MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Eötvös Loránd Általános Iskola

Találatok száma: 93

 

1993.06.10   25 éves a Füred TV: Általános iskolai ballagások (1993.)

Folytatjuk múltidéző sorozatunkat, amelyet a Füred TV 25 éves fennállása alkalmából indítottunk. Most a balatonfüredi általános iskolák ballagását idézzük fel 1993-ból.

 

2017.05.26   Indiánok az Eötvös iskolában

Nem mindennapi látványt nyújtott az indiánok zenés bevonulása az Eötvös iskolában, ahol a hagyományoknak megfelelően időről-időre tematikus napot tartanak. Az alsótagozatos gyerekek indián dalokat, táncokat tanulhattak, majd ügyességi feladatokban vettek részt.

 

2017.05.05   150 rajz a Somvirág pályázaton

Óvodásokat és általános iskolásokat is megmozgatott az Eötvös Loránd Általános Iskola rajzpályázata, amellyel évről-évre elhunyt kollégájukra, Csehné Szabó Ilonára emlékeznek az intézményben. Idén az Arany János évforduló jegyében hirdette meg az iskola, a nagyobbaknak a Toldi című mű volt a téma, míg a kisebbeknek Mátyás királlyal kapcsolatban kellett rajzolniuk. A zsűri nem csak a helyi gyerekek alkotásait értékelte, hiszen Balatonfüred kulturális partnervárosai is részt vettek a Somvirág pályázaton.

 

2017.02.15   Csere Bence a vívó válogatottban

Országos szinten is a legjobbak között jegyzik az SZ-L Bau Balaton Vívóklubot. Az elmúlt év szép sikerekhez a balatonfüredi sportolók is hozzájárultak, Csere Bence személyében válogatott versenyzőt is adott a füredi szakosztály.

 

1993.06.09   25 éves a FÜRED TV: Eötvös-hét megnyitó 1993-ból

A Noszlopy utcában található helyi iskola 1989-ben vette fel Eötvös Lóránd nevét, azóta szinte minden évben megrendezik a névadó tiszteletére az Eötvös-hetet, amikor számos érdekes program várja a diákokat. A 25 éves Füred TV videó archívumában az 1993-as megnyitóra is rátaláltunk, bizonyára sokan felismerik ismerőseiket, egykori osztálytársaikat és persze saját magukat is a pótolhatatlan felvételeken.

 

2016.12.07   Mikulás-napi rajzpályázat az Eötvös iskolában

A Mikulásról nehéz sokféleképpen gondolkodni - piros ruhás, nagyszakállú - rögződött belénk gyermekkorunktól a kép. Hogy mégis mennyire megmozgatja a gyerekek fantáziáját, erre a legjobb példa a Mikulás-rajzpályázat, amelyre sok kisgyerek készített rajzot. Az ünnepélyes díjkiosztót szerdán tartották meg az Eötvös iskolában.

 

2016.10.27   "Csokit vagy csínyt!" Ötletes töklámpások az Eötvös Iskolában

Sokrétű felhasználásának köszönhetően a tök napjaink egyik legnépszerűbb növénye. Október végén általában töklámpásokat és tökszobrokat faragunk "Halloween" közeledtével. Vannak, akik beöltözve, látványos sminkben ünnepelnek. Sokan pedig házukat dekorálják ki az alkalomra. Füreden az Eötvös iskolásban is hagyománya van az ünnepnek, idén is különleges, és ötletes töklámpásokat faragtak a diákok.

 

2016.10.06   Az aradi vértanúkra emlékeztek

Amikor a szabadságharc tábornokai 1849. augusztus 11-én az aradi várban a megadás mellett döntöttek, nem sejtették, hogy ugyanebben a várban fejeződik be majd az életük. Útjuk messziről és sok irányból vezetett Aradra, ám egy dologban nem különböztek: a magyar szabadsághoz halálukig hűek maradtak. Rájuk emlékeztek kivégzésük napján, október 6-án országszerte, így Balatonfüreden is.

 

2016.09.25   Lakótelepi nap kicsiknek és nagyoknak

17. alkalommal rendezték meg a hétvégén a Lakótelepi napot, amely tulajdonképpen jó pár éve már napok, hiszek szombaton és vasárnap is programokkal várták az érdeklődőket. Az első napon látványos bemutatókat tartottak a rendőrök, mentők és tűzoltók, valamint kulturális műsor szórakoztatta a családokat. A vasárnap már az egészségvédelemről szólt, ingyenes szűrővizsgálatok, ételkóstoló és számos újdonság várta a lakosságot, nem csak a lakótelepről.

 

2016.09.20   Online veszélyek az interneten, Péterfalvi Attila az Eötvös iskolában

Az internetet mindenki használja, de sem a biztonsági, sem a jogorvoslati lehetőségekkel nem vagyunk tisztában. A gyermekeket nem tiltani kell az internetezéstől, hanem ki kell alakítani velük egy bizalmi viszonyt, és el kell magyarázni nekik az online létezés veszélyeit.Ehhez persze mindezzel tisztában kell lenni a szülőknek és a tanároknak is. Az Eötvös iskolában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szakemberei és elnöke, Péterfalvi Attila tájékoztatta a diákokat és a szülőket a gyermekek online életének veszélyeiről és a védekezési lehetőségekről.

 

2016.09.13   Becsengetettek az általános iskolákban

A balatonfüredi általános iskolákban összesen 121 elsős kezdte meg az új tanévet, ők már ingyen kapták a tankönyveket. Az oktatásban és a fenntartói környezetben bekövetkezett újabb változások nem okoztak fennakadásokat, két intézményben azonban megkezdett építkezések miatt kell kisebb kellemetlenségekre számítani. A református iskolában minden tanterem most már korszerű eszközökkel felszerelt, mindegyik intézményben elvégezték az belső takarítást és festést.

 

2016.09.05   Rédli András olimpikon Balatonfüreden

A tapolcai SZL-BAU Vívóklub sportolója, a riói olimpia csapatban bronzérmes versenyzője Rédli András látogatott el Balatonfüredre. Az Eötvös iskola diákjai voltak olyan szerencsések, hogy meghallgathatták az olimpikon élménybeszámolóját. A 32 éves sportoló a Füred Televíziónak is nagy örömmel nyilatkozott, elárulta azt is, hogy szívesen foglalkozna gyerekek oktatásával, nevelésével.

 

2016.05.13   Sokféle program az Eötvös-héten

Sport, kirándulás, iskolák találkozója, Eötvös-gála. Egy hétig vehettek részt ilyen és hasonló programokon az Eötvös iskola diákjai, akik megkoszorúzták iskolájuk névadójának szobrát is. Az intézmény gálaestjén prózával, tánccal és énekkel készültek a tanulók, valamennyi évfolyam képviseltette magát.

 

2016.04.19   "Már tudok biztonságosan közlekedni" - vetélkedő diákoknak

Tizenegy éve rendezi meg a balatonfüredi rendőrség, a "Már tudok biztonságosan közlekedni" elnevezésű vetélkedősorozatot. A diákok számára meghirdetett versenyen ügyességi és elméleti feladatokat kell megoldani, szabályosan és adott időre. A rendőrség célja, hogy már gyermekkorban elültesse a helyes közlekedés alapvető szabályait.

 

2016.04.22   Lezárult a Somvirág rajzpályázat

Jutalmakat vehettek át azok a diákok, akik az idei Somvirág című rajzpályázatra jelentkeztek. A pénteken megtartott iskolai ünnepségen a zsűri méltatta a diákok sokszínű látásmódját és a kreatívitást. A füredi gyerekeken kivül Szolnokról, Debrecenből és Komáromból is érkeztek pályaművek. Két témában vártak illusztrációkat a szervezők.

 

2016.04.20   Sztrájkoltak a füredi pedagógusok is

Balatonfüreden is több iskola csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezetének 20-ára meghirdetett sztrájkjához. Az egyházi fenntartású iskolákban nem sztrájkoltak, a KLIK-hez tartozókban a többség igen, de, a diákok érdekeire való tekintettel, pl. a közeledő érettségi vagy megyei sportverseny, voltak, akik csak részben sztrájkoltak a pedagógusok közül, tudtuk meg az intézményvezetőktől.

 

2016.03.11   Nemzeti ünnep az iskolákban

A hosszú hétvégét megelőzően, az utolsó tanítási napon tartották meg az iskolákban az 1848-49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos ünnepségeket. A füredi iskolákba is ünneplőbe öltöztek a diákok, a nemzeti színű kokárdát is feltűzték ruházatukra. Stábunk az Eötvös iskola ünnepségére kapott meghívást, ahol a negyedikes tanulók adtak mintegy félórás emlékműsort.

 

2015.11.06   Töklámpások az Eötvös iskolában

A halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, korunk Amerikájában a legelterjedtebb. Európában többször fellángolt a hagyomány, az utóbbi években a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra nyomán. Magyarországon is egyre több helyen ünneplik meg pl. több iskolában készítenek ijesztő, vagy épp kedves töklámpásokat. Az Eötvös iskolában 59 kisdiák látott hozzá a nem is olyan egyszerű feladatnak.

 

2015.09.30   Közös éneklés a zene világnapján

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét a zene világnapjának rangjára. Közös énekléssel köszöntötte ezt a napot az Eötvös iskola. A hagyomány szerint ilyenkor a nagyszünetben minden évfolyam, valamennyi diákja együtt énekel.

 

2015.06.01   Vívó érmek az országos diákolimpián

Szolnokon rendezték az országos diákolimpia vívó döntőit. Az Sz-L Bau Balaton Vívóklub fiataljai ezúttal sem okoztak csalódást egyéniben és csapatban is érmes helyezésekkel tértek haza.

