szerelmes költeményt.

 

2017.06.10   Hobo a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon

Hobónak valóban személyi kultusza van. Természetesen ő tréfásan jegyezte ezt meg a Vaszary Galériában, de ha belegondolunk, nemzedékek nőttek fel úgy, hogy ismerték a megzenésített Villon, József Attila verseket az ő előadásában. És akkor még nem beszéltünk a Hajtók daláról és a többi Hobó-klasszikusról, amit ma is ismer sok tinédzser. A 72 éves művésszel Szőcs Géza költő beszélgetett, amelynek egy részletét a Füred TV is rögzítette.

 

2017.06.06   Könyv-Bor-Jazz Fesztivál vasárnapig

Aki lemegy Füreden a partra, kiváló programokkal találkozik az Ünnepi Könyvhét kapcsán. A Blaha utcában, amely nyáron hétvégeken este 7-től 10 óráig sétáló utca lesz, a színpadon zenekarok lépnek fel, a környékbeli vendéglátók borkóstolókat tartanak, a Vaszary-villában pedig írokkal és könyveikkel találkozhatunk a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon.

 

2017.04.28   Jókai napok 2017.

Ebben az évben Győr lesz Balatonfüred kulturális partnervárosa. A Jókai-napokon már képviseltette magát a megyeszékhely. Az ünnepi műsorban fellépett a Győri Filharmonikus Zenekar Kamarazenekara, bemutatkozott a Győri Műhely folyóirat is.Győr alpolgármestere, dr. Somogyi Tivadar szerint a győriekkel sűrűn lehet találkozni egyébként is a Tagore sétányon, szívesen nyaralnak itt. Szeretnék, hogy most a fürediek közül is sokan ellátogassanak Győrbe, amelynek nem csak a kulturális élete gazdag, de harmadik az országban a műemlékek számát tekintve is. A Jókai Emlékházban a Jókai-napok keretében 17 eredeti Arany János és Jókai Mór levelet is bemutattak, amelyek egy hónapon át láthatók Balatonfüreden.

 

2017.04.27   Múzeumi majálisra várják a közönséget

A szombati Jókai-bableves főzőverseny igazi közösségformáló eseménynek számít, hiszen megidézi a régi majálisok hangulatát. Május 1-jén ugyanakkor a kultúra lesz a középpontban Balatonfüreden, hiszen múzeumi majálist rendeznek több kiállítóhelyen. Lesz tárlatvezetés, gyerekfoglalkozás, zongorakoncert és nem marad el a sörkóstoló sem.

 

2017.04.20   Holokauszt emléknap Füreden

1944. április 16-án kezdte meg a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén. A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen, ezen a napon számos településen, így Balatonfüreden is megemlékeztek az áldozatokról.

 

2017.04.23   Keleti Éva színészportréi

Régi ismerősökkel találkozhatunk a Vaszary Galéria új kiállításán. Közismert színészek néznek vissza ránk Keleti Éva fotóiról. A 85 éves fotóművész remek színészportréi közül válogatott a balatonfüredi kiállításra. A színészek kilépnek szerepeikből, eddig még nem látott arcukat mutatják Keleti Éva fotóin.

 

2017.03.25   A karikatúra Michelangelója

Honoré Daumier kora, a 19. századi Franciaország kíméletlen kritikusa volt. Karikatúráival tükröt mutatott a politikának, a hatalmon lévőknek és saját kortársainak, a párizsi élet kisembereinek. Társadalmi szatírákat rajzolt például a fürdőzőkről, az ügyvédekről, a főbérlőkről-albérlőkről, a hitvesi erkölcsről, a derék polgárokról. A francia karikaturista Vaszary Galériában látható litográfiáihoz jól illik annak a kilenc magyar kortárs művésznek az alkotása, akik hasonlóan ironikus módon szemlélik saját korukat, a mai magyar valóságot. A kiállítás, amelyet március 25-én nyitottak meg, június 11-ig látható.

 

2017.03.25   Sándor György Füreden

Sándor György humoralista a Vaszary Galériában tartott nagy sikerű estet Balatonfüreden. Az időzítés nem volt véletlen, hiszen aznap nyitották meg a francia karikaturista, Daumier kiállítását ugyanott. Sándor Györgyöt a tegnapi és a mai humorról kérdeztük.

 

2016.12.16   Városi karácsony szeretetvendégséggel

December 16-án közös ünnepre várták a balatonfüredieket a Vaszary Villa kertjébe, ahol felállították a város karácsonyfáját. Az Eötvös iskola kórusa az alkalomhoz illő dalokat énekelt, majd Hári Lenke alpolgármester szólt a közönséghez.

 

2016.12.09   Ünnepi programok Balatonfüreden

Tavaly rendezték meg először a családoknak szóló Villa Advent programsorozatot Füreden. Ebben az évben december 18-ig várják az érdeklődőket színes, változatos programokkal. A Balatonfüredi Kulturális Nonprofit Kft. koncertekkel, ingyenes tárlatlátogatással, barkács kuckóval, forralt boros sétákkal készült, hogy mindenki megtalálja a neki szánt programot.

 

2016.11.18   Január elejéig látható még a Rippl-Rónai kiállítás

A Rippl-Rónai József festményeiből válogatott, az egész életművet átfogó kiállítás jó családi program lehet még az ünnepek alatt. A Vaszary Galériában két szinten bemutatott festményeket múzeumokból és magángyűjteményekből kölcsönözték erre az alkalomra. Az egyedi, különleges tárlatról a MúzeumCafé magazin szervezett egy beszélgetést, amelyen a kiállítást összeállító Plesznivy Edit művészettörténész, Zoób Kati divattervező, Cserép László, a Füred kulturális életét szervező kft. igazgatója és a múzeumi magazin főszerkesztője, Martos Gábor vett részt.

 

2016.09.03   Marno Jánosé a Quasimodo-emlékdíj

A kortárs versírás ünnepe a balatonfüredi költőverseny, ami azért is dicsérendő, mert a költészet küszködve éli túl a fogyasztói társadalmat. Az olasz és a magyar költészet között ilyen értelemben nincs különbség. A vers a muzikalitás őre, és a hétköznapiság meghaladásának eszköze, ezért nyelvében él a nemzet, mondta az Olasz Kultúrintézet új igazgatója, Gian Luca Borghese Balatonfüreden.

 

2016.08.06   Rippl-Rónai festményei a Vaszary Galériában

Csodálatos festményeket láthat most a füredi közönség a Vaszary Villa kiállítótermeiben. A méltán világhírű Rippl-Rónai József életművének legjelentősebb műveiből nyílt kiállítást Mácsai Pál színművész nyitotta meg. Rippl-Rónai festményei mellett Vasarely, egy biedermeier, és egy kortárs kiállítás várja Balatonfüreden a művészet barátait a Vaszary Galéria termeiben.

 

2016.06.27   Vasarely képek Füreden

Victor Vasarely, a magyar származású világhírű művész képei láthatók október 30-ig a Vaszary Galériában. Vasarely egy új művészeti irány elindítója volt a 30-as évek beli Párizsban. Az op-art az optikai csalódásra alapoz. A szerigráfiák és multiplikák című tárlaton többek között látható három nagy értékű szitanyomat-sorozat is.

 

2016.07.23   A 191. Anna-bálon

Gyöngyházfényű porcelán szívek a hölgyek nyakában, könnyed nyári este, fények és nagyestélyik a 191. füredi Anna-bálon. Ebben az évben egy a modell karriert is próbálgató 17 éves szegedi diáklány lett az Anna-bál szépe, két udvarhölgye pedig egy balatonfüredi és egy szigetvári 18 éves lány. A bál szépeit a vendégek által megszavazott 15 lány közül egy szakmai zsűri választotta ki.

 

2016.07.02   Nem egyszerű nyáron színházat csinálni

Hullámzó volt a Kisfaludy Színházi Fesztivál látogatottsága, de a szervezők is tudták, hogy a 36 fokos kánikulával és az EB mérkőzésekkel nem egyszerű konkurálni. De Kisfaludy Sándor nyomdokait követve ebben az évben is igényes előadásokkal, koncertekkel várták a közönséget. Jövőre azt remélik még nagyobb támogatottsággal és szélesebb közönség előtt rendezhetik meg a színházi fesztivált Balatonfüreden.

 

2016.06.25   Képbe zárt írások, grafikák a Vaszary Galériában

Világhírű művészek sajátos alkotásai láthatók a Vaszary Galériában. Megírt képek vagy megrajzolt szövegek is lehetne a címe a kiállításnak, mert az írt szöveg és a rajz együttesen szerepel a műveken. Az 1945 utáni rajzok és grafikák a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből és két magángyűjteményből származnak. A kiállításon látható Esterházy Péter kézzel átírt Ottlik regénye, az Iskola a határon is, ami ma már több mint egy irodalmi gesztus.

 

2016.06.10   Bodor Ádám író a füredi könyvhéten

A Könyv-Bor-Jazz Fesztivál részeként látogatott el Balatonfüredre a Kossuth-díjas kortárs író Bodor Ádám. Ugyancsak ebben a programban mutatták be Fried István irodalomtörténész új kötetét, amelyben Jókai Mór kevésbé ismert regényeit elemzi. A 87. Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó városi programok igazi kuriózumokkal szolgáltak mindazoknak, akik új könyvekre vágytak.

 

2016.06.11   Megjelent a Tempevölgy

A sör kultúrtörténetéről szóló írások sora jelent meg a Tempevölgy című irodalmi folyóiratban. És, hogy ne csak elméleti legyen a sörről szóló diskurzus, a lapszám bemutatóján a Zirci Apátság Sörfőzdéjének söreit kóstolhatták a megjelentek.

 

2016.03.19   Jovánovics György kiállítása: plasztikus önarckép

A Dürer-metszetek izgalmas társa a Jovánovics kiállítás a Vaszary Galériában. A két művész kora között ötszáz év telt el, de ahogy a rézmetszeteket készítő Dürernek is vésője milliméterei adták meg a kép vonalait, Jovánovics György mai alkotásain, reliefjein is a fény árnyalatait csak pár milliméter mélység adja.

 

2016.03.19   Pusztán fekete vonalakkal, Dürer metszetek a Vaszary Galériában

Nagyszabású Dürer kiállítás látható a Vaszary Galériában. A német mesterről kevesen tudják, hogy édesapja, idősebb Albrecht Dürer a Gyula melletti Ajtósról vándorolt ki Németországba, ahol ötvösmesterként és rézmetszőként dolgozott. Világhírű fia bravúros technikájú csodálatos metszeteket készített, amelyek nemcsak a kor gondolkodásáról árulnak el sokat, de művészi kifejezőerejüknek köszönhetően időtlenek.

 

2015.12.19   A játékos versektől az égő Rómáig

Szőcs Géza és Farkas Wellmann Endre kettős könyvbemutatójával búcsúztatta az irodalmi évet a Vaszary Galéria. A szerzők egymás szerkesztői is, A római disznó című kötetbe Szőcs Géza válogatta erdélyi pályatársa régebbi és újabb verseit, az ő játékos világatlaszának, a Hat-százhat címűnek pedig Farkas Wellmann a szerkesztője. Szőcs Géza "kisversei" száz helyszínhez kötődnek, míg Farkas Wellmann terepe a pusztuló Róma.

 

2015.12.19   Január 3-ig nyitva még modern tárlat a Vaszary Galériában

Kitűnő program az ünnepek alatt megnézni az egész családdal a modern magyar festészet remekeit a Vaszary Galériában. A 42 festmény az utóbbi évszázad legjobb művészeinek alkotásaiból válogatás. Persze, hogy mi a remekmű, arról hosszasan lehet beszélni, tették ezt a Vaszary Baráti Kör vendégei is legutóbb a füredi kiállítás kapcsán.

 

2015.12.12   Felállították a város karácsonyfáját

Szombaton délután ünnepi fénybe borult a város karácsonyfája, amelyet a Vaszary Villa udvarán láthatnak a fürediek. Nem csak ezért érdemes persze ellátogatni a karácsonyváró időszakban a kulturális intézménybe, hanem az adventi programsorozat miatt is, hiszen számos kikapcsolódási lehetőséget kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

2015.12.08   Óvodások vittek ajándékot rászoruló gyerekeknek

A "Szuperhősök karácsonya" elnevezésű jótékonysági akcióhoz kapcsolódott két balatonfüredi óvoda is. Az óvárosi és a kiserdei óvodások látogatták meg kedden a Mikulást a Vaszary Villában lévő sütigyárban, ahol a felajánlásokat várják a szervezők. Az ovisok nem mentek üres kézzel, megunt játékaikat vitték le a villába és műsorral is készültek a Mikulásnak, aki cserébe kulisszatitkokat osztott meg a gyerekekkel.

 

2015.11.13   Programok a Magyar Nyelv Napján

Az Országgyűlés a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt. Balatonfüreden már reggel elkezdődtek a programok, az általános iskolásokat várták nyelvi vetélkedőkkel, óriás szókirakóval és a Szélkiáltó zenekar koncertjével. A nap folyamán közös szavalás, könyvbemutató, népművészeti előadás és késő estig tartó táncház várta az érdeklődőket.

 

2015.11.07   Panaszkönyv 1836-ból

A balatonfüredi panaszkönyv, amelybe 1836 és 1840 között bárki beleírhatta a fürdőről észrevételét, sokáig feledésbe merült. Hudi József történész kezébe 2007-ben került a bőrbe kötött panaszkönyv, füredi színháztörténeti munkájában idézett ebből, de már akkor elhatározta, hogy sajtó alá rendezi a különleges kéziratot. A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában most jelent meg a könyv, tele érdekes lábjegyzetekkel, tárgy- és névmutatóval a korabeli fürdőéletről.

 

2015.11.07   Zettwitz Sándor Füred kulturális nagykövete

A 77 Elektronika Kft., Zettwitz Sándor családi vállalkozása, jó példa arra, hogy a vagyon társadalmi felelősséggel, kötelezettséggel is jár. A város és a térség mecénása, kulturális rendezvények és a füredi sport támogatója. A vállalkozás emellett Füreden is folytat orvoselektronikai gyártást, így adóbevétellel is támogatja a várost. A Balatonfüred Városért Közalapítvány Zettwitz Sándornak támogató munkájáért a kulturális nagyköveti címet adományozta.

 

2015.09.05   Átadták a Quasimodo-díjat

Kétszázhuszonkilenc költő küldött verset idén a balatonfüredi költőversenyre, amelyet Salvatore Quasimodo-ról neveztek el. A kétnapos rendezvény nem csak a vers ünnepe, de irodalmi találkozó is, amelyen egymást érték a könyv- és folyóirat bemutatók. A fődíjat ebben az évben Lanczkor Gábor Caravaggio című versével nyerte el.

 

2015.09.04   Vaszary háromszor

Vaszary Kolos hercegprímás valamikori villájában, a 2010-ben felújított épületben rendeztek emlékkiállítást a Vaszary család tiszteletére. A főszereplő a főpap 1939-ben elhunyt unokaöccse, a kitűnő festőművész, Vaszary János, akinek 21 alkotása látható egészen január 5-éig. A ma is nagyon divatos és aukciókon keresett művész olyan festményei is láthatók, amelyeket eddig nem láthattunk a kiállításokon. Mellesleg ezzel a kiállítással párhuzamosan Tihanyban, a Kogart Galériában is láthat a közönség további Vaszary János festményeket, hívták fel az érdeklődők figyelmét a szervezők a kiállítás megnyitóján.

 

2015.08.21   A modern magyar festészet remekei a Vaszary Galériában

A magyar modern festészet remekeivel találkozhatnak az érdeklődők Balatonfüreden a Vaszary Galériában. A kiállítás, amelyen 42 festmény látható, Kovalovszky Márta művészettörténész válogatása, és képet ad az utóbbi száz év magyar festészetéről, bemutatva azt a korszakot, amikor a magyar piktúra kirobbant a provincializmusból és világszínvonalú lett.

 

2015.07.03   Capa balatoni útja

Robert Capa világhírű fotográfusról kevesen tudják, hogy magyarországi látogatása során a Balatonnál is megfordult. 1948-as, kalandos ittlétéről Fisli Éva, a Capa kiállítás kurátora tartott előadást a Vaszary Galériában.

 

2015.06.20   Múzeumok éjszakája

A pincétől a padlásig nyitott kapukkal és programokkal várták a füredi múzeumok, galériák a vendégeket a múzeumok éjszakáján. A jó hangulatú estnek lesz ismétlése is, hiszen a Kékszalag vitorlásverseny éjszakáján, július 3-án, pénteken újra múzeumtúra lesz a parton Füreden.

 

2015.06.13   Cilinder és lokni, kiállítás a Vaszary Galériában

Portrék, csendéletek, tájképek láthatók azon a két, de témájában közös, a 19. századi polgári stílust bemutató kiállításon, amely a Vaszary Galériában látható. A biedermeier festményekkel a tehetős polgárok saját lakószobáikat rendezték be, szép hölgyek, idealizált portrék, paraszti idill mindenki számára érthető módon. A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye egy-két évig, a Fővárosi Képtár válogatott festményei július 19-ig láthatók.

 

2015.06.06   Ünnepe a könyvnek

A 86. könyvhét egész hetes program volt Balatonfüreden. Nem csak a galériákban, könyvtárban találkozhattunk írókkal, költőkkel, de a Blaha utcában is ki lehetett ülni egy-egy pohár ital mellé hallgatnia zenét vagy a megénekelt verseket. Hogy még közelebb kerüljön az irodalom a közönséghez, Grecsó Krisztián író verseit Kollár-Klemencz Lászlóval, a Kistehén együttes vezetőjével közösen adta elő, Kollár Klemencz László pedig egy novelláskötettel mutatkozott be. A megnyitón Molnár Judit képviselő asszony köszöntötte a könyv ünnepét és Lator László beszélt munkásságáról.

 

2015.05.19   Megújult a Picasso kiállítás

A Találkozás Picassóval című tárlaton a művész három hónapon át kiállított grafikái helyett, mostantól új alkotások láthatók a Vaszary Galériában. A tárlat megújulásával egyidőben bemutatták a Picasso süteményt, melyet Bergmann Ernő készített a város felkérése alapján.

 

2015.03.30   Új kötet Bodosi Györgytől

Harminc éven át voltam orvos, költő legalább hetvenig-mondta a Füred Tv-nek Bodosi György költő, azaz dr. Józsa Tivadar a Csillagórán című kötete bemutatóján. A régi és új verseket tartalmazó verseskötetet Józsa Tivadar 90. születésnapján mutatták be.

 

2015.03.28   Múlt századi fotótechnikai alkotónap a Vaszary Galériában

Március 28-én és 29-én egész napos családi foglalkozást tartottak a Vaszary Alkotóműhelyben, ahol a résztvevők elkészíthették saját családi fotójukat, valamint kipróbálhatták az ambrotípia képalkotást, az exponálástól, az előhíváson át, egészen a képek fixálásáig és száradásig. Természetesen az ambrotípia technikával készült képeket a családok hazavihették emlékül.

 

2015.03.20   Átadták az első Sava Babic emlékdíjat, Hamvas-napok Füreden

Sandra Buljanovic, a belgrádi egyetem hungarológusa vehette át Navracsics Tibortól, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosától a tavaly alapított Sava Babic emlékdíjat a füredi Hamvas-napokon. Navracsics Tibor egyszerre emlékezett meg Hamvas Béláról és a három éve elhunyt Sava Babic-ról, aki Belgrádban megalapította a magyar tanszéket, Hamvas szerb fordítója és a balatonfüredi Hamvas kultusz elindítója.

 

2015.03.21   Robert Capa kiállítás a Vaszary Galériában

Robert Capa nagy erejű fotói láthatók a Vaszary Galériában. A világhírű magyar haditudósító végigjárta a harmincas évektől a hadszíntereket, a halál is 1954-ben Vietnámban érte, amikor a francia katonákat kísérve egy taposóaknára lépett. Hagyatékának gondozására öccse, Kornél Capa létrehozott egy alapítványt, majd a New York-i Nemzetközi Fotóközpontot. A Magyar Nemzeti Múzeum 2009-ben vásárolta meg azt a 937 mesterkópiát, amelyből a balatonfüredi kiállításra is válogatták a fotókat.

 

2015.03.14   Tavaszi Fesztivál, az ünnep előestéjén, március 14-én

Március 14-én már hagyománya van Balatonfüreden a reformkori időutazásnak. Praznovszky Mihály irodalomtörténész és Kéri Kitty színművész a reformkori sétán feleleveníti a korabeli Füred történéseit, szereplőit. Idén képzeletben Szendrey Júlia volt Jókai vendége Füreden, akivel - és még jó pár kísérővel - sétálva a parton, a kor nagyjairól és persze Petőfi Sándorról folyt a beszélgetés. A délután folyamán Berecz András és barátai telt ház előtt csuvas és magyar énekeket adtak elő az Anna Grand Hotelben, de volt francia meseelőadás tánccal a gyerekeknek, az estét pedig a hagyományos fáklyás felvonulás zárta.

 

2015.03.07   Találkozás Picassóval a Vaszary Galériában

Jean Cocteau, költő és filmrendező felvételein követhetjük nyomon Pablo Picasso és több klasszikus avantgárd művész közös napját, valamint az andalúz festő grafikái is láthatók szombat óta a Vaszary Galériában. A kiállítás kurátora, Orosz Márton tavaly márciusban is ezt a képsorozatot használta fel az egri Kepes Intézetben rendezett kiállításon. A füredi tárlat annyiban más, hogy a jelenleg zárva tartó Szépművészeti Múzeumban őrzött Mutatványosok-sorozat grafikái, illetve amerikai magángyűjtemények festményei is láthatók, valamint Max Jacob keresztkönyvébe is beleolvashatunk. A kiállítás augusztus 9-ig megtekinthető, ám május 19-én megújul a tárlat Picasso grafikákból összeállított része, ezért érdemes újból ellátogatni a kiállításra.

 

2015.02.27   Picasso kiállítás a tavaszi programsorozatban

Március 6-án sanzon est, 7-én Picasso kiállítás és a róla készült Cocteau fotók, ezzel veszi kezdetét a balatonfüredi Frankofón Hetek. A programok között komolyzenei és dzsessz koncert, filmvetítés és monodráma. A francia kultúra a március 15-i tavaszi Fesztiválon is jelen lesz. Egészen április 12-ig gazdag tavaszi programokra számíthatnak a hétvégeken a fürediek és az idelátogató vendégek.

 

2015.02.19   Szekeres Károly 75 éves

Szekeres Károly keramikus számos művészeti díj tulajdonosa, nevéhez fűződik több egyedi mintájú herendi porcelán edényegyüttes és köztéri alkotás. Ő készítette többek között a Petőfi Színház akusztikus falburkolatát és számos veszprémi porcelánplasztikát. Jelenleg Balatonfüreden él, 75. születésnapján köszöntötte a város.

 

2015.01.23   Közönségtalálkozó Varró Dániellel

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Varró Dániel kortárs költő vendégeskedett a Vaszary Villában. A Városi Könyvtár munkatársaitól megtudtuk, hogy Balatonfüreden is nagyon népszerűek a költő versei, ugyanis kötetei állandóan kölcsönözve vannak. Dr. Simon Gábor a közönségtalálkozón arról kérdezgette a költőt, hogy mennyire nehéz a költői hivatás gyakorlása a felgyorsult és elszlengesedett világban, még akkor is, ha a régmúlt nagy szerzőinek hagyományát követve, mondjuk a Puskin által alkotott Anyegin-strófában írja meg gyermekeknek szóló könyvét.

 

2014.12.15   20 éve folyik a helytörténeti munka

A Városi Könyvtár egykori igazgatója, Györgyné Juhász Katalin kezdeményezésére 1994-ben, 26 alapító taggal jött létre a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület. Az elmúlt húsz évben megerősödött a szervezet, ma már hetven aktív tagja van. Feladatuk a város gazdag múltjának kutatása, a még fellelhető dokumentumok gyűjtése, megismertetése, hagyományainak, értékeinek ápolása és megmentése. Ezt teszik a jövőben is, hangzott el a jubileumi ünnepségen.

 

2014.12.04   Legyél Te is Picasso!

Jövő márciusban Pablo Picasso tárlata lesz látható a Vaszary Villában. Legyél Te is Picasso! címmel egy rendezvénysorozat vette kezdetét Balatonfüreden, amelynek célja, hogy megélhetővé tegyék a gyerekek számára a művészeteket.

 

2014.11.26   Arcok és történetek Balatonfüred múltjából

A Vaszary Galéria Széchenyi termében szerdán mutatták be Katona Csaba Professionatus spielerek című új kötetét. Olvasmányos formában megismerhetjük a reformkori Balatonfüred hétköznapi hőseinek nem feltétlenül hétköznapi életét.

 

2014.11.29   Magától rögzül -fotókiállítás a Vaszary Villában

Korzenszky Richárd, a Tihanyi Apátság perjelének fotókiállítása nyílt meg a Vaszary Villában. A megnyitón bemutatták az atya Amikor felkel a Nap - Így látom Tihanyt című albumát. A kötet szerkesztője Kratochwill Mimi művészettörténész és P. Baracskai Erika mentálhigénés szakember köszöntötte az egybegyűlteket. A tárlat január 4-ig látogatható a galériában.

 

2014.11.13   Magyar Nyelv Napja Balatonfüreden

Több száz diák közös versmondásával, vetélkedőkkel, koncerttel és irodalmi programokkal emlékeztek meg Balatonfüreden a Magyar Nyelv Napjáról. Idén Balatonfüred, Debrecen, Gyula, Kecskemét és Nagyszalonta csatlakozott a kezdeményezéshez. A városok az Anyanyelvápolók Szövetségével és a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen készültek a jeles napra.

 

2014.10.25   Töltődj fel múzeummal

Idén először csatlakozott a 2006 óta évente megrendezett Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozathoz a balatonfüredi Vaszary Villa. A fesztivál megújított tematikája lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevő múzeumok munkatársai vonzó, újszerű, esetenként a megszokottól eltérő programokat hirdessenek meg. Szeptember 29. és november 9. között az ország 94 településén 168 muzeális intézmény 1773 programmal várja a fesztivál látogatóit.

 

2014.10.06   Fiatal füredi sportolókat köszöntöttek a Vaszary Villában

Hat sikeres ifjú sportoló vehetett át kitüntetést hétfőn a Vaszary Villában. Négyen közülük Európa-bajnoki ezüstéremmel büszkélkedhetnek, míg ketten ifjúsági olimpián szereztek dobogós helyezést ebben az évben.

 

2014.10.04   Művészet és művészek az első világháborúban

A kor legjobb művészei is megjárták az első világháborúban a frontot. Ki katonaként, ki haditudósítóként vett részt a galíciai, szerbiai és az olasz hadszintéren a háborúban. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből összeállított kiállítás igazi mementó: a kezdeti eufória, amely tisztítótűznek láttatta az eseményeket, egyre inkább a szenvedés és az erőszak ábrázolásává vált.

 

2014.09.29   POLITIKAI REKLÁM: A FIDESZ-KDNP választási fórumán

Közel hatmilliárd forintos vagyonnal gyarapodott Balatonfüred, ha az elmúlt négy év fejlesztéseit nézzük, a város gazdasági növekedése töretlen - mondta dr. Bóka István polgármester, a FIDESZ-KDNP polgármester-jelöltje, majd vázolta a következő öt év terveit a Vaszary-villában megtartott választási fórumon.

 

2014.09.07   Orbán János Dénes kapta a Quasimodo-díjat

Több könyvbemutatót is tartottak a balatonfüredi Quasimodo költőversenyen és költőtalálkozón, amelyen természetesen a versek voltak a főszereplők. A kétnapos irodalmi találkozó az olasz-magyar kulturális párbeszéd terepe is.

 

2014.09.07   Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny A díjazott költők és verseik

Balatonfüred joggal pályázik az UNESCO kreatív irodalmi városa címre, hiszen kevés város ösztönzi a költőket a vers írásra, Füreden pedig már 22. éve adják át a nemzetközi költőverseny díjait. Idén, ahogy Szőcs Géza, a Magyar Pen Club elnöke fogalmazott, az új magyar líra erőteljes hangú fenegyerekeként ismert Orbán János Dénes kapta a Quasimodo-díjat.

 

2014.08.09   Miközben szabadban rajzolgattunk Itáliában

A 19. században a magyar művészet egyik legjelentősebb ágazata a festészet volt. Az itáliai tanulmányutak fontosak voltak, hiszen általuk a magyar művészek is jelen voltak az összeurópai együttlétben. A kiállításon megtekinthetőek a kor hazai és nemzetközi művei, első sorban grafikák és akvarellek, melyeken érezhetőek az olasz tájak apró részletei és az itáliai életérzés.

 

2014.06.20   Balatoni Hal- és Borünnep

Négy településen, balatonfüredi központtal rendezték meg június 19-22. között a Balatoni Hal- és Borünnepet, ahol a gasztronómiai élmények mellett, könyvbemutatókkal, közönségtalálkozókkal, koncertekkel várták az érdeklődőket. A Tagore sétányon borászok, a közelben felállított színpadon igényes zenei együttesek csábították a közönséget.

 

2014.06.19   Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése

A közvilágítás több mint kétharmadát cserélték ki energiatakarékos, alacsony üzemeltetési költségű és környezetkímélő LED lámpatestekre. Az önkormányzat és együttműködő partnere, az amerikai General Electric magyarországi vállalaltának Fényforrás Üzletágazata további együttműködésre készül.

 

2014.06.21   Éjszaka a múzeumokban

Hogy szívesen járnak az emberek Füreden múzeumba és kiállításra, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a június 21-i éjszaka, amikor egészen éjfélig programokkal, tárlatvezetéssel várták a látogatókat. A siker miatt, hiszen mintegy hatszázan vettek jegyet, a Kékszalag és az Anna-bál estéjén is lesz múzeumok éjszakája Balatonfüreden, ahol eltérve az országostól, nyáron hétfőnként is nyitva tart a Városi Múzeum, a Vaszary Villa és a Jókai Mór Emlékmúzeum.

 

2014.06.20   Kun Miklós: Sztálin alkonya

A Széchenyi-díjas történész, Kun Miklós átdolgozta két évvel ezelőtt megjelent könyvét és most kibővítve, olvasmányos formában tárja az olvasó elé a diktátor, Sztálin hanyatlását. A könyv az 1930-as évektől dolgozza fel a szovjet diktatúra tevékenységét. Az 500 oldalas különleges fotókkal illusztrált kötetet a Balatoni Hal- és Borünnepen mutatták be.

 

2014.06.24   Újra Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Koncert, tragédia és komédia, rendhagyó kiállítás ismert művészekkel, ezt ígéri a június 24-től július 5-ig tartó Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, amelyen fellép Ónodi Eszter, Pokorny Lia, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, Haumann Máté a Csík zenekar és Kéri Kitty a Petőfi Színház társulatával.

 

2014.06.13   Bor, könyv, jazz -könyvhét koncertekkel

Az országos könyvhét alkalmából négy napon át ünnepelte a könyvet Balatonfüred. A városban minden nap az új könyveikről beszélgettek a szerzőkkel, emellett a mini koncerteken szólt a zene, és kitűnő borokat lehetett kóstolni a forgalom elől elzárt Blaha utcában.

 

2014.06.07   VI. Korok fesztiválja a hagyományápolás jegyében

Több mint háromszáz felvonuló, három napon át tartó folyamatos történelmi időutazás, kirakodóvásár, divatbemutatók várták az érdeklődőket a VI. Korok fesztiválján, ahová ezúttal Izlandról is érkeztek fellépők. A Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága egy év kihagyás után rendezte meg a népszerű programot a pünkösdi hétvégén, az önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatásával. A kánikula ellenére a délutáni programokon megtelt a nézőtér, a Kisfaludy színpadon a különböző történelmi korokat képviselő csoportok, táncosok mutatkoztak be.

 

2014.05.30   Hemző Károly fotói a Vaszary Galériában

Hemző Károly sokoldalú szakember és művész is volt egyben. A Képes Sport egykori vezető fotóriporterének, a Magyar Szemle munkatársának megismételhetetlen sport- és városképeit most a füredi közönség is megtekintheti a Vaszary Villában. A kétszintes tárlat egyik fele korabeli sportfotókat, a másik a régi Budapestet mutatja be. Bár Hemző Károly 1989-től halálig inkább már csak gasztronómiai fotókat készített, pályafutásának meghatározója mégis csak a sport volt, pontosabban a sport legizgalmasabb pillanatainak a megörökítése.

 

2014.05.05   Caravaggio sorozatot vásárolt a város

Kéri Imre Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész tíz rézkarcát vásárolta meg Balatonfüred. Kéri Imre alkotásai javarészt rézmetszetek és litográfiák, melyekben realista erővel, a műfaj legjobb hagyományait követve jeleníti meg mondanivalóit. A füredi születésű művész több grafikai sorozatot is készített már, ezek közül került most a város tulajdonába a Caravaggio sorozat.

 

2014.05.03   Keserü Ilona festményei előtt

Csodálatos ragyogó színeket, sőt formákat láthat a néző Keserü Ilona kiállításán a Vaszary Villában. Az egyik legnagyobb ma élő festőművészünk művei előtt otthonosan érezhetjük magunkat, hiszen a képeken visszaköszön a balatonudvari sírkövek motívuma is. Keserü Ilona kiállítása igazi ajándék, jólesik a szemnek és a léleknek. A július 27-éig látható tárlat nagy lehetőség arra is, hogy ismerkedjünk az absztrakt és egyben a Michelangelo-ig visszanyúló festői eljárással.

 

2014.05.06   Világhírű művészek a Vaszary Galériában

Nagyszabású alkotók kiállításait láthatja a közönség Balatonfüreden. A sorozat augusztusban a 19. századi Olaszországban tanuló magyarokkal veszi kezdetét, akiknek, köztük Barabás Miklósnak, Markó Károlynak összesen mintegy 80 alkotását láthatjuk a Vaszary Galériában.

 

2014.04.26   II. Füredi Kis Könyvfesztivál

Több környékbeli könyvkiadó is bemutatkozott a Füredi Kis Könyvfesztiválon, amelyen jól érezhették magukat a gyerekek is, hiszen kézműves foglalkozással és mesékkel várták őket. A felnőttek hallhattak Weöres Sándorról, Batsányi János máig meg nem fejtett életéről, Czigány György pedig nem csak verseket, de zenét is hozott magával.

 

2014.03.22   Művészet és tér konferencia és rendkívüli tárlatvezetés

A materializmus elbukott az idealizmussal szemben, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Hamvas Béla túlélte azt a hatalmat, amely megpróbálta őt elpusztítani, és raktárosként dolgoztatta Inotán, Várpalotán, de szellemisége túlélte az őt jelentéktelenné tenni akarókat- mondta Navracsics Tibor miniszter a Művészet és tér konferencia bevezetőjében.

 

2014.03.14   Silvio Monti kiállítása

Silvio Monti kortárs olasz képzőművész szobrai, festményei és a magyar történelem tragikus eseményét, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősiességét megidéző labirintusa látható a Vaszary Villa Galériában. Az olasz mester maga is részt vett a kiállítás rendezésében, rendkívül rokonszenves személyiségével a fürediek napokon át találkozhattak a városban.

 

2014.03.04   Politikai reklám

A FIDESZ-KDNP politikai reklámja.

 

2014.02.18   Jókai és Jókai, könybemutató az ötéves Tempevölgy estjén

A Jókai Mór regényeiről szóló új tanulmánykötet nem kevesebbet ígér, mint hogy leszámol a közhelyekkel, és megmutatja, hogy Jókai nem gyermekded mesék szerzője, hanem igazi felfedezni való jelenség. A Jókai & Jókai kötetet a Tempevölgy irodalmi folyóirat ötéves születésnapját ünneplő irodalmi esten mutatták be a Vaszary Villában a folyóirat szerzőinek társaságában.

 

2014.02.07   Újra Quasimodo költőverseny

A nemzetközi költőverseny és költőtalálkozó két évtizede tartó megrendezésével Balatonfüred felkerült a világ irodalmi térképére. Hogy mi a haszna a versenynek, ha irodalomról egyáltalán fel lehet tenni ilyen kérdést, akkor az egyértelmű válasz erre az, hogy Füred és az ország imázsát jelentősen erősíti.

 

2014.01.22   Stumpf István beszélgetése a 80 éves Pozsgay Imrével

A 25 éve történt rendszerváltás a fiatalabb generációknak már történelem, ugyanakkor még ma is sok érdekes kérdés, részlet vár tisztázásra.Ezért is különleges alkalom, ha a korszak akkor két aktív politikusának visszaemlékezéseibe hallgathatunk bele. A most 80 éves Pozsgay Imre, mint a Kádár-korszak meghatározó alakja, a békés átmenet híve, támogatója volt. A rendszerváltáskor 30 éves Stumpf István, ma alkotmánybíró, pedig a FIDESZ nemzedék egyik meghatározó gondolkodója.

 

2014.01.16   Új elnökség a turisztikai egyesület élén

Négy évre megválasztották a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület vezetőségét. Elnökként újra Vászolyiné Dobrosi Ágnes kapott bizalmat, az alelnökök, Böröcz Istvánt kivéve, kicserélődtek. Az egyesület bemutatta a kétéves turisztikai projekt eredményét is, milyen feladatokra költöttek 62 millió 600 ezer forintot.

 

2013.12.14   Miro és kortársai a Vaszary Galériában

"Munkámmal úgy akarok segíteni az embereknek legyőzni az elidegenedést, hogy olyan tárgyakkal szembesítem őket, amelyek elgondolkodtatják, és fölkészítik őket arra, hogy az élet legmélyebb kérdéseit észrevegyék és átgondolják - írja Antoni Tapies, az egyik művész, abból a közel húsz világhírű képzőművészből, akiknek nonfiguratív művei a Vaszary Galériában láthatók.

 

2013.11.28   Pilinszky-est zenével

November végén 1921-ben született Pilinszky János, a remény és a reménytelenség költője. Megzenésített verseiből hallhatott összeállítást a közönség a Vaszary Villában. A Kisfaludy Színház szervezésében a Kosbor Trió játszott.

 

2013.10.26   Kondor Béla kiállítás a Vaszary Villában

Kondor Béla bár csak 41 évet élt, legendás művész volt. A rézkarc mestere, festményein, táblaképein angyalok, repülőszerkezetek, Ikarusz. Szürreális látomások és bravúros vonalvezetés, az emberi esendőség és a nagyság világa. 66 műve márciusig látható a Vaszary Villában.

 

2013.09.07   Irodalmi hétvége, Quasimodo Költőverseny

Balatonfüred városa más támogatókkal együtt ebben az évben is meghirdette a Salvatore Quasimodo olasz költőről elnevezett versíró versenyt, amelynek díjkiosztóját szeptember 7-én rendezték meg Füreden. A költőverseny mellett több könyvbemutatót is tartottak, Offenbach zenés daljátékát is bemutatták és olasz-magyar kiállítás is látható a Vaszary Villában.

 

2013.09.07   Róma-Budapest, a Novecento festői a Vaszary Villában

A Quasimodo-napok keretében olasz-magyar képzőművészeti kiállítás látható a Vaszary Villában. A két világháború közötti olasz és a Rómában tanult kiváló magyar festők - Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Molnár-C. Pál- képei december 8-ig láthatók.

 

2013.07.15   Újabb kötelék India és Füred között

Nagyapja emlékére és példáját követve fát ültetett a Tagore sétányon az Indiai Köztársaság külügyminisztere, Salman Khursid, majd részt vett a 100 éve született magyar-indiai festőművész Amrita Sher-Gil kiállításának megnyitóján a Vaszary Villában. "Nemcsak a két ország kapcsolatában, hanem az én életemben is különleges alkalom ez a kiállítás, remélem, hogy a centenárium után is ápolják majd Amrita emlékét" - mondta a külügyminiszter a megnyitón.

 

2013.07.07   A Sebő együttes koncertjével zárult a művészeti fesztivál

Újszerű népzenei feldolgozások, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalmak elindítása, ismert és kevésbé ismert költemények megzenésítése, csak néhány fontos momentum a Sebő együttes életéből. Az évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő zenekar vasárnap a Vaszary Villában koncertezett.

 

2013.07.02   Színház az egész világ! - Füred központi szereplővé válik

A Nemzeti Színház nem zárja, hanem épp ellenkezőleg, kinyitja kapuit, nem csak a közönség, de a vidéki színházak előtt is, -mondta Vidnyánszky Attila a teátrum igazgatója Füreden. Gyümölcsöző és előremutató megállapodást írt alá kedden a Nemzeti Színház igazgatója, a Petőfi Színház művészeti vezetője és Balatonfüred polgármestere. Az együttműködés értelmében 2014-től szorosabb fűzik a kapcsolatot és a városban is bemutatkoznak a két színház előadásai. Jövőre William Shakespeare születésének 450. évfordulója is kiemelt eseménye lesz a programsorozatnak.

 

2013.06.12   Füreden járt a Japán nagykövet

A magyar-japán kétoldalú turisztikai kapcsolatokban rejlő lehetőségekről, a japán turisták igényeiről, utazási szokásairól tárgyalt Balatonfüreden Tadamichi Yamamoto. A Japán nagykövet elmondta, hogy országában híres a herendi porcelán, a magyar ételek, a Balatont viszont még kevesen ismerik. Látogatásának fő célja, hogy megszeretesse a Japánokkal a magyar tengert.

 

2013.06.06   Könyvek az új barbarizmus ellen, Szőcs Géza könyheti megnyitóján

A vajdasági költő, Sziveri János emléke, Szőcs Géza neki mesélt erdélyi történetei és egy több mint százéves könyv,az Osztrák-Magyar Monarchia képben és írásban reprint kiadása, egy jó nagy körzővel rajzolt kör Európa közepén, ahol megértjük egymást. Könyvek bemutatója a füredi könyvhéten,az új barbarizmus ellen, amikor nem olvasunk és kultúránk egyre igénytelenebb.

 

2013.05.17   Zene, irodalom, tudomány- tavaszi fesztivál Füreden

Nagy sikerrel zárult az első Füredi Tavaszi Fesztivál. Irodalmi, zenei és gyermekprogramokból kedvére válogathatott a közönség. Elsöprő erejű koncertet adott Ferenczi György és a Rackjam, valamint a Kossuth-díjas Csík Zenekar, de helyi művészeti csoportok és diákok is felléptek.

 

2013.05.03   Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek művei a Vaszary Villában

Hit, mítosz, költészet címmel Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek műveiből nyílt nagyszabású kiállítás a Vaszary villában. A tárlaton Ferenczy képei mellett látható még többek között Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár és Koszta József egy-egy képe, valamint metszetek, tanulmányok és a nagybányai művésztelep történetét bemutató dokumentumfilm is.

 

2013.05.03   XXII. Jókai Napok: Folyóirat és könyvbemutató

A Jókai Napokon mindig kiemelt figyelmet szentelnek az irodalomnak. Idén Jász-Nagykun-Szolnok megyei irodalmi folyóiratát, az "Eső" című negyed évente megjelenő lapot mutatták be a hagyományos irodalmi matinén. Dr.Praznovszky Mihály irodalomtörténész pedig egy eddig kevesek által ismert művet, Tábori Kornél Jókairól szóló regényét ajánlotta a közönség figyelmébe.

 

2013.04.23   Újra Jókai Napok

Bőséges programkínálattal várják Balatonfüreden a helyieket és az ide látogató turistákat május első hétvégéjén. Ekkor rendezik meg a XXII. Jókai Napokat. A péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat díszvendége ezúttal Szolnok lesz, a várossal Füred egy éves kulturális együttműködési megállapodást is köt. A három nap alatt lesz kiállításmegnyitó, könyvbemutató, gyermekprogramok, irodalmi matiné és persze az elmaradhatatlan bableves főzőverseny. Vasárnap délután a Vitorlás téren pedig felavatják Bujtor István szobrát.

 

2013.03.22   Hamvas napok

A hagyományoknak megfelelően idén is Hamvas Béla születésnapján, március 23-án és előestéjén emlékeztek Balatonfüreden az író-filozófusra, az önkormányzat és a Hamvas Béla Asztaltársaság szervezésében. A 13. Hamvas napok programjai kiemelt figyelmet szenteltek a tavaly elhunyt Sava Babic szerb író, műfordító emlékének, hiszen az ő kezdeményezésére alakult ki Füreden a Hamvas kultusz.

 

2013.03.14   FTV Extra: Rodin-szobrok Füreden

Tóth Ferenc a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, a Rodin-kiállítás kurátora beszél a balatonfüredi Vaszary Villában június végéig látható alkotásokról.

 

2013.03.16   Hatvany Lajos emlékkiállítás a Vaszary Villában

A Vaszary Villa három kiállítással nyitotta meg kapuját.A Rodin-kiállítás mellett a Hatvany Lajost bemutató irodalmi tárlat egy olyan ember munkásságának állít emléket, aki nem csak jó ízlésű kritikus, jó tollú író, de a korszak legnagyobb mecénása is volt a két világháború között. Aki pedig szép festményekben kíván gyönyörködni, az megnézheti N. Csathó Gizella kiállítását, portréit, tájképeit, csendéleteit április végéig.

 

2013.03.16   Megnyílt a Rodin-kiállítás

Rodin hat szobra és grafikái június végéig láthatók Balatonfüreden. A kiállítás ünnepélyes megnyitóját március 16-án tartották meg a Vaszary Villában. A művek az 1900-as években kerültek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, köztük Auguste Rodin híres alkotása, az Érckor című férfi akt is. Az örök tavasz című márvány szobrot 10 ezer frankért rendelte meg a magyar állam a francia mestertől, derül ki abból a levelezésből, amely a kiállítás katalógusában is olvasható.

 

2013.03.07   Rodin-kiállítás, Ferenczi György és a Csík zenekar koncertje - Tavaszi Fesztivál Füreden

Az egész családnak kínál programot a március 15-i hosszú hétvége Balatonfüreden. Már csütörtökön este, 14-én fellép Ferenczi György és együttese, szombaton megnyitják a Rodin-kiállítást a Vaszary Villában, este a Csík zenekar ad koncertet. A Kisfaludy Színház műsorán A nagyidai cigányok, A helység kalapácsa, de lesz bábjáték, mesekastély az egészen kicsiknek, a nagyoknak zene, tánc és szórakoztató irodalom. A menü a csatlakozó éttermekben csak 1848 forint a négy nap során. Igazi ünneppel várják tehát a vendégeket a szervezők az 1848-as forradalom alkalmából az első tavaszi hétvégén Balatonfüreden.

 

2012.12.08   A Vaszary Villában mutatkozott be a VEKKORD Összművészeti Egyesülés

Összecsengés címmel a Vaszary Villában mutatkozott be szombaton a nemrég alakult VEKKORD Összművészeti Egyesülés. Zenészek, festők, fotósok, színjátszók, kézművesek kellemes hangulatban, közösen alkottak. Az alapítók szerint egyre nagyobb igény van hasonló multikulturális rendezvényekre. A VEKKORD-al egyelőre kitelepült programok keretében lehet találkozni, később azonban szeretnének létrehozni egy saját bázist.

 

2012.12.07   Megjelent a Tempevölgy negyedik száma

A 16. Tempevölgyet tarthatja a kezében az ünnepek alatt olvasásra időt szakító irodalombarát, hiszen adventra időzítve megjelent a negyedik évfolyam negyedik száma is, amit a főszerkesztő, Praznovszky Mihály mutatott be a Vaszary-villában. Versek, anekdoták, és Kajári Gyula szénrajzai, mintegy száz oldalon.

 

2012.12.04   Együttműködési tervek a Magyar Művészeti Akadémiával

Az országos sajtóban napjainkban sokat szereplő Magyar Művészeti Akadémia jövőre többmilliárd forintos állami kulturális támogatásról dönthet. Az akadémia küldöttsége Balatonfüreden a Vaszary Villában járt, ahol megnézték a kiállításokat, köztük Kő Pál és tanítványai tárlatát, és a város vezetőségével a jövő évi együttműködési lehetőségekről beszélgettek.

 

2012.09.21   "Ó Füred, támadjon benned újra hagyomány"- versmondó találkozó

A Romantikus Reformkor kísérő programjaként hirdették meg általános - és középiskolás diákok részére az "Ó Füred támadjon benned újra hagyomány" elnevezésű versmondó találkozót. A gyerekeknek reformkori költők verseit kellett előadniuk. Az 5-6. osztályosoknál a legtöbben Petőfit választották, a nagyobbaknál viszont a kevésbé ismert szerzőktől is elhangzott néhány költemény.

 

2012.09.07   Kő Pál és tanítványai - kiállítás a Vaszary Villában

A most 70 éves Kő Pál tiszteletére rendeztek kiállítást a Vaszary Villában. A Mester, aki több mint harminc éve tanít szobrásznövendékeket az egyetemen, elhozta magával tanítványai sikeres alkotásait is. A közel száz műalkotás év végéig látható Füreden.

 

2012.08.29   Göncz László szlovéniai író volt az Európai Terasz vendége

Göncz László szlovéniai író, politikus, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője volt a vendége legutóbb az "Európai Terasz" elnevezésű rendezvénysorozatnak. Az író,Praznovszky Mihály irodalomtörténésszel elsősorban tavaly megjelent "Kálvária" című regényéről beszélgetett, melynek története a II. világháború éveiben játszódik.

 

2012.08.03   Újra aukció lesz a Vaszary Villában

Csók István, Bernáth Aurél, Mednyánszky László - csak néhány név azok közül az alkotók közül, akiknek egy-egy műve kalapács alá kerül augusztus 18-án a Vaszary Villában a Pintér Aukciósház nagy nyári balatoni árverésén. Az aukció anyagát alkotó 330 műtárgy kikiáltási ára összesen 100 millió forint. Az árverést jótékonysági koktélparti követi, melynek bevételét csángó gyerekek balatoni üdültetésére fordítják.

 

2012.07.27   Divatbemutató a Vaszary Villa kertjében

Héjja János divattervező és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közös divatbemutatóját láthatták az érdeklődők július 27-én a Vaszary Villa parkjában. A profi modellek a környezethez igazodva lapos talpú szandálban mutatták be a herendi motívumokkal díszített gyönyörű ruhákat.

 

2012.07.26   Szívhalászók - irodalmi összeállítás a szerelemről

A Vaszary Villában a szerelemhez kapcsolódó verseket szavaltak a Petőfi Színház művészei a Kisfaludy Színház által szervezett zenés, irodalmi esten. Az Anna-báli szívhalászathoz kapcsolódó programot nagy érdeklődés kísérte csütörtökön este.

 

2012.07.14   A 13. Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium zárókiállítása a Vaszary Villában

Az elmúlt hetekben finn, svéd, magyar alkotók vettek részt, a felsőörsi Török Villában már hagyományosan megrendezett képzőművészeti alkotótáborban. Az idén Hamvas Béla és a Balaton volt a fő téma, amely alapján megszülettek a különböző technikákkal készült alkotások. Ezeket láthatja a közönség július végéig a Vaszary Villában.

 

2012.07.08   Örkény Istvánra emlékeztek

Nemcsak Lipták Gábor, hanem egy másik kiváló magyar író, a groteszk próza kiemelkedő alakja Örkény István is idén ünnepelné 100. születésnapját. A Balatonfüredi Művészeti Fesztivál keretében kerekasztal-beszélgetéssel és irodalmi összeállítással idézték fel a Kossuth-díjas író alakját.

 

2012.06.23   Fényfestők éjszakája

Füreden eddig még nem látott technikával színesítették a Múzeumok Éjszakáját a székesfehérvári művészek. A Méhkas Dia Projekt alkotói rendszeresen vállalják épületek megfestését különböző módon. A varázslatos hatású esten Csók István képei is megjelentek a Vaszary-villa falán.

 

2012.06.23   Jól befürödtünk! - előadás a fürdőruha divatról

Azt, hogy éppen milyen fürdőruha számít trendinek sok minden befolyásolja. Az irányadó stílust anyagokat és színeket manapság a nagy divatházak határozzák meg. A Vaszary Villában Demeter Zsófia divattörténész vetített képes előadásán azt is megtudhatták az érdeklődők, hogyan alakult a fürdőruhák históriája a század elejétől napjainkig.

 

2012.06.21   Megjelent a Tempevölgy

Idén második alkalommal jelent meg Balatonfüred irodalmi folyóirata a Tempevölgy. Ezúttal európai számot vehet kézbe az olvasó, hiszen a hazai irodalmárokon kívül, számos külföldi író, költő szerzeménye megtalálható a kiadványban. A főszerkesztő beszél a tartalomról.

 

2012.06.08   A 83. Ünnepi Könyvhét megnyitóján

A Vaszary Villában rendezték meg az idei ünnepi könyvhét füredi megnyitóját, ahol Buda Ferenc, Kossuth-díjas költő volt a díszvendég, de több neves író is jelen volt az ünnepségen. A megnyitót költői est és három város - Debrecen, Kecskemét, Balatonfüred - irodalmi folyóiratának bemutatkozása követte. Az olvasás kedvelőit vásár is várta a városban, igaz jóval szerényebb mint a korábbi években.

 

2012.05.25   Herendi csodák a Vaszary Villában

Szeptember 2-ig látható a Vaszary Villában a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. kiállítása. A tárlat már nem először érkezett Balatonfüredre, hiszen a cég a város stratégiai és kulturális partnere. A kézzel festett porceláncsodák között balatoni motívumokat, sőt Füredhez köthető elemeket is felfedezhet a látogató. A szervezők bíznak abban, hogy nem csak az idősebb generáció kíváncsi a kiállításra, hanem minél több fiatalt is meg tudnak vele szólítani.

 

2012.05.17   Okostelefonon a város

Balatonfüred elsőként a térségben megjelent az okostelefonokon, látnivalóival szolgáltatásaival és programjaival, amolyan turisztikai-kulturális mindig nálunk lévő útikalauzként. Például, ha megállunk a város egy pontján, a térképre kattintva körbenézünk a telefonunkkal térben is kijelöli nekünk a fent lévő látnivalókat, szolgáltatókat. A folyamatosan frissülő tartalmak, programok miatt a füredieknek is érdekes lehet az új alkalmazás.

 

2012.05.12   Szezon - Péter Ágnes kiállítása

Szezon címmel nyílt kamarakiállítás a Vaszary Villa Széchenyi termében, amely a víz-természet-ember kapcsolatát mutatja be. Az alkotó Péter Ágnes szobrászművész számára nagyon fontos a víz, szobrain és képein különböző aspektusokban, különböző technikákkal ábrázolja az ősi elemet.

 

2012.05.05   Édes élet- Csók István életmű kiállítása a Vaszary Villában

Csók István életművének ötven képéből és a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban őrzött személyes bútoraiból és tárgyaiból nyílt kiállítás a Vaszary Villában. A tárlaton tematikus csoportosításban láthatók a festmények az 1910-es évektől kezdve. Külön teremben kaptak helyet a balatoni képek, melyeket a művész Párizsból hazatérve,a 30-as években festett.

 

2012.05.03   Jókai és Abbázia - könyvbemutató

Jókai Mór két tengerparti regényt írt, többször járt Fiuméban és hajóval átment Abbáziába. A Jókai Napokon erről, Jókai s a tenger kapcsolatáról is megemlékeztek egy kis könyv formájában.

 

2012.03.24   Magyar emlékek az Adria partján

Abbázia és Fiume, azaz Opatija és Rijeka talán a magyarok által leginkább ismert és kedvelt adriai városok. Nem volt ez másképp egy évszázada a monarchia idején sem, amikor híres magyarok Abbáziába jártak nyaralni és persze sűrűn megfordultak a Fiumei kikötőben, sokan itt is éltek. Ezt a kort és hangulatot idézi meg a magyarok szemszögéből a Vaszary Villa két új időszakos kiállítása.

 

2012.03.28   Meghirdették a 20. Quasimodo Költőversenyt

Ismét meghirdették a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt. A költőtalálkozót ősszel már 20. alkalommal rendezik meg, a fővédnökséget Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlés elnöke vállalta el. Szerdán egy balatonfüredi sajtótájákoztatón ismertették a pályázat részleteit.

 

2012.03.24   Sándor Antal kiállítása

A két Horvátországhoz kapcsolódó kiállítás mellett egy harmadik teljesen más témájú tárlat is nyílt a Vaszary Villában március 24-én a múzeumi szombat keretében. Sándor Antal szobrászművész alkotásain keresztül a kortárs szakrális művészet egy jelentős szeletét ismerheti meg a látogató: a szobor, a plasztika tiszta egységét, harmóniáját, zeneiségét amely közös nyelven szól mindenkihez.

 

2012.03.17   Rajzpályázat 1848-ról

Óvodások és általános iskolások részére hirdetett rajzpályázatot a Kisfaludy Színház és az önkormányzat, amelyben olyan pályaműveket vártak, melyek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egy-egy jelenetét ábrázolják. A zsűrinek több száz alkotásból kellett kiválasztani a legjobbakat, végül ezeket díjazták szombaton. Oklevelet, fagyi bérletet és könyveket vihettek haza a gyerekek, sőt a legtöbben bérletet kaptak a Kisfaludy Színház most induló sorozatára is.

 

2012.03.17   Tóth István fotóművész kiállítása a Vaszary Villában

A fotóművészet Oscar-díjának tekintett "Az Évszázad Kiváló Fotóművésze" díjjal elismert Tóth István fotóművész személyes hangvételű portréfotóiból rendezett a Villa kiállítást. Pillanatok és kortárs művészek - ez a címe a tárlatnak, ahol olyan fekete-fehér képeket láthat a közönség, melyek ismert művészemberekről készültek, saját alkotói környezetükben.

 

2012.03.07   Március 15-én nyitnak a múzeumok

Március 15-től újra várja a látogatókat a Városi Múzeum, a Vaszary Villa és a Jókai Emlékház. Az állandó kiállítások mellett, már a hosszú hétvégén több új tárlat is nyilik. A kiállítások többsége kapcsolódik Abbáziához, hiszen Füred és Opatija ebben az évben kulturális partnerek.

 

2012.01.20   Közművelődési kerekasztal

A megye több pontjáról érkeztek arra a beszélgetésre, amelyet a közművelődésről tartottak Balatonfüreden. A közművelődési stratégia 2014 és 2020 között hangolná át a magyar közművelődést, rendezve az intézmények, az állam és a civilek szerepét. Az országos kerekasztal sorozatnak egyik állomása volt Balatonfüred.

 

2012.01.19   Új elnök a turisztikai egyesület élén

Szinte elsőként alakult meg az országban a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület. Jelentős lökést adott a munkának az úgynevezett turisztikai desztinációs menedzsment, TDM pályázat, amelynek segítségével kialakult az egyesület munkaszervezete és az új arculat is. A leköszönő elnök, Rádóczy Andrea beszámolója után a tisztújító közgyűlésen Vászolyiné Dobrosi Ágnest választották meg új elnöknek az egyesület tagjai.

 

2011.12.10   Operaest a Vaszary Villában

Befejeződött az a koncertsorozat melyet Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából az advent jegyében rendeztek a Vaszary Villában. December 10-én a zárókoncerten a világhírű Tokody Ilona közreműködésével operaestet hallhattak az érdeklődők.

 

2011.11.24   Klukon Edit és Ránki Dezső zongorakoncertje

"Transzcendentális etűdök képekre és zongorára" címmel kezdődött négynapos programsorozat a Vaszary Villában a Liszt-év jegyében. A fellépők között lesz Hauser Adrienne, Bogányi Gergely, Jandó Jenő. Az első esten Klukon Edit és Ránki Dezső előadásában Liszt két jelentős művét, a Weihnachtsbaum és a Via Crucis eredeti négykezes változatát hallhatta a közönség.

 

2011.11.25   Megjelent a Tempevölgy legújabb száma

Lisztománia, fogalmazta meg először Heine azt a már-már hisztériát ami Liszt Ferenc koncertjeit övezte. Ugyanezzel az összefoglaló címmel jelentek meg a Tempevölgy folyóirat most megjelent számában Lisztről szóló írások. Emellett 120 oldalon kínál a téli estékre kitűnő olvasnivalót az irodalmi folyóirat.

 

2011.11.24   Zongorák másképp - Barabás Márton kiállítása

A zongoráé a főszerep négy napon keresztül a Vaszary Villában. A "Transzcendentális etűdök" nemcsak kiváló koncertekkel, hanem kiállítással, könyvbemutatókkal és gyermekprogramokkal is várja az érdeklődőket. A villa Széchenyi termében december végéig láthatók Barabás Márton preparált zongorákból és zongora alkatrészekből összeállított alkotásai.

 

2011.11.12   Szövet és szöveg harmóniája - Zoób Kati kiállítása

Sajátos kirándulás az irodalmi szövegek és a szövetek - a csipkék, kézimunkák, erotikus ruhadarabok - világába. Ezt kínálja a híres divattervező Zoób Kati textúra című kiállítása, mely november 12-étől látható a Vaszary Villában. A tárlat megnyitóján Zoób Kati így fogalmazott: "Olyan ez a kiállítás nekem, mintha otthon kinyitnám a szekrényeink ajtaját és megmutatnám hogyan élünk."

 

2011.10.22   Új elnök a BYC élén

Szombattól új elnök és elnökség irányítja a Balatonfüredi Yacht Clubot. A 121 szavazásra jogosult küldött Aranyos Józsefet választotta meg a klub élére.

 

2011.10.16   Hungarikonok és Eurikonok a Vaszary Villában

Ruhadarabok, egyszerű használati eszközök melyekből egykori viselőjük, tulajdonosuk által relikviák lettek. Ilyen tárgyakra épült műalkotásokból nyílt kiállítás a Vaszary Villában, Hungarikonok és Eurikonok címmel. Látvány és egyediség, játékosság és dráma egyszerre jellemzi a tárlatot. Látható itt többek között Papp Laci bokszkesztyűje, Gerevich Aladár kardja, Kertész Imre kalapja sőt még Overdose patkója is.

 

2011.10.07   Czigány György könyv és DVD bemutatója

Az Erkel Ferenc-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar író, költő, műsorvezető Czigány György mutatta be 25. könyvét és ez ebből készült DVD-t a Vaszary Villában. A "80 nyár" címet viselő DVD lemez nyolc évtizedet ölel fel, látható rajta házi zenélgetés, interjú neves elődökkel, költőkkel és természetesen megannyi visszaemlékezés. A "Ki nyer ma?" népszerű műsorvezetője saját zongorajátékkal is megörvendeztette a füredi közönséget.

 

2011.10.01   Liszttől a ragtime-ig - koncert a Vaszary Villában

Sokak szerint a kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band a világ legsokoldalúbb jazz band-je. Az együttes nyolc tagja húsz hangszeren játszik, műsoraikat ének és tánc is kiegészíti. A világ szinte összes nagy jazz fesztiválján megfordultak már. Balatonfüreden október 1-én Liszttől a ragtime-ig címmel adtak koncertet.

 

2011.09.23   Versmondó találkozó - Játékkiállítás - A biedermeier kora

A "Romantikus Reformkor" már évek óta többet jelent a korhű ruhákba öltözött emberek felvonulásánál, idén közel egy héten át tartó kísérőrendezvények is várták a füredieket és az ide látogató turistákat. Pénteken többek között versmondó verseny, játékkiállítás és egy -a biedermeier koráról szóló- előadás.

 

2011.09.16   Indiai napok Balatonfüreden

Távoli földrész, egzotikus kultúrájából kaphattak ízelítőt azok akik részt vettek az elmúlt hétvégén megrendezett Indiai napokon, melyet a 150 éve született Nobel-díjas költő, író, filozófus és képzőművész Rabindranath Tagore tiszteletére rendeztek. A Vaszary Villában kuriózumnak számító kettős kiállítás, ősi indiai táncokat bemutató előadás és szimpóziumok várták az érdeklődőket.

 

2011.09.12   Időutazás - újra Romantikus Reformkor

Szeptember 19-e és 25-e között újra az 1800-as évek hangulata elevenedik meg Balatonfüreden. Ekkor rendezi meg immár 6. alkalommal a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület a Romantikus Reformkor elnevezésű programsorozatot. Újdonság ebben az évben, hogy látássérült és vak művészek is fellépnek.

 

2011.09.09   Kiállítás, könyvbemutató, zongorakoncert a költőversenyen

Fehér Katalin fotóművész kiállításával, Arnaldo Dante Marianacci új verses kötetének bemutatójával és Rosario Mastroserio zongoraművész koncertjével kezdődött meg pénteken a XIX. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Balatonfüreden.

 

2011.08.27   Füred Cool: Sforzato Rézfúvós Kvartett

A Sforzato Rézfúvós Kvartett volt a vendége a fiatal tehetséges zenészeket bemutató koncert sorozatnak a Füred Cool-nak a Vaszary Villában. A hangversenyen valamennyi zenetörténeti korszakból kaphattak ízelítőt az érdeklődők.

 

2011.08.13   Füred cool: Wolford Alexandra

Wolford Alexandra - aki jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának hallgatója- volt a vendége a fiatal tehetséges zenészeket bemutató koncertsorozatnak, a Füred cool-nak, augusztus 13-án. A Vaszary Villa zsúfolásig megtelt Széchenyi termében a közönség ária- és dalestet hallhatott.

 

2011.08.11   Mesék a súgólyukból - Tarr Mária és Dunai Tamás estjén

Zsúfolásig megtelt a Vaszary Villa Széchenyi terme augusztus 11-én Tarr Mária és Dunai Tamás "Mesék a súgólyukból" című estjén. Tarr Mária több mint fél évszázada a Madách Színház súgónője, neve fogalom a szakmában. Olyan nagy művészekkel dolgozott együtt, mint például Latinovits Zoltán, Mensáros László vagy Tolnay Klári. Ez az előadás is a színészek iránti szeretetből született.

 

2011.08.06   Fény. Érzékenység. -kiállítás a Vaszary Villában

Megnyilt Makláry Lilla kiállítása a Vaszary Villában. Ahogy a művész egyik kritikusa fogalmaz, "a művész alázata a mű megszületni hagyása". A fiatal kortárs művészek között ritka és éppen ezért igen rokonszenves, hogy az alkotó először nem magát, személyét és művészi individualitását tolja előtérbe, hanem hagyja, hogy a mű keljen önálló életre, ami aztán hitelességével alkotóját igazolja. A tárlat augusztus 30-ig látható Balatonfüreden.

 

2011.08.05   Talált és kitalált zongorák -kiállítás

December 31-ig láthatók Barabás Márton zongoraszobrai, kottatartó és rézintarzia gyűjteménye a Vaszary Villában. Az egyedi kiállításon a közkedvelt hangszert úgy láthatja a közönség, ahogy még talán soha. Zene helyett a zongora belső alkatrészeiből készült szobrok, művészeti alkotások elevenednek meg a tárlaton, kifejezve a dallamot, a ritmust.

 

2011.07.29   Összművészeti tábor Balatonfüreden

Művésztanárok vezetésével nyolcnapos összműveszeti tábort rendeztek Balatonfüreden, a legkülönbözőbb művészeti ágak bevonásával. A 9-22 év közötti résztvevők megismerkedhettek a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet rejtelmeivel. A kurzus zárásaként a Vaszary Villában mutatták be a táborban tanultakat.

 

2011.07.16   Első Balatoni Művészeti Aukció

Az első balatoni árverésen 100 műtárgy kelt el. Az aukciót szervező Pintér Péter elégedett az első Balatoni Művészeti Aukcióval, amelyet a Vaszary Villával közösen szerveztek. A jótékonysági esélyen 300 ezer Ft jött össze, amelyből hat-hét csángó gyerek balatoni üdültetését támogatják. Az árverést és az estélyt szándékuk szerint jövőre is megrendezik majd.

 

2011.07.08   A Kisfaludy Pódium vendége: Ragályi Elemér

Madárkák, Régi idők mozija, Ripacsok, Csók anyu, A miniszter félrelép, Amerikai rapszódia, Apám beájulna. Csak néhány ismert filmcím, melyek csak kis szelete Ragályi Elemér operatőr-rendező alkotó tevékenységének. A Kossuth-díjas operatőr a Kisfaludy Pódium meghívására érkezett Balatonfüredre és nyilatkozott a magyar és hollywood-i filmkészítés jelentős különbségeiről.

 

2011.07.09   André Kertész fotói a Vaszary Villában

A világhírű magyar fotóművészek legjobbjának-akitől mindenki tanult-, André Kertésznek a fotói láthatók a Vaszary Villában. A kiállítás a kecskeméti Magyar Fotótörténeti Múzeum anyaga. Baki Péter igazgató a megnyitón azt is elmagyarázta, mit jelent, ha eredeti egy fotó, például az Elton John tulajdonában lévő híres Kertész kép, és milyen értéke van a későbbi nagyításoknak. A világhírű fekete-fehér képek szeptember 18-ig láthatók Balatonfüreden.

 

2011.07.09   Előzetes az első Balatoni Művészeti Aukcióról

Először rendeznek művészeti aukciót a Balatonnál.A Pintér Galéria és a Vaszary Villa közös szervezésében az árverést követően jótékonysági estély is lesz Navracsics Tibor, Miklósa Erika, Vizi E.Szilveszter és a politikai, gazdasági élet és művészvilág más szereplőivel, amelynek bevételét a csángó gyerekek balatoni nyaraltatására költik majd. Az árverésen, amelyre a belépés ingyenes, összesen 150 millió forint értékű műalkotásokra lehet licitálni. A legalacsonyabb kikiáltási ár:30 ezer forint.

 

2011.07.02   Német egység a Balatonnál - finnisage

Július 2-án elbúcsúztatták a Vaszary Villában a Német egység a Balatonnál című kiállítást. A módszertanában és eszközeiben is újszerű tárlatot a vártnál is többen nézték meg az elmúlt hónapok során. A zárórendezvényen jelen volt a kiállítás megálmodója és a rendezők is.

 

2011.06.21   A Kisfaludy Színház nyári előadásai

"Építkezni nem csak téglával, kővel és malterral kell, hanem lelki értékkel, tudással, szeretettel is." - olvasható a januárban alakult balatonfüredi Kisfaludy Színház honlapján. Ennek szellemében állították össze a színház vezetői a nyári programkínálatot, amely színes, sokrétű, igényes szórakozási lehetőséget kínál helyieknek és turistáknak egyaránt.

 

2011.06.18   Mednyánszkytól Barcsayig - kiállítás a Vaszary Villában

Újabb nagyszerű kiállítás látható a Vaszary Villában. A magyar festészet aranykorából egy válogatást hozott el a Kecskeméti Képtár Balatonfüredre. Nagy szerencse, hogy az eddig csak könyvekből ismert festményeket szeptember 11-ig most eredetiben is láthatjuk Füreden.

 

2011.06.11   Márai-est a Vaszary Villában

A nővér, Csutora, A gyertyák csonkig égnek, Szindbád hazamegy. Csak néhány mű Márai Sándor művei közül, melyek újra egyre népszerűbb olvasmányok itthon és külföldön egyaránt. Bálint András színművész éppen tíz éve, Márai 100. születésnapjára állított össze irodalmi estet, melyet Pünkösd vasárnap a Vaszary Villában is bemutatott.

 

2011.06.02   Nemzetközi építészeti konferencia Füreden

András István városi főépítész meghívására több ország neves építésze látogatott el Balatonfüredre, hogy itt egy örökségvédelmi konferencián vegyenek részt, illetve bejárják a megújult és megújulóban lévő városrészeket. Az ICOMOS (építészeket tömörítő nemzetközi szervezet) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke azt mondta, Balatonfüredet mindenképpen meg kell mutatni a világnak, mint jó példa a megújulásra és az értékek megtartására.

 

2011.06.04   Csillagh Katalin zongoraestje a Vaszary Villában

A balatonfüredi kötődésű fiatal zongoraművésznő Csillagh Katalin adott nagy sikerű koncertet június 4-én a Vaszary Villában. A műsorban a Liszt-év kapcsán elsősorban a 200 éve született zeneszerző művei csendültek fel, de Bartók és Chopin szerzeményeket is hallhatott a közönség. Sőt mivel Csillagh Katalin zeneszerző is saját improvizációkat is játszott.

 

2011.05.27   Vaszary Villa - mozaikok -

A balatonfüredi Vaszary-villa épületének sorsa szorosan összefonódik a magyar történelemmel. Az 1892-ben elkészült nyaraló, amelyet Vaszary Kolos hercegprímás építtetett, és amelyben 1915-ig élt, később honvédtiszti üdülő, majd szovjet tiszti nyaraló, míg 2010-ben megszerezte Balatonfüred önkormányzata és újjáépítve modern kiállítóhelyet, kulturális központot alakított ki benne. Ma már Vaszary Villa néven több nemzetközi szintű kiállítás látható a kávéházzal, könyvesbolttal kiegészített épületegyüttesben.

 

2011.05.28   Egy éves a Vaszary Villa

Az egy éve működő Vaszary Villában zenével, a Vaszaryakról szóló előadással, gyermekműsorral, filmvetítéssel ünnepelték az évfordulót. Vaszary Kolosról és a villa történetéről a Füred Tv készített filmet, amelyet az interneten már láthatnak, itt a tv-ben viszont jövő heti adásunk végén mutatjuk be. A villa születésnapjáról következik az összeállítás.

 

2011.05.28   Koncertek az egy éves Vaszary Villában

A Vaszary Villa születésnapján több koncert részese is lehetett a közönség. Szombaton a legkisebbeknek kedveskedett az impozáns épület, amikor is Zeneképzelet címmel négykezes, játékos zongorakoncertet adott Várnagy Andrea és Farkas Zsolt. Vasárnap három fiatal zenész játszott telt ház előtt. Baráti Kristóf hegedűn, Várdai István gordonkán, Bársony Péter brácsán muzsikált a hallgatóságnak.

 

2011.05.13   A Kisfaludy Pódium vendége Can Togay János

Hivatalos végzettsége szerint német-angol szakos bölcsész és filmrendező, a valóságban ennél jóval több dologgal foglalkozik Can Togay János a Collegium Hungaricum Berlin igazgatója, a Német egység a Balatonnál című kiállítás megálmodója, aki április 13-án a Kisfaludy Pódium vendégeként mesélt érdekes történeteket családjáról, nevének eredetéről, munkáiról, a különböző művészetei ágakhoz fűződő viszonyáról és a kultúrák közötti átjárhatóság fontosságáról.

 

2011.05.06   Kísérő programok a Jókai napokon

A Jókai napok programsorozat több kísérőrendezvénnyel várta a füredieket pénteken. A reformkori városrészben Hegedűs D. Géza színművész idézte meg Jókait, amikor az író és a több szerzőtárs írásaiból olvasott fel. A Lóczy gimnázium diákjai németül és angolul olvastak Jókai regényeket a Tagore-sétányon, a Jókai Emlékházban pedig gyermekfoglalkozásokat tartottak. Este a Vaszary Villába várták a közönséget, ahol a Budapesti Vonósok Kamaraegyüttes adott koncertet.

 

2011.04.16   Időleges felejtés - Kovács Endre fotókiállítása a Vaszary Villában

Húsz évig egy cipős dobozban várták előhívásukat azok a fotók, melyeket Kovács Endre fotográfus készített a 60-as évek végén, a 70-es évek elején Budapestről. A feledésbe merült képeket 1994-ben találta meg a művész, aki maga sem emlékezett a képekre, illetve azok készítésének körülményeire. Aztán jobban átnézve a fotókat szépen lassan előjöttek a fiatalkori emlékek. A kiállítás ezért is kapta az "Időleges felejtés" címet.

 

2011.04.06   800 éves Füred: megjelent a Tempevölgy idei első száma

Madarász Imre, Petrőczi Éva, Simoncsics János, Sava Babic, Doncsev Toso, Rácz János, Jan Wagner, csak néhány név a harminc közül, akiknek írásait tartalmazza a szerdán bemutatott 9. Tempevölgy című irodalmi folyóirat. A 112 oldalas füzet ezúttal tíz különböző tematika szerint közli a régebbi és az újabb irodalmi alkotásokat.

 

2011.04.09   Uniós tanácskozások Füreden

Balatonfüred az unió magyar elnöksége alatt öt nemzetközi találkozónak ad otthont. A város nem csak helyszínt biztosít a konferenciáknak, hanem kulturális rendezvényeket is szervez a programokhoz. Az uniós elnökség legrangosabb füredi rendezvénye a távközlési miniszterek hétvégén tartott tanácskozása.

 

2011.03.31   Házasodjon a Vaszary Villában!

Exkluzív, impozáns és mostantól már esküvőknek is helyet ad a Vaszary Villa. Az 50-60 fős házasságkötések lebonyolítására alkalmas Széchenyi teremben próbaesküvőt tartottak, ahová meghívták az anyakönyvvezetőket és a helyi egyházi elöljárókat. A lakodalmi menűről egy ácsi rendezvényszervező cég gondoskodik, a minőségi édességeket a Bergmann Cukrászda biztosítja.

 

2011.03.20   Bőrönd mese a Vaszary Villában

Vasárnap délelőtt tartották meg a Kisfaludy Színház első bemutatóját, amikor is a Gergely Theater művészei mutatták be a Bőrönd mese című musicalt. A legkisebbeknek szóló darab egy 10 éves kislány kalandja egy csodabőrönddel és egy igazi cirkuszi kiskutyával. Fancsa a kislány, nem szeret iskolába járni és tanulni, inkább csavarogna. Legszívesebben csak utazgatna és bejárná az egész világot. A Bőrönd viszont már nem szeret utazni, világot látni.

 

2011.03.11   A Vaszary est vendége: Rockenbauer Zoltán

A Vaszary Villában látható Márffy Ödön kiállítás kurátora, rendezője Rockenbauer Zoltán, akivel Füreden legutóbb a kiállítás megnyitóján, novemberben találkoztunk. A Nyolcak festőcsoport korszakát, Csinszka életét kutató művészettörténész, most a Vaszary est vendégeként járt a városban.

 

2011.03.04   Vaszary filmklub: "Ó a Balaton!" - kisfilmek és beszélgetés Nagy Jenővel

Június végéig látható még A német egység című kiállítás a Vaszary Villában. A korszak jobb értelmezéséhez ezzel párhuzamosan a Vaszary Moziban filmeket láthat a közönség. Pócsik Andrea filmkritikus a filmeket követően beszélgetést is szervez minden hónap első péntekén.Márciusban Nagy Jenő volt a vendég.

 

2011.02.11   Vaszary estek: Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója

Nem szokványos beszélgető - estek részese lehet a közönség a Vaszary Villában. Gergely Éva feladatokat ad vendégeinek és a közönségnek is. Különböző játékokkal vonja be a nézőket a beszélgetésekbe, és a végén ajándékot kap a vendég is. Most Oberfrank Pált hívta meg, legközelebb Can Togay János és majd Ragály Elemér lesz a vendég.

 

2011.01.06   A Kisfaludy Színház vendége: Varga Miklós énekes

Varga Miklós a népszerű énekes, színpadi zenés produkciókból és rockzenészként is jól ismert előadó. Jelenleg fellép a Petőfi Színház Anna Karenina című zenés darabjában is. A Vaszary-villában Gergely Éva beszélgetett vele.

 

2010.12.17   A Makám zenekar koncertje

A világzene nemzetközileg elismert hazai követe a Makám zenekar adott adventi koncertet Balatonfüreden a Vaszary Villában december 17-én.

 

2010.12.20   Megjelent a Tempevölgy legújabb száma

A Vaszary Villában tartott irodalmi est keretében mutatták be a Tempevölgy című irodalmi folyóirat 8. és a Tempevölgy kötet 3. számát. Az est vendége volt Szálinger Balázs, a 2010. évi Quasimodo költői verseny nagydíjasa.

 

2010.12.11   A Ventoscala Kamaraegyüttes koncertje

December 11-én a Vaszary Villában adott koncertet a Ventoscala Kamaraegyüttes. A fiatal, tehetséges zenészekből álló együttes tolmácsolásában Mozart, De Falla, Meskó Ilona és Vukán György szerzeményeit hallhatta a közönség.

 

2010.12.02   A Vaszary Estek vendége: Pataki András a Szegedi Kortárs Balett igazgatója

A balatonfüredi származású Pataki András táncolt Novák Ferenc együttesében, Markó Ivánnal a Győri Balettben és 93 óta a Szegedi Kortárs Balett vezetője. Balatonfüreden nőtt fel, 16 éves korában került a budapesti Állami Balettintézetbe, a Vaszary Estek vendégeként találkoztunk vele újra Füreden.

 

2010.11.28   Hógolyóbolygó - vidám gyermekműsor a Vaszary Villában

Hógolyóbolygó címmel zenés, táncos, jelmezes, interaktív játékkal várták vasárnap délután a Vaszary Villába a gyerekeket és szüleiket. A műsort az igényes zenei anyag mellett látványos show elemek tették élvezetessé.

 

2010.11.20   Márffy kiállítás a Vaszary Villában

A Vaszary Villa újabb tárlatán Márffy Ödön festményei láthatók. A képek többsége a Csinszkával való közös életüket jeleníti meg. Portrék, aktok az imádott nőről, önarcképek, valamint csendéletek és a közösen felépített budai polgári ház és a Víz, a tó, sok képen a Balaton semmire sem hasonlító zöldeskék színével.A füredi kiállításon, amely minden héten csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között van nyitva, olyan festmények is láthatók, amelyek eddig nem voltak kiállítva.

 

2010.11.12   Előadás a Vaszary család történetéről

Géger Melinda művészettörténész, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tudományos munkatársa tartott előadást Balatonfüreden a Vaszary család történetéről. A hallgatóság sok érdekes dolgot megtudhatott, például, hogy a Vaszaryak nem nemesi származásúak és eredeti nevük Zsédenyi volt.

 

2010.11.04   Dr. Freund Tamás Füreden

Dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas agykutató volt a vendége a Vaszary Estek legutóbbi rendezvényének. A nemzetközi hírű tudós kutatócsoportjával jelenleg egy olyan gyógyszer kifejlesztésén dolgozik, amely új utakat nyithat a szorongás, a pánikbetegség és a depresszió gyógyításában.

 

2010.11.05   Könyvbemutató: Az én Toscánám

Ézsiás Éva közel négy évtizede utazik rendszeresen Toszkánába. Az utazásai során szerzett élmények mindig mély és kitörölhetetlen nyomot hagynak lelkében és most érkezett el az idő, hogy élményeit egy útikönyv formájában megossza a nagyközönséggel. Az újságíró kötetét a Vaszary Villában mutatták be.

 

2010.10.29   Fuvola és hárfa est a Vaszary villában

Két fiatal tehetséges zenész Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolaművész és Kolarics Kinga Katinka hárfaművész adott nagy sikerű koncertet a Vaszary villában. A műsoron többet között Gershwin, Telemann és Ravel művei csendültek fel.

 

0000.00.00   Vaszary Esték - Binder Károly

Binder Károly zongoraművész nyitotta meg azt az új rendezvénysorozatot, melynek a Vaszary Villa ad otthont ezentúl minden hónapban. A Vaszary Esték lényege, hogy a társadalom számára különösen értékes és kiemelkedő művészek, kutatók, írók egy beszélgetésben is bemutatkozhassanak a közönség előtt. Sokszor kevés időt és teret kapnak ezek az emberek, hogy önmagukról az elért sikerekről beszéljenek, erre kívánunk lehetőséget teremteni, -mondta Gergely Éva, aki a beszélgetőtárs lesz minden egyes alkalommal.

 

2010.09.29   A tiszta és virágos Veszprém megyéért.

Kilencedik alkalommal hirdette meg a Veszprém Megyei Önkormányzat Gazdasági és Területrendezési Bizottsága "A tiszta és virágos Veszprém megyéért" elnevezésű versenyt. Az zsűri 5 kategóriában értékelt, a városok versenyét Balatonfüred nyerte. A díjkiosztó ünnepséget múlt héten tartották a Vaszary villában.

 

2010.09.18   Német egység a Balatonnál

1961 és '89 között a keletnémet és a nyugatnémet családok, más lehetőségük nem lévén, rendszeresen itt találkoztak a Balatonnál. Ezt a korszakot eleveníti fel az az izgalmas kiállítás, amely Berlin után elsőként, Balatonfüreden a Vaszary Villában látható Német egység a Balatonnál címmel.

 

2010.09.02   Bogyay Katalin, az UNESCO magyarországi nagykövete Füreden

Megkezdődtek a Quasimodo költőverseny kísérőrendezvényei Balatonfüreden. A nyitórendezvényen bemutatták "A magyar kultúra szolgálatában" című 120 oldalas interjúkötetet, melyben Dvorszky Hedvig beszélget Bogyay Katalinnal, az UNESCO magyarországi nagykövetével. A kötet bemutatóján Bogyay Katalin hangsúlyozta, a magyar kultúra modern és mindig vissza tud nyúlni a gyökerekhez, amiből új erőt meríthet. Bartók, Kodály, Liszt életművére hivatkozva pedig kiemelte, amíg ilyen nagykövetei vannak a magyar kultúrának, addig annak meghatározó szerepe lesz a világban.

 

2010.09.03   Sara Berti olasz szobrászművész kiállításán

A fiatal és tehetséges olasz szobrászművésznő, Sara Berti kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Vaszary-villában. A tárlat a Quasimodo költőversenyhez kapcsolódóan érkezett Balatonfüredre, megnyitóját pénteken tartották.

 

2010.08.28   Képek és zene - Nádler István képeire Rozsnyói Péter improvizál

Színek, vonalak, energia és ugyanaz az erőtér a ritmus és a hangok által teremtve. Nádler István festményeire a Vaszary Villában -a kiállítás zárásaként- Rozsnyói Péter zongorázott. A Nádler képek, amelyeket négy hónapon át láthatott Füreden a közönség, közel állnak a zenéhez, sőt Nádler István egy időben kalligrafikus zenei struktúrákat is megfestett. A Nádler képeken megjelenő dinamizált tiszta érzés és szenvedély, a megtalált nyugvópontok és új energiák könnyen megihlették Rozsnyói Pétert is a zongoránál, hogy hangokkal mondja el, amit Nádler István festményeiről érez.

 

2010.07.29   Blaha Lujza szerepében Pécsi Ildikó

A nemzet csalogányaként emlegetett színésznőre, Blaha Lujzára emlékeztek Balatonfüreden a Vaszary villában. Pécsi Ildikó önálló estjét telt ház várta, a színművésznő mesélt Blaha Lujza Debrecenben, Bécsben és Balatonfüreden töltött idejéről is, de egy régi gramofonfelvétel segítségével Blaha Lujza is énekelt.

 

2010.07.29   Rendhagyó tárlatvezetés a Vaszary villában

Nem mindennapi tárlatvezetés várta július 29-én a Vaszary-villa látogatóit, hiszen a kiállított képeket az Animal Cannibals együttes mutatta be, sajátos módon. Közben a villa udvarában két tehetséges fiatal Vaszary János festményei alapján graffitiket készített. A különleges alkotások augusztus közepéig tekinthetők meg a képtárban, utána árverésre bocsájtják őket, a befolyt összeg a Vaszary-villa Alapítványához kerül.

 

2010.07.22   Irodalmi est Oberfrank Pállal

Oberfrank Pál színművész közreműködésével rendeztek irodalmi estet a Vaszary villában, a 185. Anna-bál kísérőrendezvényeként. A felolvasott versek mindegyike, az Annához kötődő irodalomhoz tartozott.

 

2010.07.24   Zsolnay remekművek Füreden

Balatonfüredre érkezett a Zsolnay remekműveket bemutató kiállítás-sorozat. Az augusztus 8-ig a Vaszary villa Széchenyi termében látható tárlaton olyan különlegességeket is megtekinthetnek az érdeklődők, mint az új Rippl-Rónai étkészlet. A kiállított tárgyak bemutatják a Zsolnay hagyományt, de egyben az innováció jegyeit is magukon viselik.

 

2010.07.09   Rozsnyói Péter zongorázik

A tehetséges, fiatal veszprémi zongoraművész, Rozsnyói Péter, aki egyike volt a montreux-i nemzetközi jazz-zongora verseny 12 meghívott művészének, nem szerepelt eddig túl sokat Balatonfüreden. Először egy irodalmi esten hallhattuk, most pedig a Vaszary Villában adta elő Bach Goldberg variációk című híres zongoraművét.

 

2010.06.19   5. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál

Szombaton indult és 26-áig tart Balatonfüreden az 5. Nemzetközi Gitárfesztivál. A nyitókoncerten olyan sokan voltak, hogy alig fértek el a helyszínen. A gitárművészek - akik az idén Olaszországból, Brazíliából, Oroszországból és Bulgáriából érkeznek - minden este 8 órakor várják a zene kedvelőit az Anna Grand Hotelben. Szombaton este nagyszabású flamenco esttel zárul majd a program.

 

2010.06.19   Múzeumok éjszakája Balatonfüreden

Az idén minden eddiginél többen voltak kíváncsiak a Múzeumok Éjszakájára. Balatonfüreden előadásokkal, zongorakoncerttel, gyermekprogramokkal és csillagvizsgálással várták az érdeklődőket. A három megújult intézményben most először rendeztek ilyen nagyszabású programot.

 

2010.06.05   A Szomolányi-gyűjtemény Füreden

A debreceni Déri Múzeum, nemzeti és képzőművészeti szempontból is kiemelkedő Szomolányi gyűjteménye látható augusztus 29-ig a Vaszary Villában. A zömében XVI-XIX. századi ötvöstárgyakon kívül, olajképeket és keleti szőnyegeket is láthat a közönség.

 

2010.06.05   Nádler István tárlata a Vaszary Villában

A kortárs magyar művészet meghatározó alakja Nádle r István. Az utóbbi nyolc évben készült képeiből nyílt válogatás a Vaszary Villában. A kiállítást nem kisebb szakértő, mint a világszerte ismert esztéta, művészettörténész, Hegyi Lóránd nyitotta meg.

 

2010.06.06   Praznovszky Mihály új könyve a Krúdy családról

Szindbád a Balaton partján címmel mutatta be új könyvét dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész a könyvhét során. A kötetben nem csak Krúdy Gyula, de az egész Krúdy család balatoni életéről olvashatnak a téma kedvelői.

 

2010.06.05   Ünnepi könyvhét Szőcs Gézával

Szőcs Gézát jól ismerik Balatonfüreden. Rendszeres vendége irodalmi esteknek, felolvasásoknak. A Könyvhét balatonfüredi rendezvényeit is ő nyitotta meg. Szőcs Géza két új kötetét is bemutatta Balatonfüreden.

 

2010.05.29   Átadták a Vaszary Villát

Május 29-től kinyitott a Vaszary Villa, amely három kiállítással várja a látogatókat. Hétfő kivételével minden nap látogatható, a fürediek 850 Ft-ért nézhetik meg a kiállításokat. Az épületben Bergmann Kávéház, gyermekfoglalkoztató, könyvesbolt is található.

 

2010.05.07   Befejeződött az Ékkő II. uniós fejlesztés

Május 7-én lezárult egy fejlesztési korszak a városban. Befejeződött a második Balaton-part ékköve uniós projekt, melynek keretében a reformkori városrészben utcák, terek és három épület újult meg. Megnyitotta kapuját a Jókai Emlékház, megalapították a Városi Múzeumot és a Vaszary Galériát. Kialakult egy igényes, látnivalókban gazdag, a régit és a 21.századit szerencsésen ötvöző hangulatos városrész.

 

2010.04.16   A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitója

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitó tájékoztatót és bemutatkozót tartott a Vaszary villában. Az egyesület, az önkormányzat támogatásával, bevonva a helyi vállalkozókat 52 millió forintot nyert turisztikai pályázaton. Hogy mire költik ezt az elkövetkező két évben, erről számolt be Rádóczy Andrea elnök.

 

2010.04.09   Bemutatkozott a Vaszary Villa

Befejezéséhez közeledik az Ékkő 2. Uniós program, amelynek során augusztusban átadták a Vitorlás teret, a szökőkutat, a sétány melletti parkot, a Gyógy-teret és néhány felújított környező utcát. Zárásként most a Jókai Mór Emlékházat, a Városi Múzeumot és a Vaszary-villát nyitják meg a közönség előtt.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT