KERESÉS
Keresett forgatási helyszín: Balatonfüred, Radnóti Miklós Általános Iskola
Találatok száma: 64
1993.06.10 25 éves a Füred TV: Általános iskolai ballagások (1993.)
Folytatjuk múltidéző sorozatunkat, amelyet a Füred TV 25 éves fennállása alkalmából indítottunk. Most a balatonfüredi általános iskolák ballagását idézzük fel 1993-ból.
2017.06.14 Los Angelesből Balatonfüredre költözött az Oscar-díj átadó
Átadták az Oscar-díjakat Füreden. Persze a városban nem a kiváló filmeseket ismerték el, hanem a Radnóti iskola diákjait, többek között a legszebb lányra, a leghelyesebb fiúra is lehetett szavazni az iskola háziversenyén. Évek óta kilenc kategóriában adják át a Suli Oscar-díjakat, ahol kiderül ki a legsportosabb, ki a legviccesebb és ki a legokosabb.
2016.10.18 Logikai vetélkedő a Radnóti iskolában
Ebben az évben 46 csapat több mint 140 tanulója vett részt a Radnóti iskolában megrendezett logikai versenyen. A különböző feladatok megoldására egy óra állt a diákok rendelkezésére, akik hármas csoportokban vághattak neki a számukra ismeretlen feladatok megoldásának.
2016.09.13 Becsengetettek az általános iskolákban
A balatonfüredi általános iskolákban összesen 121 elsős kezdte meg az új tanévet, ők már ingyen kapták a tankönyveket. Az oktatásban és a fenntartói környezetben bekövetkezett újabb változások nem okoztak fennakadásokat, két intézményben azonban megkezdett építkezések miatt kell kisebb kellemetlenségekre számítani. A református iskolában minden tanterem most már korszerű eszközökkel felszerelt, mindegyik intézményben elvégezték az belső takarítást és festést.
2016.04.20 Sztrájkoltak a füredi pedagógusok is
Balatonfüreden is több iskola csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezetének 20-ára meghirdetett sztrájkjához. Az egyházi fenntartású iskolákban nem sztrájkoltak, a KLIK-hez tartozókban a többség igen, de, a diákok érdekeire való tekintettel, pl. a közeledő érettségi vagy megyei sportverseny, voltak, akik csak részben sztrájkoltak a pedagógusok közül, tudtuk meg az intézményvezetőktől.
2016.02.05 Farsang a Radnótiban Peter Srámekkel
A Radnóti iskolában kitűnően működik a szülői munkaközösség. Olyannyira, hogy a farsangi bálokra már hagyományosan mindig egy sztárt is meghívnak. Tavaly Vastag Tamás énekelt a rendezvényen, ebben az évben pedig a showműsorokból jól ismert Peter Srámek lépett fel a diákok előtt. Február 5. minden a karneválról szólt az iskolában.
2015.10.20 Országos logikai verseny a Radnóti iskolában
Október 20-án, kedden logikai csata helyszíne volt Balatonfüred. A verseny céljai között szerepel a testvérvárosi kapcsolatépítés, valamint a közös tehetséggondozás. A Radnóti Miklós Általános Iskola matematika munkaközössége a balatonfüredi önkormányzat támogatásával 5. alkalommal szervezte meg a csapatversenyt, ahol balatonfüredi és testvérvárosi diákok logikai feladatokat oldottak meg. A füredi iskola kiválóan szerepelt.
2015.06.10 Legokosabb, leghelyesebb, legviccesebb
Színes programok várták a diákokat a Radnóti-héten. Aszfaltrajzverseny, graffiti pályázat, házi "Csillag születik" és a SuliOscar díjátadója szerepelt a kínálatban. A diákok szavazati alapján kiderült az is, hogy ki a legszebb lány és a ki a leghelyesebb fiú.
2015.01.30 Az X-Faktor sztárja adott át díjakat a Radnóti iskolában
A X-Faktor egykori versenyzője Vastag Tamás adta át azokat a díjakat, amelyeket a Radnóti iskola diákjai vehettek át, a közelmúltban kiírt kabalapályázat kapcsán. Az intézménynek eddig nem volt kabalája, ezért indított versenyt a szülői munkaközösség. A legjobb pályaműveket tortával jutalmazták és Vastag Tamás minikoncertet is adott az iskolában megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen.
2014.10.21 Logikai verseny a Radnóti iskolában
Negyedik alkalommal rendezték meg a Radnóti iskolában azt a logikai versenyt, amelyre ismét meghívást kaptak a város partnertelepüléseinek diákjai is. Gyula, Szolnok és Kecskemét csapatai mellett Tihanyból, Nagyvázsonyból is ékeztek csapatok, természetesen a fürediek is jelen voltak a versenyen.
2014.09.02 Becsengettek! - iskolai körkép
Időben megérkeztek a tankönyvek és fennakadás nélkül indult el az új tanév a város iskoláiban. A nyár folyamán 15 állást hirdetett meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balatonfüredi Tankerülete, amivel biztosítani tudják a szakosított ellátást a hozzájuk tartozó hét oktatási intézményben. A helyi általános iskolákban összesen 141 kiselsős számára csengettek be szeptember 1-jén.
2014.06.13 Ballagás az általános iskolákban
Százöt diák búcsúzott pénteken osztálytársaitól és tanáraitól, a három füredi általános iskolában megrendezett ballagási ünnepségeken. A nyolc évet lezáró eseményre szülők, nagyszülők, testvérek kísérték el a végzősöket. A továbbtanulási arány jónak mondható, átlagosan 80%-ban gimnáziumban, középiskolában folytatják tanulmányainak.
2014.05.27 Sikeres tanévet zárhat a Radnóti iskola
A Radnóti Miklós Általános Iskola diákjai nem azzal foglalkoznak, hogy épp milyen tankönyvből szabad vagy nem szabad tanulni, sorra vették az akadályokat a különböző tanulmányi versenyeken. Számos megyei és országos megmérettetésen szerepeltek kitűnően, sikert hozva az iskolának és Balatonfürednek. A diákok kameránk előtt osztották meg a versenyekkel kapcsolatos élményeiket.
2014.04.08 Maci-nap a Radnóti iskolában
Különleges volt a keddi nap a Radnóti Miklós Általános Iskolában, ahol egyrészt nyílt napot rendeztek a szülőknek, másrészt hagyományosan megtartották a Maci-napot. A programban a szülők betekintést nyerhettek az intézményben folyó munkába, ezzel egy időben pedig megnyílt egy plüssmackókat bemutató kiállítás is. Az hamarosan elsős óvodásokat rajzpályázattal vonták be az iskola életébe.
2013.11.19 Egy nap az iskolában, egy nap a biztonságért
Ebben az évben a füredi Radnóti iskola nyerte el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatát, ennek segítségével sokkal tartalmasabb, változatosabb egészségnapot tudtak megtartani az intézményben. Kivonult a tűzoltóság, a rendőrség, a mentők, az adóhivatal és az ÁNTSZ is, persze nem azért mintha bármi baj történt volna, ezek a szervek mind képviselték magukat és előadásokat tartottak a diákoknak.
2013.11.26 Logikai vetélkedő húsz iskola részvételével
Húsz iskolából több mint 140 diák vett részt kedden a Radnóti iskola által szervezett logikai vetélkedőn. Nem csak a környékbeli iskolákból neveztek csapatok, de több oktatási intézmény is képviseltette magát Kecskemétről és Szolnokról is. A távoli városokból érkezett tanulóknak, nagy élményt jelentett a téli Balaton látványa.
2013.09.02 Tanévkezdés az általános iskolákban
Ettől a tanévtől számos változás kezdődik az alapfokú oktatási intézmények életében.Felmenő rendszerben bevezetik a kötelező hit- és erkölcstan oktatást, a mindennapos testnevelést, valamint elindul az egész napos iskola rendszere. A füredi iskolák felkészültek a változásokra. A délutáni programok közül a sport, a különböző szakkörök és a felzárkóztatás kerül majd a középpontba.
2013.07.09 Nyáron is ingyenes az ebéd a rászoruló gyermekeknek
Balatonfüred 400 ezer Ft állami támogatást kapott a szociálisan rászoruló gyermekek nyári meleg étkeztetésére. Ez az összeg csak részben fedezi az ebéd költségeit, a hiányzó pénzt a város önkormányzata biztosítja. A diákok a nyári napközi keretében hétköznapokon a Radnóti iskolában ebédelhetnek, vagy ételhordóban haza vihetik az ételt.
2013.06.14 Radnóti-hét színes programokkal
Kirándulások, vetélkedők, mini tehetségkutató, suli oscar-díj átadó és még sok más érdekes program szerepelt az idei Radnóti-héten. Az utolsó nagy hajrá, az év végi témazárók után a gyerekek az iskola falai között is önfeledten szórakozhattak.
2013.04.13 Újabb Radnótis sikerek
Újabb versenyeken értek el kiváló eredményeket a Radnóti iskola diákjai, ezúttal a történelem, a helytörténet és hungaricumok ismeretéről adtak számot elméletben és gyakorlatban egyaránt. A két megmérettetést Sümegen illetve Kislődön tartották.
2013.03.12 Tehetséggondozó program Radnótis sikerekkel
Tehetséggondozási megállapodást kötött egymással négy város: Debrecen, Kecskemét, Szolnok és Balatonfüred. A program keretében a négy település diákjai különböző versenyeken is részt vesznek. A "Mozgó diák" című két fordulós informatikai pályázatra Füred mindhárom általános iskolája nevezett. A Radnótis csapat szerezte meg az első helyet, az Eötvös iskolások ötödik, míg a Református iskolások hetedikek lettek.
2013.02.21 Idegen nyelvi lektor a Radnótiban
Egy ukrajnai német-angol szakos egyetemi hallgató, Darina Denisova tölti gyakorlati idejének egy részét a Radnóti Miklós Általános Iskolában. A diákok nagy szeretettel fogadták a fiatal lektort, aki igyekszik minél színesebben, érdekesebben átadni a tananyagot.
2013.02.15 "Öltözz pirosba"- Beteg gyerekeknek gyűjtöttek a Radnótisok
A pécsi Dóri-Ház, Magyarország első hospice háza szülői kezdeményezésre épült, ma is alapítványi formában működtetik. Súlyosan beteg gyermekek és szüleik kapnak itt segítséget mindennapi küzdelmeikhez. A házat fenntartó Szemem Fénye Alapítvány idén is meghirdette az "Öltözz pirosba" jótékonysági akciót, melyhez a Radnóti Miklós Általános Iskola is csatlakozott.
2013.02.01 Farsang a Radnótiban
Közel 200 jelmezes kisdiák felvonulásával tartották meg a Radnóti iskolában múlt héten az alsósok farsangját. A maskarák többsége szülői és tanári segítséggel ugyan, de saját kezűleg készült. A legtöbben egyénileg mutatták be, hogy kinek a bőrébe bújtak, a 3/b. osztályosok azonban csoportos produkcióval is készültek.
2012.12.06 Adventi vásár a Radnótiban
A Radnóti Miklós Általános Iskolában több mint egy évtizede működik a "Táltos Iskola", melynek keretében kicsit kötetlenebb formában ismerkedhetnek meg a gyerekek a különböző művészeti ágakkal. Hagyomány már az intézményben, hogy ilyenkor Advent idején kiállítást és vásárt rendeznek a "táltosok" munkáiból. Karácsonyi díszeket, képeslapokat, hűtőmágneseket, apró ajándéktárgyakat lehet vásárolni a karácsonyi szünet kezdetéig.
2012.11.09 "Így bocskorosan" - a Lóczy Diákszínpad előadásán
Az 1956-os forradalom és az azt követő megtorló időszak jellegzetes történéseibe ad bepillantást a Lóczy Diákszínpad legújabb előadása, mely Gérecz Attila költő személyes sorsán keresztül mutatja be a rendszer kegyetlen működését. A művet már láthatta a közönség október 23-án, de a nagy sikerre való tekintettel újra bemutatták a Radnóti iskolában.
2012.06.15 Ballagások az általános iskolákban
138 diák búcsúzott a hétvégén a füredi általános iskoláktól. A hagyományos ballagásokon ünnepi díszbe borultak az intézmények, a folyosókon és az udvaron is virágfüzér várta a diákokat. A továbbtanulási arány nagyon jó, szinte minden gyermek továbbtanul valamelyik helyi, vagy megyei középiskolában.
2012.06.14 Befejeződött a Radnóti-hét
Színes programok várták a diákokat a két évtizedes múltra visszatekintő Radnóti-héten. Aszfaltrajzverseny, graffiti pályázat, házi "Csillag születik" és a SuliOscar díjátadója szerepelt a kínálatban. A diákok szavazati alapján kiderült az is, hogy ki a legszebb lány és a ki a leghelyesebb fiú.
2012.04.04 Pónyik almafát ültettek a Radnóti iskolában
Két facsemetét ültettek a Radnóti Miklós Általános iskolában április elején. A két oltóvessző a két Bolyai marosvásárhelyi sírjáról származik. A pónyik almát Bolyai Farkas terjesztette el Erdélyben és a végrendeletében is ezt kérte sírjelként.
2011.10.28 Diákolimpiát nyertek a Radnótis lányok
A körzeti és a megyei bajnokság megnyerése után a Radnóti iskola távolugró leány csapata az országos bajnokságon is remekelt. Az Albertirsai versenyen új diákolimpiai csúccsal szerezték meg az első helyet az összetett versenyben.
2011.10.28 40 éves a Radnóti iskola
1971-ben alapították a Radnóti Miklós Általános Iskolát. Akkor a mainál jóval kisebb épületben, murvás utak mentén kezdődhetett meg a tanítás. Az elmúlt negyven évben azonban látványos fejlődésen ment át az intézmény, új épületszárnyak, tornaterem, udvar is épült. Az alapítás után tíz évvel sporttagozatos lett a Radnóti iskola, a 90-es évek elején nyelvi tagozattal bövült.
2011.10.28 Sportnap a 40 éves Radnótiban
Mai híradónkban már láthatták azt, hogy mivel ünnepelt a 40 éves Radnóti iskola. Ezen a napon természetesen nem hiányozhattak a sportprogramok sem.
2011.08.31 Becsengettek az általános iskolákban
Szeptember 1-én megkezdődött az új 2011/2012-es tanév, ezen a napon Balatonfüreden 985 általános iskolai tanulónak csengettek be. A városban összesen 120 kiselsős ült be az iskolapadba, őket mindhárom iskolában ajándékkal várták. A nyár sem múlt el tétlenül az intézményekben, mindenhol történtek kisebb-nagyobb felújítások. A diákok ezen a héten már elkezdték a komoly munkát, legközelebb az őszi szünetben, október 29. és november 6. között pihenhetik ki magukat.
2011.06.16 Balatonfüred két iskolája újult meg
Balatonfüred két tanintézménye, a Radnóti Miklós-, valamint az Eötvös Loránd Általános Iskola energetikai korszerűsítése valósult meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energetika Operatív Programja keretében. A 160 milliós beruházás projektzáróját a napokban tartották.
2011.06.09 Suli Oscar-díjátadó a Radnótiban
A Radnóti-hét keretében adták át június 9-én az intézményben a suli Oscar-díjakat. A diákok körében rendkívül népszerű díjat 8 kategóriában végzős tanulók kaphatják az alsóbb évfolyamos gyerekek szavazatai alapján.
2011.05.31 Tarnów-i diákok látogatása Füreden
A lengyel-magyar barátság jegyében folyamatos és nagyon jó a kapcsolat Tarnów és Balatonfüred között. A szálak a diákok között a legerősebbek, a Bem iskola régóta tart fent kapcsolatot a tarnów-i iskolákkal. Az elmúlt napokban lengyel tanulók érkeztek Füredre, több helyszínen is felléptek. Eközben a Radnóti iskola diákjai díjakat vehettek át a Parlamentben, a lengyel-magyar kapcsolatok tiszteletére kiírt rajzpályázat eredményhirdetésén.
2011.03.15 Március 15 kispályás kupa
A híradóban már beszámoltunk a március 15-i kulturális programokról, most következzen egy összefoglaló a kispályás labdarúgó tornáról.
2010.12.16 Pilates torna Balatonfüreden
Pilates torna Balatonfüreden
2010.11.25 Egészségnap a Bem és a Radnóti iskolában
Az egészséges életmódra való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, ebben minden szakember egyetért. Az iskolák is nagy hangsúlyt fektetnek a témára, ezért minden évben megrendezik a hagyományos egészségnapot. Ilyenkor nincs tanítás, ugyanakkor a diákok fontos információkhoz jutnak, az egészséges táplálkozás, a mozgás és a testápolás fontosságáról.
2010.11.09 Energetikai fejlesztések két általános iskolában
A meghosszabbított őszi szünet alatt Uniós támogatással energetikai korszerűsítést végeztek az Eötvös és a Radnóti Általános Iskolában. A 159 millió forintos fejlesztés több évtizedre megoldja az energiahatékony üzemeltetést.
2010.09.09 Új játékhajó a Radnóti iskola udvarán
Új játékelemmel bővült a Radnóti iskola udvara, amit az intézmény az egyik nagy élelmiszer forgalmazó cég pontgyűjtő pályázatán nyert. A Radnóti egy éve pályázott a 3 milliós fődíjra és az utolsó pillanatig vezettek is, ám az utolsó pillanatban megelőzték őket, így maradt az 1 milliós vigaszdíj, amiből egy játékhajót építettek fel.
2010.08.31 Tanévkezdés a Radnóti iskolában
Hazánkban szeptember 1-jén 760.110 tanuló számára kezdődött meg az általános iskola. Szerda reggel összesen 980 diáknak csengettek be a füredi általános iskolákban, ezzel megkezdődött az új tanév. A Radnótiba 52, az Eötvös iskolában 51 kis elsős kezdi meg tanulmányait, a Bem iskolába 25-en iratkoztak. Kedden mindhárom általános iskolában megrendezték az tanévnyitó ünnepélyeket.
2010.08.31 Tanévkezdés a Radnóti iskolában
Hazánkban szeptember 1-jén 760.110 tanuló számára kezdődött meg az általános iskola. Szerda reggel összesen 980 diáknak csengettek be a füredi általános iskolákban, ezzel megkezdődött az új tanév. A Radnótiba 52, az Eötvös iskolában 51 kis elsős kezdi meg tanulmányait, a Bem iskolába 25-en iratkoztak. Kedden mindhárom általános iskolában megrendezték az tanévnyitó ünnepélyeket.
2010.06.09 Radnóti-hét 1.
Kirándulások, vetélkedők,aszfalt rajzverseny és tanár-diák meccsek színesítették az idei Radnóti-hetet, melyet az utolsó tanítási napokban rendeztek az általános iskolában. Átadták az intézmény legnépszerűbb nyolcadikos tanulóinak járó suli Oscar-díjakat, valamint a Radnóti-díjakat is. Ez utóbbit olyan végzős diákok kaphatják, akik a nyolc év során folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
2010.06.11 Radnóti-hét 2.
Két volt Radnótis diák vendégeskedett az iskolában az elmúlt héten. A fiúk a kézilabdát népszerűsítették nagy sikerrel.
2010.03.01 Svéd gyermekkönyvek bemutatója a Radnóti iskolában
Pernilla Stalfelt, Svéd írónő pár éve még hazájában is avantgárdnak számított amikor megjelent a kisgyermekeknek szóló "Kaki", "Halál", "Szerelem" és "Ne bánts" könyve. Azóta olyannyira elfogadottá vált, hogy ilyen témákkal is megismertessék a gyereket, hogy az ottani óvodákban is rendszeresen mesélnek ezekből a könyvekből. A füredi származású, Svédországban élő Polonyi Benigna lefordította a könyveket, így már itthon is bárki megvásárolhatja azokat. Nemrég a Radnóti iskola nyolcadik osztályosai is megismerkedhettek Pernilla Stalfelt különleges írásaival.
2010.02.11 Farsang a Radnóti iskolában
Véget ért a farsangi időszak, hiszen hamvazószerdával kezdetét veszi a húsvétot megelőző nagyböjt. Az elmúlt hét azonban még a vidám bálok, karneválok ideje volt. A Radnóti Miklós Általános Iskolában az alsósok farsangján jártunk, ahol a diákok mellett néhány lelkes pedagógus is jelmezt öltött.
2010.02.09 Radnótis sikerek a levelező tanulmányi verseny
Országos levelező tanulmányi versenyt nyertek a Radnóti Miklós Általános Iskola 6/a osztályos tanulói magyar irodalomból és angol nyelvből. A feladatlapok kitöltéséhez rengeteg kutatómunkára volt szükség. Olyan példákat kellett megoldani, amelyek a tárgyi tudás mellett kreativitást is igényeltek.
2009.12.14 Ünnepi készülődés a Radnótiban
A karácsonyra készülnek a Radnóti iskolában is, ahol ünnepi teríték készítő versenyt rendeztek. A fiatalok sokféle, kreatív asztalt készítettek, reméljük, hogy otthon is ilyen szorgalmasak és segítőkészek lesznek, a gyertyagyújtás előtt.
2009.11.24 Egészségnap az általános iskolákban
Egészségnapot tartottak mindhárom füredi általános iskolában, amelyen valamennyi évfolyam részt vett. A gyerekek saját maguk készítettek egészséges ételeket, rengeteget mozogtak és hasznos tudnivalókhoz jutottak, pl. a tisztálkodásról, fogápolásról és helyes táplálkozásról. A hagyományos rendezvényt az iskolák önerőből nem lennének képesek megrendezni, ezért az önkormányzat és külső cégek, vállalkozások is támogatták a gyerekek egészségnevelését.
2009.11.09 Oltsunk vagy ne oltsunk? -közeledik a H1N1 járvány
Beoltassuk magunkat, vagy ne? Hetek óta a H1N1 vírus elleni védőoltás körüli vitától hangos a média. Még az orvosok és a gyógyszerészek véleménye is megoszlik. Hétfőn délután Dr. Bujdosó László a Radnóti Miklós Általános Iskolában a szülőknek és a tanároknak tartott előadást az új vírus veszélyeiről. A regionális tiszti főorvos szerint felelőtlen az, aki nem oltatja be gyermektét, hiszen heteken belül Magyarországon is tömeges megbetegedéseket okozhat a H1N1.
2009.10.10 Rendhagyó énekóra a Radnóti iskolában
A világhírű Muzsikás Együttes tartott rendhagyó énekórát múlt héten a Radnóti Miklós Általános Iskolában. Az együttes évente ötven oktatási intézménybe látogat el azzal a céllal, hogy a népzenét élményszerűvé tegye a gyerekek számára. A Radnótiban a negyedikesek és a felső tagozatosok vettek részt a Muzsikás vezette énekórán, amely nagy sikert aratott.
2009.09.29 Akadályverseny a Radnótiban
Kitűnő időben, több helyszínen rendezték meg a Radnóti iskola akadályversenyért, a Pákozdi csata emlékére. A versenyen valamennyi évfolyam részt vett.
2009.05.29 Táltos évzáró a Radnóti Miklós Általános Iskolában
Több, mint 10 éve működik táltos iskola a Radnóti Miklós Általános Iskolában. A művészeti képzésre bárki jelentkezhet 1-8. osztályig. A táltosok évzáróját május végén tartották.
2009.05.10 100 éve született Radnóti Miklós - emlékrendezvények
A XX. századi magyar líra meghatározó alakjára Radnóti Miklósra emlékeztek országszerte május 5-én a költő születésének 100. évfordulóján. Balatonfüreden a tragikus sorú költő nevét viselő Radnóti iskolában emléknapot rendeztek, vasárnap pedig kulturális estre várták az érdeklődőket az Anna-grand Hotelben. A diákok számára rajzpályázatot és szavalóversenyt hirdettek.
2009.04.28 Radnóti-kupa
Radnóti Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepelték a róla elnevezett általános iskolában Balatonfüreden. Ez alkalomból kispályás labdarúgó tornát is rendeztek.
2009.04.07 Rendhagyó történelemóra
A Reformkori Hagyományőrzők Társasága szervezésében rendhagyó történelem órát tartottak a Radnóti Miklós Általános Iskolában. A Társaságon belül működő kulturális csoport szívügyének tekinti, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg a reformkori hagyományokkal.
2009.03.15 Kispályás kupa
A hagyományoknak megfelelően a március 15-ei kulturális programok mellett Balatonfüreden sporttal is köszöntötték az ünnepet. Ebben az évben 10 csapat jelentkezett a kispályás tornára.
2009.02.12 Farsang a Radnótiban
Múlt heti adásunkban megmutattuk a Bem iskola farsangját. Most a másik két füredi általános iskola karneváljáról készült tudósításainkat nézhetik meg.
2009.01.23 Radnótisok sikere a diákolimpián
Pápán rendezték a megyei diákolimpia torna döntőit. A balatonfüredi radnótis lányok kitettek magukért, hiszen szoros küzdelemben az első helyet szerezték meg.
2008.11.12 Füredi iskolások sikere
Talán az idősebbeknek nem de a fiataloknak biztosan ismerősen hangzik a High School Musical című film. Az amerikai eddig 3 részes zenés, táncos produkció hódít az egész világon. Balatonfüredi diáklányok is megalakították saját tánccsoportjukat, amivel aztán beneveztek egy országos versenyre. Talán ők maguk sem gondolták, hogy végül megnyerik a High School Musical pályázatot.
2008.11.11 Egészségnap a radnótiban
Minden évben vissza-vissza térő rendezvény az iskolákban az egészségnap. Ilyenkor a tanítás helyett, különböző érdekes, értékes előadásokat hallgathatnak meg a diákok. Szóba kerül az egészséges táplálkozás, a mozgás és a tisztálkodás is. A gyerekeknek arra is van lehetőségük, hogy saját maguk készítsenek egészséges ételeket. Kedden a Radnóti iskolában tartották meg az egészségnapot.
2008.09.03 Tanévkezdés a füredi általános iskolákban
Megkezdődött az új tanév. Balatonfüreden több mint 1000 általános iskolásnak csengettek be hétfőn, ahogy ez lenni szokott természetesen a legkisebbek, vagyis az elsősök izgultak a legjobban. Mindhárom füredi általános iskolában igyekeztek barátságos környezetet kialakítani az új tanévben.
2004.04.03 Rákóczi-évforduló