 

2015.05.20   Ünnepelt a 30 éves Eötvös iskola

1985. november 4-én nyitotta meg kapuit a III. számú általános iskola, amely később Eötvös Loránd nevét vette fel. Az intézmény idén ünnepli tehát fennállásának harmincéves évfordulóját, amely természetesen meghatározta az idei Eötvös-est műsorát is. A jubileumon dr. Bóka István polgármester átadta az önkormányzat ajándékát, majd a diákok különböző műsorszámokkal léptek szüleik, tanáraik elé.

 

2015.04.24   Kiterjesztett rajzpályázat gyerekeknek

Óvodásoktól az általános iskolák 8. osztályáig bárki küldhetett be rajzot, a negyedik alkalommal meghirdetett Somvirág pályázatra, amellyel az Etvös iskola egykori tanárnőjére Csehné Szabó Ilonára emlékezik az intézmény. Balatonfüred és a kistérség iskoláink kívül, már Gyuláról és Szolnokról is küldtek be rajzokat a gyerekek. A szakmai zsűri döntése után közel harmincan vehettek át díjat, az ünnepélyes eredményhirdetésen.

 

2015.02.14   Darts diákolimpia Füreden

Három korcsoportban, több mint 40 résztvevővel rendezték meg február 14-én a Megyei Darts Olimpia területi döntőjét. 12 iskola képviselte magát a versenyen, amelyet ezúttal az Eötvös iskolában rendeztek meg.

 

2015.02.17   Kiszebábot égettek az Eötvös iskolában

Február közepe már a tavaszváró farsangok ideje, a jelmezesek rendezvényektől hangosak az iskolák is. Az Eötvös iskolában biztos ami biztos elégettek egy kiszebábot, amely a telet jelképezte. A vidám jelenetet Tóth Attila fotós örökítette meg kamerájával.

 

2015.01.19   Füredi vívó sikerek

Több mint ötven év után egy újabb sikeres évet tudhatnak maguk mögött a balatonfüredi vívók. A 2014-es olimpici versenyen ketten is a dobogóra állhattak, de alig telt el néhány nap az új évből és a két fiatal vívó újabb négy éremmel gazdagodott.

 

2015.01.13   Az vagy amit megeszel, de mi az, amit már nem eszel?

Radikális változások léptek életbe az új menza törvény értelmében a gyermekek közétkeztetésében. Lekerült a sószóró az asztalokról, felváltotta a friss gyümölcs és zöldség, mint egészséges ropogtatni való. Ennek az életmódváltásnak viszont ára van, és nemcsak eszmei.

 

2014.10.17   Halloween tökfaragó verseny

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október 31. éjszakáján, bár mára már az egész világon elterjedt. Hazánkban nem mondható el, hogy teret hódított magának a halloween, inkább kisebb közösségekben, iskolákban hódolnak a hagyománynak. Az Eötvös iskolában ugyanakkor visszatérő esemény az ünnephez kapcsolódó őszi tökfaragó verseny, amelyre is idén is szép számú pályázat érkezett.

 

2014.10.01   Madárijesztők az Eötvös iskolában

Hagyomány az ökoiskolaként működő Eötvös iskolában, hogy a tanév folyamán hónapról-hónapra valamilyen kreatív pályázatot hirdetnek meg. Szeptemberben természetesen az ősz és a szüret volt a téma, a gyerekeknek madárijesztőket kellett készíteniük. Néhány alkotást már láthattak az érdeklődők a városi szüreti fesztiválon, a többit az iskola folyosóján állították ki.

 

2014.09.28   15. Lakótelepi nap és Szívünk világnapja

Szombaton gyermekprogramokkal, légvárral, rendőrségi bemutatóval, sportvetélkedőkkel, vasárnap egészségügyi szűrésekkel várta az érdeklődőket a 15. Lakótelepi nap rendezvény. Olyan szűrővizsgálatokat állított össze a főszervező, amelyekhez egyébként nem könnyű hozzájutni, ez érezhető is volt, hiszen sokan keresték fel a jelenlévő egészségügyi dolgozókat.

 

2014.10.01   A zene világnapján

1975 óta tartják meg a Földön a zene világnapját. Ebből az alkalomból a világ számos pontján rendeznek zenei programokat, a gyerekeket is bevonják a dallamok világába. Balatonfüreden az Eötvös iskola összes diákja énekelt a szerdai nagyszünetben.

 

2014.09.02   Becsengettek! - iskolai körkép

Időben megérkeztek a tankönyvek és fennakadás nélkül indult el az új tanév a város iskoláiban. A nyár folyamán 15 állást hirdetett meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balatonfüredi Tankerülete, amivel biztosítani tudják a szakosított ellátást a hozzájuk tartozó hét oktatási intézményben. A helyi általános iskolákban összesen 141 kiselsős számára csengettek be szeptember 1-jén.

 

2014.06.13   Ballagás az általános iskolákban

Százöt diák búcsúzott pénteken osztálytársaitól és tanáraitól, a három füredi általános iskolában megrendezett ballagási ünnepségeken. A nyolc évet lezáró eseményre szülők, nagyszülők, testvérek kísérték el a végzősöket. A továbbtanulási arány jónak mondható, átlagosan 80%-ban gimnáziumban, középiskolában folytatják tanulmányainak.

 

2014.05.22   Tehetségek az Eötvös-esten

Az Eötvös Loránd Általános Iskola valamennyi évfolyama képviselte magát a hagyományos Eötvös-esten, amelyet a napokban rendeztek meg az intézményben. Verssel, énekkel, tánccal, hangszeres produkciókkal készültek a diákok, hogy megmutassák szüleiknek, tanáraiknak mit tanultak a tanév alatt, miben tehetségesek. A különböző versenyeken eredményesen szereplő tanulók oklevelet és ajándékkönyveket vehettek át.

 

2014.05.05   Füredi diákok sikere a Keresztury vetélkedőn

Éppen 110 évvel ezelőtt született Keresztury Dezső író, a Balaton nagy népszerűsítője. Emlékére hirdetett versenyt a zalaegerszegi Deák Ferenc Könyvtár. 27 csapat töltötte ki az online vetélkedő kérdéseit, Balatonfüredről nyolc csapat indult a versenyen, valamennyien az Eötvös iskola tanulói. Közülük választották ki a különdíjas csapatot is, az okleveleket hétfőn adták át a szervezők.

 

2014.04.11   Somvirág rajzpályázat

Évről-évre egyre többen jelentkeznek az Eötvös iskola által kiírt Somvirág című pályázatra, ezúttal négyszáz diák és óvodás küldött be valamilyen alkotást. A téma ezúttal a Balaton volt, az ünnepélyes díjkiosztón sokan kaptak értékes ajándékot.

 

2014.03.13   Magyarság gyermekszemmel

Az ökoiskolaként működő Eötvös Loránd Általános Iskola rendszeresen ír ki kreatív pályázatot, ezúttal a szabadságharchoz kapcsolódóan várták a pályaműveket. A "Magyarság gyermekszemmel" elnevezésű pályázatra hetvenen jelentkeztek, az ünnepélyes díjátadót csütörtökön rendezték meg.

 

2014.03.05   Ketrecharcosok Balatonfüreden

Lehetséges,hogy a kevert harcművészet kifejezés sokaknak nem mond semmit, de a ketrecharcra már többen felkapják a fejüket. Az Amerikai Egyesült Államokból érkező sportág alapjait 1993-ban tették le és népszerűségét mi sem jelzi jobban,hogy Balatonfüreden a Ronin Judó Club már számos versenyzővel várja a tavaszi tornákat.

 

2014.02.08   Veszprém Megyei Darts Diákolimpia területi döntője

Hat település 34 tanulója vett részt a Veszprém Megyei Darst Diákolimpia területi döntőjén. A különböző korosztályok győztesei a budapesti döntőn folytathatják szereplésüket.

 

2013.12.02   Látogatóban a füredi judósoknál

Sikeres évet zártak a balatonfüredi judósok. A 12 éve alakult egyesületben folyó kemény munka ezúttal is meghozta eredményét, a sportolók sorra szállítják a legfényesebb érmeket és egyre többen végeznek a dobogó legfelső fokán.

 

2013.11.21   Népszerű volt az Eötvös iskola pályázata

Közel száz egyéni és tucatnyi csoportos pályázat érkezett az Eötvös iskola felhívására, amelyet az európai hulladékcsökkentési hét kapcsán hirdetett meg az ökoiskolaként működő intézmény. A környékbeli óvodásokat és iskolásokat is megmozgató pályázatra olyan használati- és dísztárgyakat vártak, amelyek hulladékból készültek.

 

2013.11.17   Elnöki látogatás a balatonfüredi vívóknál

Továbbra is az egyik legnépszerűbb sportág hazánkban a vívás,így nem csoda,hogy az SZ-L BAU Vívó Club balatonfüredi csoportjában közel 300-an sportolnak. Csütörtök délelőtt Csampa Zsolt a Magyar Vívószövetség elnöke látogatott az Eötvös iskolába.

 

2013.10.25   Tökfaragó verseny az Eötvös iskolában

Október utolsó éjszakája újra a szellemek és boszorkányok ideje lesz, legalábbis a Halloween ünnep szerint, amely az ősi kelta hagyományokból alakult ki. Bár elsősorban az angolszász országokban tartják nyilván a Halloween éjszakáját, mára már szinte az egész világon elterjedt. Balatonfüreden az Eötvös iskolások készítettek Halloween tököt egy verseny keretében.

 

2013.09.02   Tanévkezdés az általános iskolákban

Ettől a tanévtől számos változás kezdődik az alapfokú oktatási intézmények életében.Felmenő rendszerben bevezetik a kötelező hit- és erkölcstan oktatást, a mindennapos testnevelést, valamint elindul az egész napos iskola rendszere. A füredi iskolák felkészültek a változásokra. A délutáni programok közül a sport, a különböző szakkörök és a felzárkóztatás kerül majd a középpontba.

 

2013.05.26   Öko-roadshow a gyermeknapon

Veszprém megye 158 települése fogott össze, hogy a Tiszta Európa Program keretében modern hulladékgazdálkodási rendszert vezessen be. A három és fél milliárd forintos projekt, amely keretében 33 hulladéklerakót rekultiválnak, része a környezetbarát gondolkodás megismertetése is, ezért Balatonfüreden a városi gyereknapon öko-roadshow keretében fajátékokkal mutatták be, hogyan kell minél kevesebb szeméttel terhelni a környezetünket.

 

2013.05.28   Új edző az SZ-L BAU Balaton Vívóklubnál

Májustól Puskás Gábor személyében új edzővel erősített az SZ-L BAU Balaton Vívóklub. Örvendetes hír,hogy az Eötvös iskola vívó terme egész nyáron nyitva tart,így a sportolni vágyó fiatalok minden nap edzhetnek,és lehetőség nyílik napközis táborra is.

 

2013.05.26   Városi gyermeknap

A Gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A nemzetközi gyermeknap megünneplése Törökországból ered, Magyarországon 1931-től ünneplik, akkor még gyermekhétnek hívták. 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján ünnepeljük a legkisebbeket. Füreden az Eötvös iskolába várták színes programokkal a gyerekeket.

 

2013.05.17   Szülői összefogás az Eötvös iskoláért

Szép példája az összefogásnak, amit a szülők egy csoportja az Eötvös iskoláért tesz. Nemrég közel százan lefestették az iskola kerítését, most pedig homokozót és kerti padokat adtak át a diákoknak, amit a gyerekek kis műsorral háláltak meg.

 

2013.04.22   A Föld napja az Eötvös iskolában

1990 óta tartják meg hazánkban a Föld napját, amelyhez egyébként a világon már 180 ország csatlakozik. Ezen a napon különös figyelmet fordítanak a bolygó környezetvédelmére, számos programot szerveznek kicsik és nagyoknak. Az Eötvös iskola vidám délutánnal várta a diákokat hétfőn.

 

2013.04.05   Rajzpályázat Csehné Szabó Ilona emlékére

Több mint 300 alkotás érkezett arra a rajzpályázatra, melyet az Eötvös Loránd Általános Iskola néhány éve elhunyt pedagógusának Csehné Szabó Ilona emlékére hirdettek. Nemcsak füredi, hanem környékbeli iskolások, óvodások is küldtek képeket. A téma a természet, a tavasz volt, melyet a gyerekek különböző technikákkal ábrázoltak. A legszebb munkákból az iskola aulájában látható kiállítás.

 

2013.02.09   Darts Diákolimpia

Három korcsoportban rendezték a Darts Diákolimpia Veszprém Megyei döntőjét. A füredi rendezvényen megtudtuk, hogy ez a sportág egyre népszerűbb a fiatalok körében.

 

2013.02.01   Vidám karnevál az Eötvös iskolában

Az alsós évfolyamoknak rendeztek farsangi bált az Eötvös iskolában. A jelmezes bemutatkozás után gyerekdiszkó kezdődött, volt lufifujóverseny és táncóra is. A legnépszerűbb jelmez fiúknál a cowboy és Pókember volt, a lányok közül legtöbben hercegnőnek öltöztek be.

 

2012.11.07   Márton-napi diákprogramok

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ma is sok hagyomány él ehhez az ünnephez kapcsolódóan, ezeket elevenítették fel több füredi iskolában.

 

2012.09.30   Lakótelepi nap

Szeptember 30. a "Szívünk világnapja". Ehhez kapcsolódóan idén is megrendezték a városban a hónap utolsó hétvégéjén a lakótelepi napot. Szombaton a szórakozásé volt a főszerep, a hagyományos programok mellett számos újdonság is várta az érdeklődőket. Vasárnap az egészség, a prevenció került fókuszba, az Eötvös iskolában ingyenes szűrővizsgálatokat végeztek.

 

2012.10.01   Magyar bajnok a füredi judosoknál

Újabb magyar bajnokkal büszkélkedhetnek a balatonfüredi judosok. Sárközi Gergely aki több mint tíz éve sportol a Ronin Judó Clubban a földharc országos bajnokságon az első helyet szerezte meg.

 

2012.09.07   A biztonságos közlekedésért

Oktató, nevelő programot szervezett a Balatonfüredi Rendőrkapitányság az Eötvös iskolában azoknak a diákoknak, akik most kezdték az első osztályt. Számos ügyességi feladattal, játékos vetélkedővel várták a kicsiket és szüleiket. A cél a gyermekbalesetek megelőzése volt.

 

2012.06.15   Ballagások az általános iskolákban

138 diák búcsúzott a hétvégén a füredi általános iskoláktól. A hagyományos ballagásokon ünnepi díszbe borultak az intézmények, a folyosókon és az udvaron is virágfüzér várta a diákokat. A továbbtanulási arány nagyon jó, szinte minden gyermek továbbtanul valamelyik helyi, vagy megyei középiskolában.

 

2012.05.31   Koncertet nyert az Eötvös iskola

Egy pécsi zenekar írta ki azt a pályázatot, amelyben a diákok azt a feladatot kapták, hogy a Balatonszőlősön élő Mentovics Éva egyik verse alapján rajzoljanak. A verset meg is zenésítette a Tamás Éva Játéktára nevű formáció. A pályázatra 600 rajz érkezett, a legtöbb a füredi Eötvös iskolából. A fődíj egy koncert volt, amelynek a pécsi zenekar a napokban tett eleget.

 

2012.04.17   Országos Diákolimpiát nyert Mayer Levente

Első helyezést ért el Mayer Levente az Eötvös iskola hetedik osztályos tanulója március végén az Országos Diákolimpián 100 m-es mellúszásban. A siker után Levente már a júliusi Országos Gyermekbajnokságra készül.

 

2012.03.22   Judo bemutató az Eötvösben

A jó szereplés egyik legfontosabb feltétele az utánpótlás nevelés. Ezt ismerték fel a Balatonfüredi Judo Alapítványnál és nem csoda hogy nagy volt az érdeklődés s csütörtök reggeli bemutatón.

 

2012.03.20   Népdaléneklésben remekeltek az Eötvös iskolások

A közelmúltban több ének-zenei minősítő versenyen is részt vettek az Eötvös iskola diákjai. A felkészülés meghozta eredményét, hiszen mind szólóban, mind csoportban első illetve második helyezést értek el. A díjazás lehetővé teszi, hogy a tanulók két hónap múlva megmutassák tudásukat a budapesti döntőn is. Stábunk is megénekletette a sikeres diáklányokat.

 

2011.12.13   Edzenek a füredi vívók

Jelentős összeget nyert a Széchenyi Terv keretén belül az SZ-L Bau Balaton Vívó Club a sportág népszerűsítésére. A megállapodást 10 a Balaton régióhoz tartozó oktatási intézménnyel kötötték, köztük van a balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola is.

 

2011.09.25   Egyre népszerűbb a Lakótelepi Nap

Az évek múlásával nem hogy kifáradna a rendezvény, sokan éltek az ingyenes szűrővizsgálatok és orvosi tanácsadások lehetőségével a 12. Lakótelepi napon is. Vasárnap a "Szívünk világnapján" ismét lehetőség volt vérnyomás és vércukorszint mérésre, véradásra valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek elsajátítására. Volt ételbemutató kóstolóval és most először hallás- valamint látásvizsgálat. A legkisebbeket a mentők, rendőrök és tűzoltók bemutatója várta.

 

2011.08.31   Becsengettek az általános iskolákban

Szeptember 1-én megkezdődött az új 2011/2012-es tanév, ezen a napon Balatonfüreden 985 általános iskolai tanulónak csengettek be. A városban összesen 120 kiselsős ült be az iskolapadba, őket mindhárom iskolában ajándékkal várták. A nyár sem múlt el tétlenül az intézményekben, mindenhol történtek kisebb-nagyobb felújítások. A diákok ezen a héten már elkezdték a komoly munkát, legközelebb az őszi szünetben, október 29. és november 6. között pihenhetik ki magukat.

 

2011.06.16   Balatonfüred két iskolája újult meg

Balatonfüred két tanintézménye, a Radnóti Miklós-, valamint az Eötvös Loránd Általános Iskola energetikai korszerűsítése valósult meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energetika Operatív Programja keretében. A 160 milliós beruházás projektzáróját a napokban tartották.

 

2011.03.15   Március 15 kispályás kupa

A híradóban már beszámoltunk a március 15-i kulturális programokról, most következzen egy összefoglaló a kispályás labdarúgó tornáról.

 

2011.02.25   Vívás tanítás pályázati pénzből

A Balaton Vívóklub nem rég hozott létre az Eötvös iskolában egy vívótermet. Most gondoskodik arról is, hogy minél több gyerekkel szerettesse meg a vívást. Uniós pályázat keretében nyertek arra pénzt, hogy az északi parton, így Füreden is ingyen oktassák az utánpótlást.

 

2011.02.15   Okostáblák az általános iskoláknak

Új számítógépeket és úgynevezett interaktív, okos táblákat kapnak a helyi általános iskolák és a pécselyi általános iskola. A 41 és félmillió forintos értékű uniós pályázatnak köszönhetően már szerelik a táblákat az iskolákban.

 

2011.01.24   Edzenek a judosok

A legkisebb korosztály részére tartottak judo edzést az Eötvös iskola tornatermében. A fiatalok heti több alkalommal ismerkedhetnek a sportág alapjaival.

 

2010.11.25   25 éves az Eötvös iskola

1985. november 5-én nyitotta meg kapuit a III. számú általános iskola, mai nevén az Eötvös Loránd Általános Iskola. A negyed évszázados jubileum alkalmából 25 napig tartó programsorozatot, majd zárásként gálaestet rendeztek az intézményben. A jelenleg felújítás alatt álló iskola gáláján, dr. Bóka István polgármester köszöntőjében azt mondta, egy iskolát nem a külső szigetelés, vagy a kicserélt nyílászárók és a falak színe, hanem a benne folyó munka minősít és ebben a minősítésben az Eötvös iskola kiemelkedő eredményeket ért el.

 

2010.11.17   Öko-Pannon road show

Az Öko-Pannon Nonprofit Kft. road show-ja 2003-tól járja az országot azzal a céllal, hogy kicsiknek és nagyoknak szórakoztató formában mutassa be a szelektív hulladékgyűjtést. Balatonfüredre immár 4. alkalommal jutott el a rendezvény, melynek ezúttal az Eötvös iskola adott otthont. A szervezésben a város önkormányzata és a Probio Zrt. is részt vett.

 

2010.11.09   Energetikai fejlesztések két általános iskolában

A meghosszabbított őszi szünet alatt Uniós támogatással energetikai korszerűsítést végeztek az Eötvös és a Radnóti Általános Iskolában. A 159 millió forintos fejlesztés több évtizedre megoldja az energiahatékony üzemeltetést.

 

2010.10.24   Probio-BFC-Csákvár asztalitenisz mérkőzés

Ebben az évben a Probio-BFC négy csapatot indított a különböző asztalitenisz bajnokságokban. A hétvégén az NB-III-as csapat szerepelt Balatonfüreden.

 

2010.09.27   25 éves az Eötvös iskola

Az idén 25 éves az Eötvös Lóránd Általános Iskola. A jubileum alkalmából két hónapos programsorozatot szervezett az intézmény, amely egyébként felújítás alatt áll. A nyitórendezvényen felavattak egy emlékfalat, ahol az egykori pedagógusok fotói láthatók és megkoszorúzták a névadó szobrát.

 

2010.08.31   Tanévkezdés az Eötvös iskolában

Hazánkban szeptember 1-jén 760.110 tanuló számára kezdődött meg az általános iskola. Szerda reggel összesen 980 diáknak csengettek be a füredi általános iskolákban, ezzel megkezdődött az új tanév. A Radnótiba 52, az Eötvös iskolákban szintén 52 kis elsős kezdi meg tanulmányait, a Bem iskolába 25-en iratkoztak. Kedden mindhárom általános iskolában megrendezték az tanévnyitó ünnepélyeket.

 

2010.05.20   Az Eötvös iskola estjén

Valamennyi évfolyam részt vett a hagyományos Eötvös esten. A tanulmányi versenyeken elért sikerek után a diákok megmutathatták, hogy a művészetek területén is tehetségesek. A két órás műsorban vers, ének és tánc szerepelt.

 

2010.04.20   Bemutatkozik Bartus Melinda

Egy újabb fiatal tehetséges sportoló mutatkozik be a Füred TV-ben. Bartus Melinda az Eötvös iskola 6. osztályos tanulója sportágában a judoban jelentős sikereket ért el.

 

2010.03.30   Rajzpályázatot nyertek az Eötvös iskola másodikosai

A Dunántúli Regionális Vízmű évek óta rajzpályázatot hirdet gyerekeknek a Víz világnapja alkalmából. A cég szolgáltatási területéről most is több száz rajz érkezett, amit szakmai zsűri értékelt. Füredi sikerek is születtek. Az alsó tagozatosok kategóriájában az Eötvös iskola másodikosai különdíjjal térhettek haza a sümegi díjkiosztóról, ugyancsak különdíjat kapott Turán Áron Barnabás a Radnóti iskola tanulója és irodalmi kategóriában vehetett át különdíjat Takács Luca, ugyancsak a Radnótiból.

 

2010.02.20   TLC Kupa a Balaton Vívóklubnál

TLC kupa néven a legfiatalabb vívópalántáknak rendeztek versenyt az Eötvös iskolában. A Balaton Vívóklub által szervezett versenyről természetesen nem hiányozhattak a füredi sportolók sem.

 

2010.02.05   Farsang az Eötvös iskolában

Egy hete rendezték meg az Eötvös Lóránd Általános Iskola farsangi bálját. Délelőtt az alsósok maszkarás bálját tartották meg, délután a felső tagozatosok diákdiszkóval

 

2009.12.10   Esélyegyenlőségi órák az Eötvösben

A veszprémi Esélyek Háza szervezésében már hónapok óta folyik egy program, amiben a mozgás-, hallás-, látássérült emberek ellátogatnak az iskolákba, hogy a mai fiatalokkal megismertessék egy sérült ember mindennapjait. Füreden elsőként az Eötvös iskolában rendeztek esélyegyenlőségi napot.

 

2009.12.08   Interaktív játéktér az Eötvös iskolában

A Balaton Fejlesztési Tanács közel 30 millió forintos támogatásából 11 balatoni településen alakít ki interaktív játéktereket, ahol a gyerekek játékos formában tanulhatnak. Mint arról már beszámoltunk a füredi játékteret az Eötvös iskolában alakították ki, meglátogattuk az intézményt, hogyan is fogadták a gyerekek az új eszközöket.

 

2009.12.06   Vívás

A Balaton Isover Vívóklub meghívására Füreden edzőtáboroztak az olimpici versenysorozatra készülő diáksportolók. Az egész napos versenyen a fiúknál hazai siker született.

 

2009.11.24   Egészségnap az általános iskolákban

Egészségnapot tartottak mindhárom füredi általános iskolában, amelyen valamennyi évfolyam részt vett. A gyerekek saját maguk készítettek egészséges ételeket, rengeteget mozogtak és hasznos tudnivalókhoz jutottak, pl. a tisztálkodásról, fogápolásról és helyes táplálkozásról. A hagyományos rendezvényt az iskolák önerőből nem lennének képesek megrendezni, ezért az önkormányzat és külső cégek, vállalkozások is támogatták a gyerekek egészségnevelését.

 

2009.11.03   1993-ból: Eötvös hét

Az elmúlt héten új sorozatot indítottunk Füred Tv retro címmel. Akkor az evangélikus templom 10 évvel ezelőtti avatásáról láthattak felvételeket. Most 1993-ba repülhetünk vissza, amikor a Füred Tv stábja az Eötvös iskola Eötvös hetén forgatott. Megszólal az akkori igazgató, láthatjuk az akkori tanári kart és természetesen a ma már felnőtt diákokat.

 

2009.10.21   Új vívóterem Füreden

A napokban ünnepélyesen is felavatták az Eötvös iskola tetőterében kialakított új vívótermet, amelyet délelőtt az általános iskola, délután a vívó klub használ majd.

 

2009.05.27   Az Eötvös iskola estjén

Most látogassunk el az Eötvös Lóránd Általános Iskolába. Készülnek a vakációra az iskola diákjai, a napokban az utolsó témazárókat írják a tanulók. Egy hete a kitűnő tanulmányi eredmények mellett a kultúra területén is megmutatták, hogy mit is tanultak az év során. A következő tudósításunk az Eötvös iskola hagyományos műsoros estjén készült.

 

2009.05.28   Judo verseny az Eötvös Iskolában

Meghívásos Judo versenyt rendeztek az Eötvös Iskolában. A hétköznapi rendezvényre rekord számú nevezőt vártak.

 

2009.04.19   Cseh Sándor emléktorna

A fiatalon elhunyt balatonfüredi labdarúgóra emlékeztek a hétvégén az Eötvös iskolában. A Cseh Sándor emléktornára öt csapat nevezett.

 

2009.02.13   Farsang az Eötvös iskolában

Pénteken tartották az Eötvös iskola farsangi mulatságát. A színes karneválon sok-sok ötletes jelmezt láthatott a közönség. Sokan saját készítésű maskarában mutatkoztak be.

 

2008.11.19   Egészségnap az Eötvös iskolában

Egy héttel ezelőtt már beszámoltunk a Radnóti iskola egészségnapjáról és ahogy ígértük ezen a héten az Eötvös iskola rendezvényére látogatunk el. A spenót suli, ahogy többen is nevezik a városban, önmagában is egészséges. De természetesen, azért a szervezők nem érték be ennyivel.

 

2008.09.28   9. Lakótelepi nap

Több mint 30 különböző támogató segítette az idei Lakótelepi napot. A Szívünk világnapján már 9. alkalommal rendeztek egész napos programot az Eötvös iskolában és környékén. Jövőre valószínűleg átalakul a kínálat, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, a szűrővizsgálatokra van a legnagyobb igény. Összefoglalónk következik a vasárnapi eseményekről.

 

2008.09.03   Tanévkezdés a füredi általános iskolákban

Megkezdődött az új tanév. Balatonfüreden több mint 1000 általános iskolásnak csengettek be hétfőn, ahogy ez lenni szokott természetesen a legkisebbek, vagyis az elsősök izgultak a legjobban. Mindhárom füredi általános iskolában igyekeztek barátságos környezetet kialakítani az új tanévben.

 

2004.04.04   23. Tavaszi Sakk Kupa

Hatvanhatan neveztek a 23. Tavaszi Sakk Kupára és külön öröm, hogy a rendezvény híre eljutott a környező településekre is. A nagy létszám még a rendezőket is meglepte, a tartalék sakk készletekre is szükség volt.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT